A választási bizottság rábólintott a kvótaellenes kampányra

2016. augusztus 19. 20:47

A kormány „Tudta?” kezdetű plakátjainak szövege miatt fordult Nemény András MSZP alelnök a Nemzeti Választási Bizottsághoz. A politikus szerint egyes plakátok szövegei megtévesztőek, a testület azonban két ellenszavazattal, de elutasította a kifogást. Az MSZP bejelentette: a Kúriához fordulnak az ügyben.

2016. augusztus 19. 20:47

Elutasította a Magyar Szocialista Párt alelnökének a kvótareferendumos hirdetések miatt benyújtott kifogását pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

Az MSZP alelnöke, Nemény András magánszemélyként a kormány „Tudta?” kezdetű plakátjának szövege miatt fordult ismételten az NVB-hez, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvének megítélése szerinti sérelme miatt. 

A politikus a kampány hivatalos kezdete előtt már fordult a testülethez ugyanezen plakát miatt, az NVB akkor arra hivatkozva utasította el a kifogást, hogy a testület csak a kampányidőszakban elkövetett cselekményeket vizsgálhatja.

Kifogásolta, hogy a plakát szövege megtévesztő, nem valós a „városnyi" kifejezés, és félrevezető az „illegális migráns” kifejezés is, mivel ezeknek az embereknek megállapították a menekültstátuszát. Nemény András véleménye szerint a kormánynak semleges álláspontot kellene elfoglalnia a kampányban. 

Rádi: a kormány, mint nem semleges szereplő kampányolhat

Az ülésen Rádi Péter, a bizottság választott tagja ismertette a tagokkal a határozati javaslatot, hogy a testület a kifogásolt kampányt tekintse politikai véleménynek, a véleménynyilvánítás keretein belül adott állásfoglalásnak, amely a közügyek demokratikus megvitatásának része. 

Elmondta: a kifogástevő szerint önmagában a kormány részvétele a kampányban sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét. Ugyanakkor Rádi Péter véleménye szerint jelen esetben, amikor a kormány kezdeményezte a népszavazást, nem lehet semleges, passzív szereplőnek tekinteni, sőt kezdeményezőként a népszavazási eljárás egyik legfontosabb szereplője. 

Kifejtette azt is, véleménye szerint a konkrét állítás belefér a véleménynyilvánításba, különösen, hogy az Alkotmánybíróság azt elég tágan értelmezi. 

Az ellenzők szerint a kormánynak tájékoztatnia, nem kampányolnia kéne

Litresits András, a testület MSZP-s delegáltja szerint a kormány nem tájékoztat, hanem kampányol, és felveti az esélyegyenlőség alapelvének sérelmét, hogy „a kormány közpénzből akármennyit kampányolhat”.

Tóta Áronné választott tag ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a kampány a kormány és az illetékes minisztérium tájékoztatási kötelezettségnek tekinthető. Fábián Adrián választott tag azonban azt mondta, kétségei vannak, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága mint elsődlegesen emberhez köthető alkotmányos alapjog megilleti-e a kormányt. Véleménye szerint a kormány kampánya megsérti a jóhiszemű joggyakorlás alapelvét, amikor azt sugallja, hogy a kormány biztosan tudja, hány embert telepítenének Magyarországra, miközben csak sejtése lehet róla. 

Az ülésen Fábián Adrián és Litresits András ellenszavazatával a tagok elutasították a kifogást. 

A Kúriához fordul az MSZP

Az ülésen részt vevő Gőgös Zoltán, az MSZP alelnöke az ülés után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az NVB döntésével kimondta, hogy „a kormány választási időszakon belül is hazudhat”. Elképesztőnek nevezte, hogy "nyilvánvaló hazugságot állít a kormány és ennek nincs következménye". Jelezte: jogorvoslattal a Kúriához fordulnak.

A politikus azzal kapcsolatban, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást az NVI-nél február 23-án történtek miatt, ellenben hivatali bűnpártolás gyanúja miatt a keletkezett iratokat továbbítottat a Fővárosi Főügyészségre, azt mondta: "elég érdekes, hogy a rendőrség szerint a nem létező bűnt pártolja valaki". Hozzátette: várják az ügyészség álláspontját.

Kifogásolták az MSZP-sek az ülés időpontját is

Az ülés elején Litresits András javasolta, a bizottság vegye napirendjére, hogy tegyenek panaszt a nyomozást megszüntető határozat ellen, de a testület többsége ezt elutasította. Ezzel kapcsolatban Gőgös Zoltán azt mondta, most határozatképes volt az ülés, dönthettek volna a panaszról, mégsem tették, és jelezte, várják, hogy az NVB tesz-e panaszt. 

Hozzátette: a hatóság bűnpártolása sem évül el 8 évig, és szeretnék rávenni a hivatalos szerveket, hogy ne segítsék „az ilyenfajta kormányzati bűncselekményt”. Furcsának nevezte, hogy sem az elkövetőket, sem a hírek szerint a háttérben lévő fideszes alelnököt nem kérdezte meg a hatóság a nyomozás során. Megjegyezte: durva, hogy nem a cselekmény számít, hanem az, hogy ki követte el. 

Az ülésen Litresits András felvetette, miért olyan időpontban hívták össze az ülést, ahol a földügyi népszavazás aláírásainak ellenőrzéséről, valamint a kormány kampányáról is szó van, amikor két ellenzéki delegált sem tudott megjelenni. Patyi András az ülésen jelezte: a jogorvoslatok határideje miatt kellett összehívni péntekre az ülést.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bayer lovag
2016. augusztus 20. 11:03
Mértékadó jobboldali értelmiségiek szerint is EL KELL MENNI SZAVAZNI, ÉS A SZAVAZÓLAPON ÚGY UTASÍTANI EL A KVÓTÁT, HOGY A "pARALAMENT HOZZÁJÁRULÁSA NÉLKÜL" SZÓÖSSZETÉTELT ÁT KELL HÚZNI!!!!!!!!!!! Így valódi értelmet adni a szavazásnak, valamint üzenni a kúrmánynak, merre hány méter!
magnamater
2016. augusztus 20. 09:46
A pártnak, amely szembe fordul az ország érdekével és a nép akaratával, nincs létjogosultsága, haladéktalanul be kell tiltani! Még a világ leggazdagabb állama, az USA sem akarja a bevándorlókat, szegény, megcsonkított hazánk ,mért vállalná el őket? Aki annyira kívánkozik a muszlim környezetbe, vándoroljon ki valamelyik muszlim országba, ne rontsa itt a levegőt.
vigyor
2016. augusztus 20. 08:41
...ez baromi unalmas, a bojkottálóknak nem tök mindegy? Őket ugyebár úgysem lehet befolyásolni semmivel...
balbako_
2016. augusztus 20. 07:49
Egyébként a szövegek bizony tényadatokon alapuló tájékoztatások.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!