Alapjogokért Központ: Több tízezer aláírás semmisülhetett meg a nemzeti régiók védelméről szóló honlap leállása miatt

2020. május 10. 09:50

Párkányi Eszter az M1-nek elmondta, hogy az Európai Bizottság nem érzi felelősségének az uniós állampolgárok jogaiért való küzdelmet.

2020. május 10. 09:50

Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője szerint az Európai Bizottság (EB) nem érzi saját felelősségének, hogy az uniós állampolgárok jogaiért küzdjön. Vasárnap az M1 aktuális csatornán a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésével kapcsolatban elhangzott, hogy több tízezer aláírás hiúsulhatott meg, amikor az őshonos nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezés aláírásgyűjtő oldala leállt. Párkányi Eszter a műsorban azt mondta, hogy a bizottság technikai hibára adott reakciója megmutatja majd, mit gondolnak a kezdeményezésről, az EB ugyanis eddig egyetlen európai polgári kezdeményezés esetében sem nyújtott be jogszabályalkotási javaslatot.

Ez azt mutatja, hogy az Európai Unióban mindenféle „kreált” kisebbséggel foglalkoznak, de a valódiakkal, a vallási és a nemzeti kisebbségekkel nem, mert az szerintük belügy – tette hozzá. Az elemző bízik benne, hogy az eset miatt belső vizsgálat indul az Európai Bizottságnál és a honlap kezelőinél, valamint hogy a bizottság korrigálja majd a hibáját. Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és csütörtökig egymillió aláírást kellett összegyűjteni legalább hét tagállamból, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon a kérdéssel. Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló EU-s kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeire is legyenek tekintettel.

(MTI)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2020. május 10. 14:05
Milyen érdekes? EU csoda! Mondja ezek után még valaki, hogy az EU-ban nincsenek csodák. ,,Csütörtök éjfélig lehet még aláírni az SZNT Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezését, szépen gyűlnek is az aláírások, de szerdán leállt az Európai Bizottság szervere, ahol online lehet(ne) aláírni a kezdeményezést. Az Europa szerver, amelyen az aláírásgyűjtő szoftver fut, jelenleg nem elérhető - tájékoztat a felület. Csak ez a része nem működik a szervernek, az Európai Bizottság oldalának más menüpontjai rendben bejönnek, ha rákattanunk.,, https://foter.ro/cikk/hogy-hogy-nem-leallt-az-eu-szervere-ahol-online-lehetett-alairni-az-sznt-kezdemenyezeset/
János bácsi
2020. május 10. 12:57
Az, hogy 15 millió magyar nem tudott 1 milliónál több aláírást összegyűjteni ne, hogy már ezért is Brüsszel legyen a felelős. Ha csak a Fideszesek aláírták volna, legalább 5 millió aláírást tudtak volna leadni. Szégyeljétek magatokat.
Pelso j.
2020. május 10. 12:37
A hét vicce, hogy Párkányi próbálja magyarázni, hogy egy évnyi lehetőség alatt a kiesett fél órának van jelentősége. Az ilyen blőd félremagyarázások csak rontják gazdái hitelességét a közvélemény előtt. Az alapjogokért propaganda osztálynak meg az elmúlt egy évben havonta buzdítani kellett volna az embereket a szavazásra. Nem volt rá idő vagy nem jutott külön erre közpénz?
jolly77
2020. május 10. 12:13
jahogy ez a gyűjtés egy éve folyik?? én azt hittem két-három hónap alatt gyűlt csak össze ilyen sok országból mindössze ilyen kevés aláírás, de ez így még gázabb jobboldali kultúrkör ezek szerint nem létezik.. de tényleg nem, semennyire
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!