Fiala János elárulta, miért porszívózta fel élő adásban édesapja hamvait

2023. február 16. 10:00

Az újságíró azt is elárulta, mit tervez édesanyja földi maradványaival.

2023. február 16. 10:00
null

Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla, Fiala János a Kelj fel Jancsi című műsorában élóben porszívózta fel édesapja hamvait. A Nap Híre megkereste a műsorvezetőt, hogy megtudja, miért tette mindezt. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük az újságíróval készített rövid interjút:

„Mi történt pontosan?

– A szüleim, függetlenül attól, hogy mindketten zsidók voltak, elhamvasztatták magukat. Haláluk óta az urnáikat különböző helyeken tartottam a lakásban, de úgy gondoltam, hogy mivel apám február 12-én lett volna 100 éves, a 100. születésnapján - miután egyszer én is meg fogok halni és nem akartam másra bízni ezt a feladatot - megválok tőle. És miután megváltam tőle, elmeséltem ezt a mai [keddi – a szerk.] műsoromban, miután tegnap nem volt élő műsor. Ez történt.

A hírek szerint az Uzsoki kórháznál vált meg tőle…

– Lehetséges, hogy szabályellenes volt, én ebbe nem gondoltam bele. A helyzet az, hogy két különböző helyen: az egyik az egy magánügy, a másikat azt elmondtam. Az apám az Uzsokiban volt a 2-es belnek a főorvosa, nagyon hosszú időn keresztül. S mint ahogy az apám is a munkáján keresztül definiálta magát, akár a fia, aki én vagyok, úgy gondoltam, hogy az Uzsoki kórháznak a főbejáratánál fogom a legtöbbet az autóból kiszórni, ami megmaradt.

Ami meg a YouTube-videóban látható, az nem más, hogy miután az urnát bevittem a stúdióba, valami maradt még ebből az izéből [mármint Fiala János édesapjának hamvaiból és/vagy az azt tartalmazó, előzőleg egy fúróval felnyitott urnából – a szerk.].

Valószínűleg volt egy diszkrét bája annak, hogy miután halvány gőzöm nincs, hogy egy ilyen urnát hogy lehet felnyitni, ennek következtében fúróval fúrtam meg, miután késsel nem lehet, baltával meg nem szerettem volna, és bemutattam a stúdióban, hogy hogyan fúrtam meg. Az adásban szereplő morzsaporszívó pedig arra vonatkozott, hogy akár otthon, de ott a stúdióban is előfordulhatott, hogy valami kiszóródott belőle, s miután nem gondoltam, hogy ezzel ott másokat feszélyeznék, ezen a módon tüntettem el.

Valójában amióta a médiában vagyok, mindig az volt hozzám leginkább való, amikor azt tettem, amihez kedvem volt és amivel ki tudtam fejezni valamit. Nem a műsorban szórtam szét az apám hamvait. Tudtam, hogy mi a fontos és mi a fontostalan. De miután a Kelj fel Jancsi rólam szól, ezért elmeséltem ma reggel élő adásban, hogy mit csináltam vasárnap.

Külön szobában voltak az édesanyja és édesapja hamvai?

– Nem, nem. Otthon hol az ágyneműtartóban voltak, hol a beépített szekrényben voltak egymás mellett. Most váltak először külön.

Az édesanyja hamvaival is tervez hasonlót?

– Fiala János: Igen. Ő 2027. szeptember 22-én lenne 100 éves, és ha én akkor még élek, akkor hasonló módon fogok megválni tőle. De még nem tudom a helyszínt.”

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ssandor
2023. február 17. 11:57
Lehet, hogy rosszul emlékszem, de mintha ö lopta volna a Tescoban a szalámit...ezzel már le lehetett volna kapcsolni a közéletröl. Most maga tette meg.
DE JÓ
2023. február 16. 17:12
Sosem szerettem, mindig feszélyezett az állandóan kekeckedő stílusa, és a benne bujkáló abnormalitás és őrület. Úgy látom, igazam volt. Jellemző a liberális baloldali, humán értelmiségi világra, hogy ezt a zakkant bolondot mindig sztárolták, és média szereplőként mindig meg tudott élni. Azt viszont nem tudtam, hogy zsiráf, bár sejthettem volna. Ezek előbb-utóbb mind a szélsőliberális, anarchista, kozmopolita baloldalon kötnek ki.
KBA98
2023. február 16. 17:05
Ez egy nagyon beteg ember!
gytaka
2023. február 16. 16:52
Az örökséget viszont tuti elpakolta. Fajtajellemző.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!