Oszkó Péter szerint Márki-Zay feltűnése rosszat tesz az ellenzéknek

2021. október 11. 21:33

Az üzletember és volt pénzügyminiszter szerint továbbá Márki-Zay olyan célokat űz, ami az ellenzéki építkezést nem segíti.

2021. október 11. 21:33
null

Oszkó Péter magyar üzletember, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere interjút adott a VálaszOnline-nak. Az interjú apropója az volt, hogy az üzletember a támogatásáról biztosította Dobrev Klárát. A volt pénzügyminiszter kijelentette, hogy azért adta közhírré a támogatását, mert újfent úgy érzi, hogy megint lehet politizálni. Azt, hogy miért káros Márki-Zay az ellenzéknek többek között azzal is indokolta, hogy

nem lehetne vele koalíciós kormányt működtetni,

mivel az ő konfrontatív stílusa miatt lehetetlen számára az, hogy parlamenti támogatást szerezzen a kormánydöntésekhez.

Az üzletember elmondta, hogy Márki-Zaynak mint külsősnek nem kell megküzdenie a pártszervezéssel és a párttagsággal, így könnyebben szerez választókat, ám az összes pártot állandó válságba sodorja, ami pedig ellehetetleníti az egészséges politikai környezet kialakulását. „Egyébként pedig Márki-Zay győzelme az ellenzék megerősödése ellen hatna” – jelentette ki.

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter azon ötletét, hogy megfelezik a ciklust, csak így véleményezte: 

Közjogilag ilyen nincs.

A kormányfői poszt nem staféta, amelyet egyik csak úgy átad a másiknak, az előválasztás tényétől az alkotmányos jogrend nem változott meg”.

Mi a helyzet a futóbolonddal?

Arra a kérdésre, hogy sajnálja-e azt, hogy lefutóbolondozta Márki-Zay Pétert, töredelmesen megvallotta, hogy „Márki-Zay Péter természetesen nem futóbolond, hanem egy egyébként remek taktikai érzékkel rendelkező politikus, aki viszont szerintem ezt a taktikai érzékét egyelőre olyan egyéni pályán használja saját célokra, ami az ellenzéki építkezést valójában nem segíti”.

Nyitókép: Szolnok, 2014. december 11.
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter tanúvallomást tesz a Sukoró-ügyként ismert büntetőper tárgyalásán a Szolnoki Törvényszéken 2014. december 11-én.
MTI Fotó: Bugány János

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. október 12. 09:06
MZP-vel az "ellenzék" egy elszabadult hajóágyút karolt fel! Túl sokat lő és irányzék nélkül! Ezzel megint a FIDESZ járt legjobban!
olajfa1
2021. október 12. 09:06
MZP-vel az "ellenzék" egy elszabadult hajóágyút karolt fel! Túl sokat lő és irányzék nélkül! Ezzel megint a FIDESZ járt legjobban!
győri polgár
2021. október 12. 07:57
Nicsak, újra előjött a gúnárnykú, fogadatlan profétának.
Biivisz
2021. október 12. 07:01
A show így van "megtervezve". 1. Fletó tudja, hogy Klára túlságosan "össze van Gyurcsányozva" ahhoz, hogy legyőzze Orbánt. Ezért neki olyan minielnök-jelölt kell, aki mögött nincs hátország, hogy minél könnyebben lehessen félidőben "megyósítani". 2. Így történhetett, hogy a magyargyörgy által "kezelt" előválasztás a pártvezér versenytársakat - minden előzetes mérés dacára - a sor végére utasította az első fordulóban. 3. Az évek során gondosan hiszterizált Orbánofóbok számát növelni már lehetetlen, a "többséget" meg nagyon nem adják ki, így az egyetlen esély a "csalódott fideszesek" becsatornázása, miközben a Jakabbal csalódott jobbikosokat is meg kéne tartani. Utóbbira karigeri mindig is alkalmatlan volt, de Budapest (és önmaga) módszeres leamortizálásával már az előbbire is azzá vált. 4. Ehhez kell márkizaj. Egy-két "megvett" szondázó céggel (erre utal a jócskán hibahatáron túli szórás a különböző cégek között) kimutatták, hogy az utolsó pillanatban a (nem kicsit) harmadik márkizaj már megelőzi karigerit, amivel sikerült a szerencsétlent visszalépésre bírni. (Meg különben is azt teszi, amit Fletó mond neki.) 5. A cicaharc most azért folyik, hogy a "csalódott fideszeseknek" és jobbikosoknak demonstrálják, mennyire hiperfüggetlen márkizaj az Apró klántól. Az egyetlen veszély a DK-s szavazók elbizonytalanodása, de ez kezelhető Klára áldozati pózából kommunikált "az egység mindenáron" mantrájával. Hogy márkizaj mindebben tudatosan van-e benne egy-két év minielnökség lehetőségéért cserébe, vagy hasznos idiótaként tényleg azt hiszi, lehet komoly politikai szerepe az országban, az már édesmindegy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!