A kormányhivatal szerint sem szerzett földet Rogán Antal felesége

2021. február 13. 12:37

A Budapest Bank közleményében kijelentette: nem nyújtottak kölcsönt és hitelt sem folyósítottak sem Rogán Antal feleségének, sem a családjának.

2021. február 13. 12:37

Korábban már írtunk róla, hogy Rogán Antal felesége nem szerzett földtulajdont és nem kapott hitelt erre a célra. A baloldali lapok által idézett szerződés bejegyzését a kormányhivatal megtagadta, így az sohasem lépett hatályba. Lapunk értesülését most a Borsod-Abaúj Zemplén megyei kormányhivatal is megerősítette.

A Magyar Nemzet megkeresésére a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal az alábbi választ küldte: „A szerződés bejegyzését megtagadták, így az nem lépett hatályba.” A Budapest Bank tegnap már közleményben cáfolta az álhíreket: kijelentették, hogy nem nyújtottak kölcsönt és hitelt sem folyósítottak sem Rogán Antal feleségének, sem a családjának.

A cikkek megjelenése előtt engem egyik orgánum sem keresett meg, nem voltak kíváncsiak arra, hogy az általuk szerzett információk valóban igazak-e. A feleségem állami banktól hitelt nem kapott és semmilyen föld nem került a tulajdonába. Ráadásul a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni” – mondta a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Rogán Antal.

Összesen 212 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. február 14. 10:11
Ez a Budapest Bank nyíltan megsértette a személy banktitkát. Törvényellenes. És ráadásul a világ összes bankjától ezek szerint beszerezhető ilyen nyilatkozat, hogy ki nem vett fel tőlük hitelt. Én is jártam így, a vállalkozásommal. A NAV megvádolt, hogy titkos számlát nyitottam, és nem jelentettem a NAV-nak. Pedig nem. Megírtam nekik, hány ezer banktól kérjek igazolást arról, hogy náluk nem nyitottam számlát. És ez csak egy igen közönséges, egyszerű agybaj. Ettől sokkal kacifántosabbak is vannak, ugye.
nyugalom
2021. február 13. 20:10
Es ha vett volna? Fletóéknal es a klannál, totbercinel keretik kopogtatni!
Kanóc
2021. február 13. 20:10
Rogán is menjen a picsába.
mustarharmas
2021. február 13. 19:06
Azt is sikerült már cáfolni, hogy az újdonsült após cége kapott 2,3 mrd forintot gazdák "tanácsadással" történő segítésére? A Fidesz bukni akar 2022-ben?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!