Négy pártalapítványnál tárt fel szabálytalanságokat az ÁSZ

2018. július 30. 19:53

Gazdálkodási és könyvvezetési szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék négy pártalapítványnál. Az érintett alapítványok a Jobbikhoz, az egykori Együtthöz, a Magyar Liberális Párthoz és a Párbeszédhez kötődnek.

2018. július 30. 19:53

Az ÁSZ főtitkárának hétfői közleménye szerint a számvevőszék a következő megállapításokat tette: a Jobbik Magyarországért Alapítvány – amely az ellenőrzött időszakban évi 266,2 millió forint költségvetési támogatásból gazdálkodhatott – esetében a ráfordítások elszámolása 2016-ban nem volt szabályszerű. A könyvviteli nyilvántartásban ugyanis hiányoztak a költségelszámolást megalapozó bizonylatok.

Az ÁSZ szerint a pártalapítvány öt pontból álló intézkedési tervének köszönhetően a gazdálkodás szabályozottsága javult, azonban a támogatások elszámolásánál további intézkedések szükségesek.

Akár a támogatásoktól is eleshetnek az alapítványok

Érintett a Párbeszéd Magyarországért Párt által alapított Megújuló Magyarországért Alapítvány – amely 2014-ben 11,8, 2015-ben és 2016-ban egyaránt 23,6 millió forint költségvetési támogatást kapott. Az alapítvány 2016-ban kapott támogatásainak könyvviteli elszámolása nem volt jogszerű.

2015-2016-ban nem volt szabályszerű a ráfordítások elszámolása sem, mert a könyvviteli elszámolást közvetlenül alátámasztó bizonylatok nem feleltek meg a jogszabályoknak. Szintén hiányoztak a könyvviteli nyilvántartásban költségelszámolást megalapozó bizonylatok.

Nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak a tevékenységről szóló 2014-es és 2015-ös jelentések összeállítása és közzététele sem, a 2016. évi tevékenységről pedig nem készítettek éves jelentést. 2014-ről nem volt hiteles számviteli beszámolójuk, a 2015. és a 2016. évi számviteli beszámolókat pedig nem támasztották alá leltárral.

Hozzátette, az ÁSZ azt is feltárta, hogy a Megújuló Magyarországért Alapítvány 2016-ban a törvényben meghatározott összegnél jóval többet, összesen 2 millió 770 ezer forintot fogadott el, de nem tudni, kitől. A támogatásokat nyújtók azonosításához szükséges adatokat a jogszabályi előírás ellenére nem tette közzé.

Ami azt jelenti, hogy a törvényen kívül szerzett támogatást az alapítványnak 15 napon belül be kell fizetnie a központi költségvetésnek. Ennek befizetéséről az ÁSZ megküldte a felhívást a pártalapítványnak, és értesítette erről a Magyar Államkincstárat. A vonatkozó törvényi előírás szerint a pártalapítvány költségvetési támogatását csökkenteni kell az elfogadott támogatás értékével a következő negyedévben.

Bajban a liberálisok és az Együtt is

Az ÁSZ jelentése szerint a Liberális Magyarországért Alapítvány – amely 2014-ben 2,1, 2015-ben és 2016-ban 4,3-4,3 millió forint költségvetési támogatást kapott – esetében a probléma a gazdálkodására vonatkozó belső szabályozás miatt alakult ki, hiszen ezáltal nem teremtették meg a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait.

A Magyar Liberális Párt alapítványa a könyvvezetésénél nem tartotta be a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket sem, mert a költségvetési támogatások felhasználása nem volt átlátható. Nem teljesítette továbbá a 2014-2016. évi számviteli beszámoló elkészítési és éves jelentés közzétételi kötelezettségét.

Az Együtt pártalapítványa, a Váradi András Alapítvány – amely 2014-ben 20,6, 2015-2016-ban 41,3-41,3 millió forint költségvetési támogatást kapott – esetében a gazdálkodásra vonatkozó belső szabályzatkészítési kötelezettségének nem tett eleget. Könyvvezetése és gazdálkodása során nem tartotta be a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, mert a ráfordítások elszámolása során elmulasztotta az utalványozást, illetve a végrehajtás igazolását. Az Együtt alapítványának 2015-2016. évi egyszerűsített éves beszámolói a jogszabályi előírásoknak nem feleltek meg. A 2014. évi tevékenységéről készített jelentését pedig nem tette közzé saját honlapján.

A közlemény szerint az ÁSZ javaslatokat fogalmazott meg a kuratóriumok elnökeinek. A pártalapítványoknak harminc napon belül intézkedési tervet kell készíteniük, a Megújuló Magyarországért, a Liberális Magyarországért és a Váradi András Alapítvány esetében az intézkedési terv elkészítése alapvető feltétele annak, hogy az érintett pártalapítványok elkerüljék a költségvetési támogatásuk felfüggesztésére irányuló számvevőszéki kezdeményezést.

Az Állami Számvevőszék kétévenként ellenőrzi azoknak az alapítványoknak a gazdálkodását, amelyek állami költségvetési támogatásban részesültek. A három 2014-ben alapított pártalapítvány esetében az ÁSZ ellenőrizte a tevékenységükről szóló éves jelentéskészítési, beszámolókészítési és közzétételi kötelezettség teljesítését 2014-re vonatkozóan is.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fakocka
2018. július 31. 07:15
A fidesz hatalmas szerencsével ismét kimaradt az ellenőrzésből.
Bond, James Bond
2018. július 30. 23:53
"Érdekes módon" ismét csak ellenzéki szervezetekkel kapcsolatban olvashatunk ilyeneket. Valahogy a Fideszt "soha" nem ellenőrzik... Ja, most jut eszembe: egy volt Fidesz tag, volt Fidesz OGY képviselő az ÁSZ elnöke... Hogy milyen véletlenek vannak!
tom hagen
2018. július 30. 23:20
A 4-ből 3 nem létezik, a Jobbik meg lassú halált hal. Illetve épp ketten lettek. Imádom a vidèkieket, hogy ezt a sok kretént, akik a "nagymama közgazdasàgtanàt" sem ismerik simàn dobtàk 2/3-al!!!
jklm
2018. július 30. 21:02
Nahát, milyen meglepő. A balosok az ország pénzével is hasonlóan gazdálkodtak, tolvaj banda... 4 év múlva mehetnek a levesbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!