Etikai kódexet fogadtak el az ellenzéki előválasztás résztvevői

2021. április 14. 21:30

Előválasztási etikai kódexet fogadtak el az ellenzéki együttműködésben részt vevő pártok elnökei szerdán.

2021. április 14. 21:30
null

A hat párt – a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd – az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint dokumentum bevezetője rögzíti, hogy „a demokrata ellenzéki szövetség azért jött létre, hogy leváltsa, meghaladja a társadalom megosztására építő politikai kultúrát Magyarországon”. Céljuk, „hogy Magyarország újra egy olyan európai köztársaság legyen, ahol minden körülmények között tiszteletben tartják az alapvető szabadságjogokat, a jogállami normákat és a demokráciát, és a hol kormány tiszteletben tartja mások véleményét”.    

Az előválasztásban részt vevő pártok vállalják, hogy a közösen elfogadott etikai kódex alapján fognak kampányolni,

és az előválasztás eredményét tiszteletben tartva segítik a győztes jelöltek további munkáját a kormányváltás érdekében. A kódex értelmében az előválasztáson induló jelöltek tiszteletben tartják jelölttársaik emberi méltóságát, magánéletük szentségét. Politikustársaik vallása, családi állapota, nemi identitása, szexuális orientációja nem képezheti a kampány részét.    

Fontosnak tartják a demokratikus vitát, a programok és elképzelések ütköztetését.

Céljuk a közéleti folyamatok morális és tömegkommunikációs válságának felszámolása. A megállapodás szerint a jelöltek a jelölttársaikkal szemben lejáratókampányt nem folytathatnak. Médiakapcsolataikat az összefogás sikerének szolgálatába állítják. A jelöltek vállalják, hogy minden törvényes eszközzel fellépnek „a kormányzati hazugságkampánnyal szemben; jelölttársaikkal szemben nem lépnek fel etikátlanul, mert ezzel a Fideszt segítenék” – írták.    

A dokumentum szerint azzal szemben, aki megsérti az etikai kódex alapelveit, a szövetséges pártok szankciót határozhatnak meg – olvasható a közleményben.

(MTI)

Fotó: Facebook

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. április 15. 15:35
Baxus!... "libsi bolsi " "etika"?... Baxus! EZ MOS VICC??????????????????????????????????????? NE HAZUDJATOK! ja' hogy nektek az etikátokban KÖTELEZŐ!!! A HAZUDOZÁS?... Na akkor ezek után hogyan hazudtok "REGGEL ÉJJEL MEG ESETE"???...
ThunderDan
2021. április 15. 13:46
Etikai kódexet fogad el - elindítja a köztörvényes bűnöző -jelenleg is újabb 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt - Czeglédy Csabát. (Most a többibe bele se menjünk... Fletótól Jakabig, FeGyőrtől Tóth Csabán át Bíró Lászlóig.. )
Korrupt Kornél
2021. április 15. 11:05
moslékok, ha lehetne ezt bővebben kifejteni: "tiszteletben tartják az alapvető szabadságjogokat, a jogállami normákat és a demokráciát, és a hol kormány tiszteletben tartja mások véleményét”.
somgabor
2021. április 15. 10:38
A nap vicce, "Etikai kódex" és az ellenzék szavak egy mondatban
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!