Hunvald György újra polgármester lenne

2019. augusztus 05. 11:15

Bővült az ellenzéki kínálat Erzsébetvárosban.

2019. augusztus 05. 11:15

A volt szocialista városvezető – aki napokkal ezelőtt lépett ki az MSZP-ből – egy hosszú közösségi bejegyzésben vallotta be, hogy nem tud a helyi politikától szabadulni, ezért újra jelölteti magát a városvezetői székbe.

Mint írja, korábban azért tért vissza a helyi politika fősodrába, mert a vele történtek után rehabilitálódni szeretett volna, mint bevallja, ez konkrétan azt jelenti számára, hogy minden szóba jöhető választáson el akar indulni. „Határozott véleményem az, hogy csak a választók tudnak rehabilitálni egy meghurcolt politikust” – jelenti ki, majd hozzáteszi, hogy az ellenzéki pártok azonban nem akartak vele együttműködni, megfogalmazása szerint azért, hogy a „politikai halálát” elfogadtassák vele.

Ami szerinte annak tükrében, hogy májusig „5000 kerületi választópolgár a képen látható aláíróíveken kérte, hogy induljak független polgármesterként az őszi választásokon”, nem teljesen volt reális, főleg mert szerinte „az a polgármesterjelölt, aki 6500 szavazatot kap ősszel, az lesz a polgármester a VII. kerületben!”

Éppen ezért, hogy azokat ne hagyja cserben, akik támogatták őt, „független” polgármesterjelöltként fog indulni az őszi önkormányzati választásokon – jelentette be. Kijelenti: a „modern, innovatív, zöld” programját a következő hetekben bemutatja a kerület lakosainak, amiben „egyértelmű és határozott” válaszai vannak pl. a bulinegyed problémáira.

A végén megígéri, hogy családja „négy generációja” a kerületi lokálpatriotizmust fogja erősíteni, és hogy olyan civil bázist létrehozást ígéri, amely „az itt élőkből meríti az erejét és végzi a munkáját”.

A teljes posztot itt olvashatja el!

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2019. augusztus 05. 21:20
Kutyából nem lesz szalonna! Nieder meglógott Berlinből, ki tudja, kifizette-e az kölcsönöket? ennyi tolvaj, börtöntöltelék!
nyugalom
2019. augusztus 05. 21:17
Minden börtöntöltelék polgármester akar lenni! mind szoci, dk-s, komcsi! Mszmp előnyben????? Szégyen!
abcd
2019. augusztus 05. 19:07
Nézem a címfotót, hát Szálasi összevizelné magát tőle.
IV. Fawkes
2019. augusztus 05. 17:08
Kellenek azok a finom elegáns sportautók, ugye Gyurka?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!