LMP: Tudományos kérdés, hogy szükség van-e gender szakra

2018. augusztus 13. 15:17

​Az LMP szerint nem a kormány dolga annak eldöntése, hogy szükség van-e a társadalmi nemek tanulmányával foglalkozó szakra.

2018. augusztus 13. 15:17

Tudományos kérdés, hogy szükség van-e a társadalmi nemek tanulmányával foglalkozó szakra a felsőoktatásban: a tudósoknak, oktatóknak, hallgatóknak kell róla dönteni, nem pedig rendeleti úton a kormánynak - mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a gender szakok betiltása újabb lépés a kormány tudomány, oktatás ellen ciklusok óta folytatott „háborújában”. A kormány első lépésként csökkentette a felsőoktatási férőhelyek számát és fontos szakokat tett fizetőssé, majd kancellárokat ültetett az intézmények élére, így pénzügyi okokra hivatkozva bármilyen képzést, kutatást el lehet lehetetleníteni. Ezt követően ellehetetlenítette a CEU-t, majd állami felügyelet alá vonták a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA), hogy befolyásolják, milyen kutatások folyhatnak az MTA-n - sorolta Kanász-Nagy Máté, aki a „háború” legújabb állomásának tartja a társadalmi nemek vizsgálatával kapcsolatos szakok tervezett betiltását.

Azt mondta, a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy politikai alapon tiltanak be egy szakot. Innen kezdve nem lehet autonómiáról, szabadságról, törvényes, alkotmányos védelemről beszélni a felsőoktatásban - értékelt.

Hozzátette: az LMP az ombudsmanhoz fordul az ügyben.

Arra a felvetésre, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint nincs munkaerőpiaci igény a társadalmi nemek tanulmánya mesterszakon végzettekre, Kanász-Nagy Máté kijelentette: akik ezen a szakon végeztek, elhelyezkedtek, ha pedig valóban nem lesz a szakra igény, akkor nem fognak rá hallgatók jelentkezni és nem indul el a képzés.

A politikust kérdezték azzal kapcsolatban is, hogy Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke a testület keddi ülésén várhatóan lemond. Kanász-Nagy Máté szerint ez fontos és helyes lépés, mert „Patyi András az elmúlt években bebizonyította, hogy semmiféle, a jogállami működéssel kapcsolatos intézmény élére nem való”. Jelezte: remélik, Patyi András kivonul a közéletből és semmilyen fontos szerepet nem vállal a továbbiakban. 

(MTI)

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2018. augusztus 14. 17:50
Botond Bálint cikke a Magyar Időkben - remek, kötelező elolvasni!
nyugalom
2018. augusztus 14. 13:44
Bernike családja is így gondolkodik a négy fal között? Erre nevelik a lányaikat? Remek! No ezért vannak ott, ahol és egyre lejjebb süllyednek!
libantkomcsi
2018. augusztus 13. 20:44
Indítsanak hazaáruló szakot! Ebből él az összes komcslibsi.
zakar zoltán béla
2018. augusztus 13. 20:32
Lószart! A por-no-graphia is az???!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!