Az ATV kirúgott híradósa szerint miatta még nem maradt el soha műsor

2024. február 20. 09:43

Gajdos Tamás arról is beszélt, mostanság mindenki azzal ugratja, hogy késős.

2024. február 20. 09:43
null

Hármas interjú jelent meg a Meglepetés magazinban, benne Geszler Dorottyával, Klaussmann Viktorral és Gajdos Tamással, akik a Játék határok nélkül, valamint a Szerencsekerék korábbi műsorvezetői. Szó volt a beszélgetésben arról, hogy tavaly megköszönték Gajdos ATV Híradós munkáját, miután többször sem jelent meg időben a beosztása alapján a munkahelyén. 

Tavaly júniusban Gajdost Rónai Egonnak kellett helyettesítenie, mivel az eredeti műsorvezető az adás előtt 30 perccel jelezte, nem biztos, hogy odaér a műsorkezdésre, mivel lerobbant az autója. Az ATV belső vizsgálata megállapította, hogy Gajdos több alkalommal is késve érkezett a munkahelyére, ezen esetek pedig – élő adás lévén – veszélyeztették az adásbiztonságot, így pénzbírságot szabtak ki. A csatorna etikai kódexe szerint a műsorvezetőnek az adás indulási időpontja előtt egy órával már a Kőbányán lévő székházban kell lenniük, ezt novemberben sem tette meg Gajdos, ekkora György Gabriella helyettesítette a híradó műsorvezetőját. Gajdos ezek után távozott a hírműsorokból, azonban a külső gyártású műsorokban még lehet látni az ATV-n.

„Mostanában mindenki azzal ugrat, hogy késős vagyok”

Mostanában mindenki azzal ugrat, hogy késős vagyok. Pedig miattam tévéműsor még nem maradt el, a felvételre mindig ott voltam, vagy diszponáltam magam helyett valakit”

– mondta a friss interjújában Gajdos Tamás, aki elmondása szerint lelkileg már túltette magát azon, hogy az ATV Híradó nélküle megy tovább. Gajdos Tamás helyét az ATV Híradóban Gesztesi Máté vette át, aki nem más, mint 2020 elején elhunyt Gesztesi Károly színész fia.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!