Börtönbe is kerülhetnek a Szeviép-ügy bírái

2019. december 20. 17:39

Ha bebizonyosodik, hogy bűncselekmény történt, akkor az egész ügy újratárgyalására is sor kerülhet. 

2019. december 20. 17:39

A Hír TV-nek nyilatkozó ügyvéd szerint akár börtönbüntetést is kaphatnak a Szeviép-ügy bírái, ha bebizonyosodik, hogy visszaéltek a hivatalukkal. Az ügyben felmerülhet a hivatali vesztegetés is – mondta Futó Barnabás. Ezt viszont az Országos Bírói Hivatalnak és a Központi Nyomozó Főügyészségnek kell kivizsgálnia. Ha bebizonyosodik, hogy bűncselekmény történt, akkor az egész ügy újratárgyalására is sor kerülhet. 

A PestiSrácok írta meg, hogy a Szeviép-ügyet másodfokon tárgyaló egyik bíró építőipari cége több száz milliós projektben vehetett részt a Botka László vezette szegedi önkormányzat megbízásából. A portál az Országos Bírói Hivatalt is megkereste az ügyben. Dr. Senyi György, az OBH elnöke válaszában kiemelte: „a cikkben foglalt tényállítások alapján jelentéstételre és igazgatási vizsgálat lefolytatására kötelezte a Szegedi Törvényszék elnökét”. Hozzátette: „amennyiben a jelentés vagy a vizsgálat kötelezettségszegést tárna fel, azzal kapcsolatos intézkedéseket az arra jogosultak haladéktalanul megteszik”. 

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
felucca
2019. december 21. 14:51
Szeviép, szeviép, értem. De mi a helyzet Boldogh Istvánnal? Lecsukták már? Segítsetek, az isten szerelmére, egy fia hírt nem találok erről a mandin!
pumuklik
2019. december 21. 10:03
Már csak látnám!
annamanna
2019. december 21. 07:02
képsorozat a Szeviép-vezérek luxuséletéről https://pestisracok.hu/elkepeszto-kepsorozatot-juttattak-el-a-ps-hez-a-tobb-szaz-csaladot-tonkretevo-szeviep-vezerek-luxuseleterol/
Mich
2019. december 20. 23:28
Börtönbe a korrupt bírókkal! És persze az általuk fedezett gazdasági bűnözőkkel is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!