Nem jogerős: kilenc évet kapott másodfokon a gólyatábori erőszakoló

2015. november 23. 13:44

A Kaposvári Törvényszék hétfőn kilenc évre súlyosbította a annak a 39 éves budapesti férfinak a büntetését, aki tavaly augusztusban az ELTE fonyódligeti gólyatáborában megerőszakolt egy lányt. Az ítélet nem jogerős.

2015. november 23. 13:44

Kilenc év börtönre súlyosbította a Kaposvári Törvényszék hétfőn, nem jogerősen annak a 39 éves budapesti férfinak a büntetését, aki tavaly augusztusban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fonyódligeti gólyatáborában megerőszakolt egy lányt – közölte a törvényszék szóvivője.

Vadócz Attila közölte: az ügyben azért nem született jogerős ítélet, mert másodfokon a Kaposvári Törvényszék az első fokon eljáró Fonyódi Járásbíróság korábbi, hét és fél év börtönt kiszabó döntéséhez képest K. Sándor Szilárdot nemcsak szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, hanem – a sértetti képviselő indítványára – személyes adattal visszaélés vétségében is. A Kaposvári Törvényszék az új tényállás figyelembevételével halmazati büntetésként kilenc év börtönre ítélte a vádlottat. A szexuális bűncselekményre kiszabható büntetés legfeljebb nyolc év lett volna.

A múlt év szeptembere óta előzetes letartóztatásban lévő vádlott fotósként dolgozott a gólyatáborban, ahol a vád szerint augusztus 30-án kora hajnalban megtámadta, fojtogatta, ököllel verte, megöléssel fenyegette és megerőszakolta a budapesti elsőéves hallgatót. A történtekről fotókat is készített, ezekkel akarta zsarolni áldozatát. Az ügy elsőfokú tárgyalása áprilisban kezdődött, amelynek során két tárgyalási napon kilenc tanút és egy igazságügyi szakértőt hallgatott meg a Fonyódi Járásbíróság. Mivel a júniusban meghozott ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott védője enyhítésért fellebbezett, a per a Kaposvári Törvényszéken – a sértett jogaira tekintettel ezúttal is zárt ajtók mögött – folytatódott.

Az ügyben jogerős ítéletet a Pécsi Ítélőtábla hoz majd. A Somogyi Hírlap online kiadása 2014. augusztus 31-én írta meg, hogy megerőszakoltak egy lányt a fonyódligeti gólyatáborban. A történtekről egy olvasó számolt be a megyei lapnak. A Kaposvári Járásbíróság szeptember 1-jén elrendelte a szexuális erőszakkal gyanúsított 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. november 23. 18:18
Nőket erőszakolni a legtahóbb, legsuttyóbb, leggyávább dolog, a csajozásra képtelen mocskok sajátja. Elővennék pár hököst is, akik elkussoltatták a csajokat annak idején, hogy ne legyen balhé, simán bűnrészesek....
Morgen
2015. november 23. 16:43
Gondolom, a leányzó sem megy el még egyszer hajnalban idegennel a "rekettyésbe" "beszélgetni". Persze, sosem lehet tudni, miért nem szabad a lányokat óvni az ilyen tetvektől.
Max Wünsche
2015. november 23. 16:38
Lesz kinek dobálni a szappant.
muszlimokat zsidókat együtt elzavavrni
2015. november 23. 14:40
A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar 2002-es gólyatáborában is volt balhé, csak a kari vezetés és HÖK közös erővel kussol(tato)t róla.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!