Gyárfás tagadta a vádakat

2019. november 12. 12:07

Jövőre folytatódik a Fenyő-gyilkosság miatt indított bírósági per.

2019. november 12. 12:07

Tagadta bűnösségét a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberöléssel megvádolt Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén kedden.

Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki az emiatt kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti. Az ügyészség jelen eljárásban azzal vádolja Gyárfás Tamást, hogy ő bízta meg az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert Fenyő János megölésével, és Portik Tamás meg is szervezte a gyilkosságot. Emiatt Portik Tamás ellen is folyamatban van perújítási eljárás, melyet egyesíthetnek a Gyárfás Tamás ellen folyó eljárással.

Üzleti vitákból eredő leszámolási megbízás

Az előkészítő ülésen röviden ismertetett vád szerint Fenyő és Gyárfás között az 1990-es évek elején üzleti, elszámolási viták, hatalmi harc robbant ki az RTV Újság és a Nap TV miatt. Perek indultak, nyilvánosan fenyegették egymást a felek, Fenyő terhelő adatokat próbált gyűjteni Gyárfásról, és lejárató cikkeket íratott róla a Népszavában.

Emiatt Gyárfás Tamás elhatározta, hogy megöleti riválisát. Előbb Tasnádi Pétert bízta meg azzal, hogy 12 millió forintért végezzen Fenyő Jánossal. Tasnádi Péter ebből 6 milliót meg is kapott, de nem teljesítette a megbízást, ezután fordult Gyárfás Tamás Portik Tamáshoz, hogy ölesse meg Fenyőt. A vádhatóság 52 tanúval, okiratokkal, szakértőkkel és „legfőképp” a Portik és Gyárfás közti, Portik által rögzített hangfelvételekkel kívánja bizonyítani a vádlott bűnösségét – közölte az ügyész.

Ezután Gyárfás Tamás felolvasta az előkészítő ülésre készített védekezését, melynek lényege, hogy az ügyészség feltételezése abszurd, az ő személyiségétől idegen az erőszak. Fenyő Jánossal fennálló lényeges nézeteltérései pedig már több mint egy évvel a gyilkosság előtt lezárultak, ezért nem is állt érdekében megöletni riválisát. Leszögezte: nem ismeri be bűnösségét, mert nincs mit beismernie. Sem Portik Tamást, sem Tasnádi Pétert, sem senki mást nem bízott meg gyilkossággal – fűzte hozzá.

Félt a felbéreltek bosszújától Gyárfás

Gyárfás Tamás több mint egyórás védekezésében arra is felhívta a figyelmet, hogy Tasnádi Péter éveken át teljesen mást mondott a történtekről, az inkriminált hangfelvételekkel pedig Portik csapdát akart állítani, zsarolni akarta őt, továbbá az 515 perces hosszúságú, 2003-2004-ben készült felvételeken 3551 kihagyás, illetve számtalan nem érthető részlet van, ezért nem lehet alkalmas bizonyíték. Mint mondta, hogy azért nem fordult a hatóságokhoz, mert félt a bűnözők bosszújától.

Gyárfás Tamás ügyvédje az előkészítő ülésen indítványozta a tanúkénti meghallgatását mások mellett Pintér Dezsőnek, a TV2 volt elnökének, Németh Péternek, a Népszava volt főszerkesztőjének, Pallagi Ferencnek, a Blikk volt főszerkesztőjének és Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyésznek, továbbá kérte többek között a hangfelvételek kirekesztését a bizonyítékok közül.A törvényszék jövő februárra tűzte ki a következő tárgyalásokat, ahol folytatják Gyárfás Tamás meghallgatását.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trma
2019. november 13. 00:15
Zseniális az igazságszolgáltatás. Huszonegy év után: jövőre folytatjuk. Előbb hal meg végelgyengülésben, minthogy lecsukják. De azért hajrá.
Menhetten
2019. november 12. 19:21
Gyárfás Tamás minden kormányok hű seggnyalója, a messziről bűzlő mutyikkal, szőnyeg alá sepert disznóságokkal vastagon bélelt hajlékony gerincű ember. Ahhoz képest elég sokáig titokban maradt. Vagy nem volt titokban, és csak most lett felesleges Gyárfás, és kell a vagyona a csútinak.
Mirtilla
2019. november 12. 16:31
Ki látott már olyan (normális) embert, aki önmaga ellensége ? Persze, hogy tagad. Az egészséges tulélési életösztön müködteti őt is.Hol van ilyenkor a morál, etika stb.?-A háttérben.Ha most hirtelen előkerülne egy minden eddiginél megkérdőjelezhetetlenebb közvetlen bizonyiték ellene, akkor is azt mondaná: neki megvan a belső , saját igazsága.Az más lapra tartozik, hogy az mennyire ütközik a BTK-val.
BőröndÖdön
2019. november 12. 16:31
Gyafi,szorul a hurok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!