Új jobbikos képviselő és Handó Tünde is esküt tesz, hatnapos üléssel folytatja a parlament

2019. november 17. 10:03

2019. november 17. 10:03

Az Országgyűlés hatnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. Az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a Jobbik új képviselője, Dudás Róbert teheti le esküjét, aki az Eger polgármesterének választott Mirkóczki Ádám helyét veszi át.

A parlament ezt követően szavaz arról, hogy november végén távozhat az Országos Bírósági Hivatal (OBH) éléről a közelmúltban alkotmánybíróvá választott Handó Tünde. Az interpellációkra ezúttal is két óra áll rendelkezésre, az azonnali kérdések pedig hatvan percben hangozhatnak el.

Kedden szavazások szerepelnek a napirend elején. A képviselők elfogadhatják a tavalyi költségvetés zárszámadását, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2018-as beszámolóját, valamint az új szakképzési törvényt. A határozathozatalok után tizenöt javaslat általános vitáját bonyolítják le. Több nemzetközi szerződés mellett terítékre kerülnek a társasági és osztalékadóról szóló, valamint egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításai. Szerdán újabb kilenc javaslatról tárgyal a Ház. Ekkor kezdődik vita az  Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő törvényváltoztatásokról, valamint a házszabály módosításáról.

Csütörtökön kerül napirendre a kormány fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítését célzó módosító javaslata, valamint a köznevelési törvény módosítása is. Pénteken három pénzügyi tárgyú indítványról lesz szó, köztük a Versenyképesebb Magyarországért program egyes adóintézkedéseinek megvalósításáról.

A parlament következő ülése november 25-én, hétfőn ér véget, amikor is a kormány tagjainak tehetnek fel kérdéseket és azonnali kérdéseket a képviselők.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
adarclub
2019. november 19. 07:19
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
nticovqui
2019. november 18. 01:17
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
zankider
2019. november 17. 19:38
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
áfonya
2019. november 17. 12:43
EGY OLYAN VILÁGBAN ÉLÜNK, AHOL A MANIPULÁCIÓ, ÚJRA A-- SIMICSKA II- ő HAZUGSÁG KAMPÁNYA KEZDŐDÖTT, AZ ÚJRA PRÓBÁLKOZÁS ,, --- AZ ELLENZÉKI KORRUPT POLITIKUSOKNÁL.! ---- ORBITÁLIS HAZUGSÁGOKAT TERJESZTENEK ORBÁN VIKTOR-ÓL.! A Liberális, Náci, Kommunista, Momentumos, DK- s, LMP- s, PM-s, Kis Nyilas, MOSLÉK KOALÍCIÓ, HAZUG, TOLVAJ, KORRUPT POLITIKUSOK, és a HAZUG, LIBERÁLIS KOMMUNISTA MÉDIÁVAL KARÖLTVE Pl : AZ INDEX, HVG, !! 444!!!, 168 óra, RTL klub, ATV, Nyugati fény, Blikk, klub rádió, NÉP SZAVA...stb stb. --- CSAK USZÍTANAK, LÁZÍTANAK MERT ŐK KÁOSZT ÉS ANARCHIÁT ÉS HATALMAT AKARNAK, AKIK EZEKET AZ ORBITÁLIS HAZUGSÁGOKAT ELHISZIK, AZOK MIND HOZZÁJÁRULNAK AZ ORSZÁG MEGSEMMISÍTÉSÉHEZ.! A MOSLÉK KOALÍCIÓ TOLVAJ HAZUG, KORRUPT POLITIKUSOK, embereket kiraknak az otthonukból amit a Budapesti szocialista polgármesterek csináltak lopnak, csalnak, rabolnak, drogoznak, és ti meg szemet hunytok felettük.! A balliberális, náci, kommunista, momentumos senkiházi SZAVAZÓKNAK, forr az agyuk mert a gyűlölet süketeké és vakká teszi őket.! A dobrev klári meg a gyurcsány frici, ZOMBIKAT CSINÁLTAK A SZAVAZÓIKBÓL.! ÁTVERI A SAJÁT NÉPÉT, MINDIG HAZUDIK, MINDIG HAZUDNAK NEKTEK.! MANIPULÁLNAK TÉGED.! --- ELFERDÍTIK AZ IGAZSÁGOT ÉS TE ELHISZED MINT EGY ZOMBI.! A MOSLÉK KOALÍCIÓ TOLVAJ HAZUG, KORRUPT POLITIKUSOK, akik nagyon könnyen pálcát törnek bárki felett, nem nézik a saját életükből azt a sok mocskot amit titokban másokkal szemben elkövettek.! ALJAS MOCSKOS DROGOS, HAZUG, TOLVAJ, GLOBALISTA, BUKOTT KOMMUNISTÁK, GYURCSÁNYISTÁK AKIK SZÉTLOPTÁK AZ ORSZÁGOT ÉS A BUDAPESTI KERÜLETEKET, ZUGLÓT ÉS KISPESTET stb.stb. SZÉGYEN.! Ti vagytok a felelősek a Nemzet pusztulásáért, mind azok a szavazók akik ezekre a mocskos, MOSLÉK KOALÍCIÓ TOLVAJ HAZUG, KORRUPT POLITIKUSOKRA SZAVAZTAK.! --- VAGY AZOKAT TÁMOGATOD, AKIK AZ ORSZÁGOD SÍRJÁT ÁSSÁK MAGYAR.??? ---TALÁN EZT AKAROD MAGYAR.??? ITT MÁR NEM PÁRT HOVATARTOZÁSRÓL VAN SZÓ, HANEM AZ ORSZÁGODRÓL MAGYAR.! ---- VIGYÁZZ MAGYAR NAGY A VESZÉLY.! ---- MÁR VOLT EGYSZER KOMMUNIZMUS, AZTÁN SZOCIALIZMUS, DE MINDIG A MAGYAR NÉPNEK VOLT KESERŰ A KENYERE, ÉS KESERŰ ÉS SZÁNALMAS VOLT AZ ÉLETE.! --- ÉS NEM A NAGYKUTYÁKNAK AKIK VÉGHEZVITTÉK A SOK MOCSKOT A DIKTATÚRÁBAN.! --- KIKRE SZAVAZTATOK? ÚJRA és ÚJRA.? --- VÉDD ÉS ÓVD MEG A FIATAL MAGYAR DEMOKRÁCIÁT.! --- EZ A FELADATOD MAGYAR.! ---- MERT NINCS MÁSIK MAGYARORSZÁG.! --ÉS NINCS MÁSODIK LEHETŐSÉG.! ---- IGEN A FIDESZ - KDNP SZÖVETSÉG, az egyedüli pártok Magyarországon, akik szavatolják a Nemzetünk fennmaradását, Országunk SZUVERÉN biztonságát.!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!