Kilakoltatási moratóriumot követel a Jobbik

2017. október 14. 16:06

A Jobbik azt követeli a kormánytól, hogy azonnal hirdessen kilakoltatási moratóriumot a jövő évi választásokig a nehéz helyzetbe került devizahitelesek védelme érdekében – jelentette ki Z. Kárpát Dániel szombati sajtótájékoztatóján.

2017. október 14. 16:06

A Jobbik azt követeli a kormánytól, hogy azonnal hirdessen kilakoltatási moratóriumot a jövő évi választásokig a nehéz helyzetbe került devizahitelesek védelme érdekében. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kabinet ígérete ellenére nem tudott érdemben segíteni a bajba jutott devizahiteleseknek, sőt több a kilakoltatás, „mint a balliberálisnak nevezett gazdasági vészkorszakban”.

Ennek hátterében az áll, hogy a kormány paktumot kötött a Bankszövetséggel és vállalta, hogy nem terheli tovább a pénzintézeteket az ügyfelek javára – fejtette ki, hozzátéve, szerinte a Fidesz ezzel elárulta a saját szavazóit is. A Jobbik politikusa hangsúlyozta, pártja szemétdombra vágná ezt a rendezési csomagot, saját megoldási javaslatuk megvitatására pedig újabb devizahiteles kerekasztal-találkozót szerveznek, amelyre a károsultakat képviselő szerveztek vezetői mellett a kormány és a Bankszövetség tagjait is várják. Z. Kárpát Dániel kérdésre válaszolva szólt arról is, hogy „az ellenzékinek nevezett összefogási kísérletek” nem rendelkeznek azokkal a modern válaszokkal, amelyek képesek lehetnek a kormányváltásra, így arra a Jobbik az egyetlen valódi esélyes.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2017. október 15. 06:42
Követelés a jobbik kilakoltatási a Parlamentből :-)
Mindjárt
2017. október 14. 19:07
Jogos követelmény. A felcsúti banda kifosztja a Magyar embereket és kiszolgáltatja őket a bankoknak.
zakar zoltán béla
2017. október 14. 18:53
Hazaárulók, pofa súlyba!
balbako_
2017. október 14. 17:21
Zsizsegnek, de minek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!