ATV: Lemondatnák Erdősi Lászlót a herceghalmi képviselők

2016. március 01. 20:32

Az ATV információi szerint Erdősi Lászlóné népszavazási kezdeményezésébe az asszony férje, Erdősi László, Herceghalom polgármestere bukhat bele. Az ATV herceghalmi képviselőktől úgy tudja: a csütörtöki rendkívüli testületi ülésen az egyik képviselő ultimátumot ad majd a polgármesternek, amit a képviselők többsége támogat. Erdősi az ATV-nek elmondta: őt csak a bíróság tudja felállítani a székéből.

2016. március 01. 20:32

Az ATV kedden, miután a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette Erdősi Lászlóné népszavazási kezdeményezését a vasárnapi zárva tartásról elutazott Herceghalomra. Az ATV szerint a Zsámbéki-medencében lévő község rendezett és modern, úgy tűnik jó gazdája van, azonban ennél árnyaltabb a helyzet olyannyira, hogy a képviselő testület több tagja is lemondatná a polgármestert, Erdősi Lászlót, akinek felesége nyújtotta be, mint magánember a népszavazási kezdeményezést.

Azok, akikkel az ATV beszélt, nem tudták megmondani, miért adhatták be a népszavazási kezdeményezést. Van aki szerint bizonyítani akarta a házaspár, hogy „»fideszesebb« a helyi fideszeseknél.” Erdősi László korábban a Fidesz színeiben politizált, de a 2014-es választások előtt annyira összeveszett a párttal, hogy végül nem őt, hanem Csizmadia Zsuzsát indították a polgármesteri székért.

Az egyik nyilatkozó szerint a népszavazási kezdeményezéssel a házaspár, mintha megerőszakolta volna a falut, ezért Erdősinek le kell mondania.

Csütörtökön ultimátumot adnak Erdősinek

Csütörtökön rendkívüli ülést tart az önkormányzat, amelyen összesen három napirendi pont van. Ezek közül az egyik Hunya Krisztina előterjesztése, amely a polgármester lemondását szorgalmazza. A független képviselőnő szerint Erdősiné soha nem látott szégyent hozott a településre. Hunya Krisztina elmondta: a bajok 2014 után kezdődtek Herceghalmon, mivel a városvezető nem működik együtt a testülettel. Szerinte azelőtt is akkori alpolgármester, Csizmadia Zsuzsa csinált meg mindent Erdősi helyett, ezért voltak rendben a dolgok a községben.

Hunya Krisztina csütörtökön ultimátumot ad majd Erdősinek, ami március 8-ig lesz érvényes, addig kell majd a polgármesternek írásban benyújtania a lemondást. Ha ez nem történik meg, akkor a következő testületi ülésen a testület feloszlatását fogja kezdeményezni, amit szerinte képviselőtársai támogatni fognak.

Az egyik fideszes képviselő, Szendrei Bence elmondta, hogy szerinte is elfogadhatatlan ami történt, és támogatni fogják az ultimátumot. Szerinte mindenki számára rettentően kínos, amibe Erdősiék keveredtek, és a helyi ellentétek éleződtek ki azzal, hogy a polgármester az országos politikába keveredett.

Csizmadia Zsuzsanna is nyilatkozott az ATV-nek az üggyel kapcsolatban, ő is azt mondta, hogy „mindenképpen támogatná Erdősi László lemondását, de nem csak a mostani cirkusz miatt, hanem azért, mert »nem jó polgármester«”.

Egy támogatója van Erdősinek

Még február 24-én a herceghalmi hat önkormányzati képviselőből öt adott ki közös közleményt, amelyben politikai nézettől függetlenül elhatárolódtak Erdősiné beadványától. A közleményt egyedül Erdei László nem írta alá, aki Erdősi egyetlen szövetségese, és a polgármesterhez hasonlóan korábban ő is fideszes volt, de kilépett a frakcióból.

A polgármestert is szerette volna az ATV megszólaltatni az ügyben, ő azonban telefonon csak annyit kért, hogy ne zavarják őket, és közölte: hiába minden igyekezet, őt csak a bíróság tudja felállítani a székéből.

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2016. március 02. 09:21
"...őt csak a bíróság tudja felállítani a székéből." A képviselő-testület feloszlásával az új polgármester megválasztásáig marad a székében. Gondolom a testület van olyan "tökös", hogy ezt megteszi. Valóban szégyent hoztak a településre. Kigyúrt emberkékkel érvényesíti akaratát. Gondolja valaki, hogy a kigyúrt legénykék a felesége két szép szeméért önként jelentkeztek? Mellesleg a testület meg tudja bénítani úgy is a polgármestert, hogy mindent leszavaznak. Testületi felhatalmazás nélkül meg van kötve a keze. A testület feloszlása a hatékonyabb, és gyorsabb. Ez az ember nagy tévedésben van, ha azt hiszi hogy a feneke oda van ragasztva a "bársonyszékhez"
Tintamin
2016. március 02. 08:10
Ilyen fizuk mellett nem is csoda, hogy be lehetett huzni a csobr a mamat.
Tintamin
2016. március 02. 08:08
Kellemetlen, amikor a fuggetlen polgarmesterrol kiderul, hogy kokemeny kommunista.
Mindjárt
2016. március 02. 07:07
Marad mert kell a pénz neki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!