Stumpf István: Ennyi pénze még sosem volt az egyetemeknek, ezt még a bírálók is érzik

2022. január 05. 09:20

Sikersztorivá vált az egyetemi modellváltás a kormánybiztos szerint.

2022. január 05. 09:20
null

A felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: még azok is támogatólag léptek fel az utóbbi hónapokban, akik korábban élesen bírálták az új szisztémát, mert megtapasztalták, hogy ennyi pénz még soha nem érkezett az egyetemekre, írja az Index. Hozzátették: Stumpf István az InfoRádió műsorában a magyar egyetemi rendszert egy nagy hajóhoz hasonlította; szerinte nagyon nehéz megmozgatni egy ilyen rendszert, a modellváltás viszont elindította a versenyképesség irányába. A cél: a hallgatókat Magyarországon tartani, jó minőségű tudással felvértezni őket, és az egyetemi tanároknak pedig olyan fizetést adni, ami miatt érdemes legyen vállalni az oktatói, kutatói életpályát. A kormánybiztos úgy látja: az egyetemi modellváltás a magyar versenyképességnek a záloga, a nemzeti tudástermelés megújításának a kulcskérdése.

Dupla annyi költségvetési forrás jut az egyetemi szférának, mint korábban

Stumpf megemlítette: a Semmelweis Egyetem már a 277. helyre tornászta fel magát, a Corvinus is előre lépett a rangsorban, ahogyan a Soproni Egyetem is. Jelezte: a magyar felsőoktatás egy rendkívül plurális struktúra; 63 egyetem van, abból 21 a KEKVA-s, vagyis közérdekű vagyonkezelői alapítvány által működtetett egyetem, 24 az egyházi fenntartású felsőoktatási intézmény, 12 magánegyetem van, és 6 állami fenntartású. Stumpf utalt arra, amikor elvállalta ezt a pozíciót, akkor egyértelművé tette, hogy csak azokkal az egyetemekkel kell az államnak megállapodnia, amelyek maguk kezdeményezik a modellváltást. Azt is

szorgalmazta, hogy maguk az egyetemek tegyenek javaslatot például a kuratórium tagjaira.

Hozzáfűzte: a Moholy-Nagy Egyetem az elsők között volt, amelyik kifejezetten szorgalmazta, hogy alapítványi formában működjön.

A kormánybiztos megjegyezte: a korábbi, hallgatói szám alapján működő fejkvóta finanszírozási rendszert az új modellben felváltja az úgynevezett teljesítményalapú szisztéma. Meghatározott feltételeknek kell megfelelni a támogatás elnyeréséhez. Hozzátette: dupla annyi költségvetési forrás jut az egyetemi szférának, mint korábban. Stumpf István hangsúlyozta: ez az összeg 2022-ben mintegy ezermilliárd forint. Ebből csaknem 300 milliárd forint a teljesítményalapú bérezés. A kormánybiztos beszélt az új Tokaj-Hegyalja Egyetemről, aminek ő a kuratóriumi elnöke. Ez egy zöldmezős beruházás, az Esterházy Egyetem sárospataki kampuszát vette át a tokaji felsőoktatási intézmény, háromszáz hallgatójával egyetemben, akik pedagógusképzésben, óvónőképzésben, szőlész-borász, turizmus szakokon tanulnak, zömük levelező. Most indít az új intézmény egy keresztféléves kurzust, aminek a fókuszában a szőlészet-borászat lesz. Stumpf azt szeretné, ha öt év múlva a Tokaj-Hegyalja Egyetem az ország első szőlész-borászképző egyetemei közé tartozna, írja az Index.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2022. január 06. 09:47
Sajnálom, hogy Stumpf Istvánt nem előbb kérték fel erre a feladatra. Sajnálom, hogy egy bosszúálló elefántot szabadították rá egy szakmára, még akkor is, hogy volt alapja a változtatásnak. Ezt vétek volt így intézni: nemtörődőm, gőgös, "kiöntöm a gyereket is a fürösztő vízzel" stílusban. Sajnálom, hogy most is zajlik valami hasonló: a természettudományi Múzeum Debrecenbe helyezése. Kinek és mire kell ez az ingatlan? Higgyük már el, hogy nincs szükségünk most ekkora támadási felületre!!!!!!!! Az éhes politikusokat fogják már vissza központilag, mert sokkal nagyobb bajban vagyunk, semmint hogy ilyen hibákat ejtsünk!
Senki Alfonz
2022. január 05. 23:33
Mit szól a volt kertészeti és szőlészeti egyetem ehhez, vagy Gyöngyös, ahol már régóta sikeres a szőlész-borász képzés? Ez az utólérés is olyan lesz, mint ahogy Ausztriát is lassan utólérjük!! Csak ki kell találni, hogy miben.
Abraxos
2022. január 05. 14:59
Kedves Mandiner! Ezt a kifelyezést mint "xy szerint" hanyagoljátok már légyszi. Rohadtul idegesítő. Az ember vagy mondta, vagy nem mondta. Ezt nyilatkozta vagy nem ezt nyilatkozta. Ez az xy szerint, xy gondolja meg hasonlók használata egy tényszerű állítás kontextusában a telex gyökértempója. Hanyagoljátok.
Láncfűrészes Attasé
2022. január 05. 14:08
A tömeges természettudományos tanárhiányt, az utánpótlás kérdését sikerült-e megoldani már? Anélkül nem sok minden lesz a huszonegyedik században... Esetleg nemzethy lófaszkarika csillámos marketinggel, pántlikával átkötve, hogy hajrámagyarok, ha meg nem megy a bót, akkor az állami csecsre akaszkodva. A szurkolás egyszerű, csak kevés, a politikusoknak kétségtelenül könnyebb úgy...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!