A Jobbik újra benyújtja alaptörvény-módosító javaslatát

2017. szeptember 06. 17:08

A kvótaperben hozott EU-s ítélet miatt a Jobbik ismét benyújtja a parlament elé azt az alaptörvény-módosító javaslatát – jelentette ki Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője. A politikus hozzátette: a Jobbik felháborítónak tartja az Európai Bíróság döntését.

2017. szeptember 06. 17:08
A Jobbik az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntésére válaszul ismét benyújtja a parlament elé azt az alaptörvény-módosító javaslatát, amely a „szegény és gazdag migránsok” magyarországi letelepedését is megtiltaná. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője, országgyűlési képviselője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a Jobbik elutasítja és felháborítónak tartja az Európai Bíróság döntését.

Egyetlen bíróság, vagy uniós tagállam sem kötelezhet egy másik nemzetet arra, hogy akarata ellenére kívülről megváltoztassa etnikai, demográfiai, vallási, vagy kulturális összetételét – fejtette ki. A Jobbik szóvivője szerint ez ellen csak egy olyan alkotmánymódosítás jelenthetne védelmet, amelyet a Fidesz-KDNP többször leszavazott.

Mirkóczki Ádám hazugnak és kétszínűnek nevezte a kormány migrációs politikáját, mivel szerinte miközben a kabinet tagjai újabb csatára buzdítanak 1294 migráns befogadásával szemben, addig több tízezer letelepedőt pénzért bármikor szívesen látnak az országban.

Ez is azt mutatja, hogy a „piszkos pénz és a korrupció mindenféle szabadságharcot és tagállami akaratot felülír” – mondta az ellenzéki politikus, hozzátéve, amennyiben az Európai Bíróság letelepedési kötvény vásárlására kötelezte volna Jean-Claude Junckert, akkor Szijjártó Péter és Trócsányi László miniszterek „ma nem hevesen tiltakoznának, hanem boldogan tapsolnának”.

(MTI)

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bokros Birka
2017. szeptember 07. 08:14
Esetleg előtte kellett volna a népszavazáson megszavazni és nem háttérből bojkottálni vagy az alkotmánymódosító törvényt megszavazni a Ballik elvtársaknak. Bizony még a választási kloáka működött és megtorpedózta mind a kettőt Vona cica a szefárd szarkeverő. Érted már szefárd, jobbikzsidra, Rebekát épp nem emlegetem, mint ősanyátokat. Magyar ember nem felejti el a Ballik nemzetárulását.
útonjáró
2017. szeptember 06. 23:51
gusztustalan....
Bokros Birka
2017. szeptember 06. 22:02
Na most megsöszönjük szépen Vona cicának a migriket, legalább neki is jut kettő az iszlámistákból, mint az emberiség megmwentőiből. Legyen benne sok örömed szürkefarkas! "Hitszegőknek itt a földön megbocsátni nem szokás. " Remélem megértették Vona cica seggtakarítói is, mit tett a szefárd hatalom vágya.
katus
2017. szeptember 06. 22:00
A magyar kormány harcról beszél, Szlovákia tiszteletben tartja a döntést, de a kvótákról nem változott a véleményük. Az Európai Bíróság döntése senkit nem kötelez semmire sem, ettől még nem erőltetnek ránk migránsokat. De vélhetően a választási kampányban jól jön egy ilyen showműsor Orbánéknak. SZIJJÁRTÓ ÚJABB CSATÁRÓL BESZÉL, SZLOVÁKIA TUDOMÁSUL VESZI A KVÓTAPER ÍTÉLETÉT https://alfahir.hu/2017/09/06/kvotaper_migracio_europai_bizottsag_szijjarto_peter_magyarorszag_szlovakia_miroslav
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!