A szívünkbe írt törvény

2022. november 23. 13:08

2022. november 23. 13:08
Szilvay Gergely

Természetjogállam – ez a címe Turgonyi Zoltán morálfilozófus legfrissebb kötetének. A szerző nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy – szól az alcím – „egy új erkölcsi és politikai közmegegyezés elméleti alapjainak vázlatát” adja a kezünkbe.

A munka címe nem valamiféle zöldideológiára, környezetvédelemre alapozott jogállami elképzelést takar. A szójáték ugyanis nem a természet és a jogállam összetételéből fakad, hanem a természetjog és az állam párosításából. A természetjog a „szívünkbe írt törvény”, amely a görög filozófiától a mai katolikus teológiáig központi fogalma a gondolkodásnak, azt igyekszik kifejezni, hogy vannak rajtunk kívül álló, tértől és időtől független törvények és etikai elvek, amelyek ilyen módon egyetemesek. Persze a pontos tartalmáról mindig vita folyt, de alapvetően azt van hivatva kifejezni, hogy a világot nem az ember alkotta, és a világ törvényeit – valamint saját emberi mivoltának törvényeit, az emberi természetet – el kell fogadnia rajta kívül állóként. A természetjog fogalmát ma kevésbé hangoztatják konzervatív körökben, mint a hagyományét, pedig legalább olyan fontos.

Fotó: Kairosz Könyvkiadó Kft.
Fotó: Kairosz Könyvkiadó Kft.
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!