Gyárfás Tamásnak még várnia kell az ítéletre, idén nem lesz határozat

2022. augusztus 05. 06:00

Szeptemberben a Tasnádi-féle megbízást boncolgatják tovább a Fővárosi Törvényszék a Fenyő-ügyben, de még sok tanút vár meghallgatásra. Kizárt, hogy idén első fokú ítélet szülessen a perben, erre talán a jövő év második felében kerülhet sor.

2022. augusztus 05. 06:00
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Szeptember 20-án folytatódik a Fenyő János 1998-as meggyilkolásával kapcsolatban Gyárfás Tamás ellen indult büntetőper a Fővárosi Törvényszéken – tudta meg lapunk a bíróság sajtóosztályától. Az ősz első hónapjában emellett még három tárgyalási napot tart a bíróság.

Ismert, Gyárfás Tamást azzal vádolja az ügyészség, hogy 1998-ban ő adott megbízást Fenyő János médiavállalkozó, a VICO birodalom feje ellenei merényletre, miután “az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki” közöttük.

Gyárfás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt emeltek vádat 2019 júliusában.

A vád koronatanújának is nevezhető Tasnádi Péter meghallgatását már tavasszal megkezdte a törvényszék, úgy tudjuk

szeptemberben még a hozzá illetve volt feleségéhez köthető tanúkat is beidéz a bíróság.

A vádirat szerint Tasnádi volt az, akit Gyárfás Tamás először megbízott a VICO vezér elleni merénylettel, és aki látszólag elfogadta a megbízást. Meg is kapta az ezért kialkudott pénzt, de nem hajtotta végre a gyilkosságot. Ezt a vád szerint végül Portik Tamás megbízásából a már tényleges életfogytiglani szabadságvesztését töltő egykori szlovák bérgyilkos, Jozef Rohác tette meg.

Információink szerint ezek után kerülhet sor azokra a tanúkra, akiket az egész cselekménnyel kapcsolatban kérdezne a bíróság.

Így Tasnádiékon kívül lesz még „nagyágyú” az őszi tárgyalásokon,

hiszen a törvényszék szintén szeretné meghallgatni az ügyben korábban nyomozó Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredest.

Kovács többször is utalt rá korábbi interjúiban, hogy már a kezdetektől képben volt Gyárfás, mint felbujtó.

Hogy a Nap Tv egykori tulajdonosát miért csak pár évvel ezelőtt gyanúsították, majd vádolták meg, arról többféle indok is napvilágot látott. Így, hogy nem volt elég bizonyíték ellene vagy, hogy a kétezres évek közepén, amikor már a rendőrség látókörébe került a Gyárfás-Portik-kapcsolat, felsőbb utasításra meg kellett szüntetni a nyomozást a Fenyő-ügyben. 

Kovács Lajos azért is fontos tanú, mert Tasnádi elmondása szerint sokáig próbálta rávenni őt, hogy tegyen vallomást. Ennek oka, hogy a rendőrség szinte azonnal értesült a Tasnádi féle megbízásról 1997-ben. Az egykori keresztapa azonban jó ideig nem állt kötélnek, csak majdnem tizenöt évvel a gyilkosság után volt hajlandó vallomást tenni. Ennek oka, hogy ekkora már elévült vele szemben az emberölés előkészületének bűntette és a rendőrségtől is azt az információt kapta, hogy már kikerült a gyanúsítottak köréből. 

Tasnádi mindenesetre következetesen tartja magát ahhoz a történethez,

hogy a Gyárfás 1997 szeptemberében kereste meg őt és a XI. kerületi Rubin Hotel teraszán lezajlott beszélgetésükön bízta meg Fenyő János „likvidálásával”. 

Ezt a korábbi és a mostani büntetőeljárásban is elmondta. Ezzel együtt a Mandinernek nemrég adott interjújában is arról beszélt, nem hiszi, hogy a Nap TV volt tulajdonosa lenne az igazi felbujtó.

A Gyárfás-perben eddig számos szakértőt és tanút is meghallgattak, köztük például Kuncze Gábor egykori belügyminisztert vagy Friderikusz Sándor műsorvezetőt, tv-producert.

Ugyanakkor továbbra is

szinte lehetetlen megbecsülni, mikor lehet első fokú ítélet a perben.

A bíróságnak rengeteg részletet kell tisztáznia a megalapozott döntéshez, ugyanakkor több tanú meghallgatása is jelentősen elhúzódott. Így szinte biztos, hogy jövő év középénél előbb nem hozza meg az első fokú verdiktet a Fővárosi Törvényszék. 

Nyitókép: Tasnádi Péter és Gyárfás Tamás a májusi tárgyalás előtt (Fotó: Ficsor Márton/Mandiner)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nabakker
2022. augusztus 05. 18:28
rohadék nem kérdés
nyugalom
2022. augusztus 05. 15:33
Van pénze, fizet mindenkit! Fel is mentik!
zakar zoltán béla
2022. augusztus 05. 10:03
türelmesek...
írmag
2022. augusztus 05. 09:32
Mintha a tisztelt bíróság élvezné a maffiózó trágyában való tapicskolást, még ennyi év után is. Mennyiért?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!