A Nagy Testvér-adatbázisról tárgyalnak ma a parlamentben

2015. október 20. 08:19

Ma tárgyalnak a képviselők az új arckép-nyilvántartási rendszerről a belügyminiszter javaslata alapján. Az Országgyűlés felhatalmazhatja az országos tisztifőorvost, hogy válsághelyzetekben kötelező szűrővizsgálatot rendeljen el a menedékkérőknek.

2015. október 20. 08:19

Az Országgyűlés ma felhatalmazhatja az országos tisztifőorvost, hogy válsághelyzetekben kötelező szűrővizsgálatot rendeljen el a menedékkérőknek.

A képviselők ezt követően tárgyalni kezdhetik a belügyminiszter arcképprofilokat nyilvántartó rendszer létrehozásáról szóló javaslatát. Ugyanakkor az internetforgalom ellenőrzése már ma is lehetséges, lehallgatás pedig csak engedélyhez kötötten, nyomozás keretében lehetséges. A kormányzati Facebook-tervezet csak a kormányzati Facebookról rendelkezik.

Az ülésnap reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit szavazások követnek. A Ház ekkor módosíthatja az egészségügyi törvényt az emberi erőforrások miniszterének javaslatára. Az indítvány alapján, ha a menekültstátuszért folyamodó az államhatárról szóló törvény szerinti tranzitzónában adja be kérelmét, akkor ott kell elvégezni a szűrővizsgálatot. Elfogadhatják továbbá a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011-2015 közötti tevékenységéről szóló beszámolókat, valamint az elsősorban jogharmonizációs céllal készül tőkepiaci törvénymódosításokat.

A határozathozatalok után elsőként a környezetvédelmi termékdíjat érintő változtatások kerülnek szóba, ezt követi az új arckép-nyilvántartási rendszer tárgyalása. A belügyminiszter az új adatbázis létrehozását egyebek emellett az ismeretlen bűnelkövetők minél gyorsabb beazonosíthatóságával indokolta.

A parlament az ülésnap további részében napirendjére tűzi még a Magyar Fejlesztési Bankról, valamint a szabálysértésekről és az egyes jogállási tárgyú törvényekről szóló törvénymódosítások általános vitáit is. Az Országgyűlés ülése a héten csütörtökig tart, majd jövő hétfőn, az állami földek privatizációjáról szóló vitanappal ér véget.

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Laci bá
2015. október 20. 11:02
Nehéz elképzelni, hogy egyetlen ismerősöd sem tett fel olyan képet, amelyiken te is szerepelsz. És ha én nem is tudnálak megtalálni, nyugi, a CIA majd megtalál, ha kell.
Tintamin
2015. október 20. 10:49
Az megvan, hogy Orbánék is végre elérték, hogy ugyanolyan kifizetőhelyekké váljanak az állami xégek, mint a szocik alatt? Hatalmas prémiumokat kapnak zsebbe a vezetők, úgyhogy örvendjünk együtt: beutött a kommunizmus. Végre!
Tintamin
2015. október 20. 10:39
Na, akkor csak meglesz végre Bástya elvtárs álomvilága.. (Mert nyilván a legtisztábban, csakis jogosan használnák fel ezek a fideszes maffiózók az adatokat....hahha...)
Laci bá
2015. október 20. 10:11
Ne fossatok. A fészbukon már úgyis mindenki azonosítható. Még ha nincs profilja, akkor is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!