A TASZ is pereli a brit titkosszolgálatot

2013. november 08. 12:25

A hírhedt megfigyelési ügy középpontjában ugyan az amerikai NSA áll, de brit hírszerzésért felelős társszervezete, a GCHQ is gyanúba keveredett. A TASZ más jogvédő szervezetekkel együtt most a brit titkosszolgálatot pereli.

2013. november 08. 12:25

A GCHQ által működtetett Tempora program lényege, hogy a brit hírszerzés közvetlenül hozzáfért különböző telekommunikációs kábeleken futó adatokhoz, a forgalmi adatokon kívül a kommunikáció tartalmát is tárolta és ellenőrizte.

Brit, amerikai, kanadai, ír, egyiptomi és dél-afrikai jogvédő szervezetek mellett a TASZ is felperese a GCHQ ellen brit bíróság előtt indított pernek, melyben az Európai Emberi Jogi Egyezmény által garantált magánélethez való jogot kívánják érvényesíteni. 

Az eddig napvilágot látott információk szerint a Microsoft, a Google, a Facebook, a Skype és más szolgáltatók felfoghatatlan mennyiségű személyes adatot adtak át (vagy voltak kénytelenek átadni) a hatóságoknak, ami a magánszféra elfogadhatatlan mértékű, súlyos megsértését jelenti – olvasható a társaság honlapján.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2014. január 11. 22:03
A f@x tele van ezzel a hülye műbalhéval. Amióta világ világ, minden ország kémkedik minden ország után. És minden eszközt bevet, ami csak a rendelkezésére áll. Ilyen alapon mindenki perelhet minden országot. Bármikor. Nem ártana valami komolyabb dologgal foglalkozni.
egysegelem
2013. december 02. 17:12
Mivel a per alapja az Európai Emberi Jogi Egyezmény,es azt gondolom az USA nem irta ala.
S0ma
2013. november 11. 21:30
Addig perelik a titkosszolgálatokat, amíg az ágyak alá is bepréselődik a terrorelhárítás.
profi rögbink sincs A FOCI SE MUSZÁJ
2013. november 10. 18:13
A GAZDI ÜGYNÖKEIT NEM MERITEK TAKONYGERINCŰEK!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!