Hatalommegosztás: az Alaptörvény és a gyakorlat

2014. január 10. 19:02

A gyakorlat módosítja az Alaptörvény megállapítását, miszerint a közhatalom forrása a nép. Nem, a közhatalom forrásai a pártok.

2014. január 10. 19:02
Szabó Szilárd

Manapság Magyarországon minden közhatalom végső soron visszavezethető valamely párthoz. Így nyugodtan kijelenthető, hogy Magyarországon minden politikai és közhatalom párthatalom – a gyakorlat tehát módosítja az Alaptörvény laikus számára oly kedves megállapítását, miszerint a közhatalom forrása a nép. Nem, a közhatalom forrásai a pártok. Ezt megerősíti az is, hogy az országgyűlési választásokon országos lista pártlistaként vagy nemzetiségi listaként állítható. Más lista pedig nincs. Magyarországon minden állami hatalom egy adott pillanat – a választás napjának –  hangulatától függ: ennek a napnak a hangulata határozza meg Magyarország elkövetkező legalább 4 évét – hiszen az Országgyűlés megbízatási ideje 4 évre szól. De ennél többről van szó, hiszen minden közjogi méltóság (miniszterelnök, államfő, Házelnök, a Kúria elnöke és az Alkotmánybíróság elnöke) megválasztása az Országgyűlés hatáskörében van. Amennyiben egy párt vagy pártszövetség képes az országgyűlési választáson kétharmados többséget szerezni, gyakorlatilag minden közhatalom a kezébe kerül, hiszen, mint láttuk, az alkotmányozás kizárólag az Országgyűlés joga, az alkotmányos ellenőrző funkciót ellátó intézmények pedig nem függetlenek az Országgyűléstől. Vagyis, parlamentáris rendszerben a pártok által elfoglalt Országgyűlés képes ellenőrzést gyakorolni az elvileg az aktuális politikai hatalom ellenőrzésére hivatott intézmények felett is.

A parlamentáris kormányzati rendszerben, így Magyarországon is, azok az alkotmányos intézmények, amelyek elvileg a hatalom gyakorlóit ellenőriznék, ki vannak szolgáltatva neki, hiszen minden közhatalom választáson nyugszik. A választás pedig a többségi elven. Vagyis az államhatalom ellenőrzésére szolgáló alkotmányos intézmények is ezen a kereten belül érvényesíthetik akaratukat, amely pedig közvetlenül vagy közvetve a pártok akaratától függ. (...)

A parlamentáris kormányzati rendszer tehát olyan politikai gyakorlatot hozott létre, amely képes felülírni az alkotmányos elveket és normákat. A klasszikus hatalommegosztás elve ugyanis eleve feltételez egy olyan szervezeti függetlenséget, amivel egy pártokon alapuló politikai rendszerben az alkotmányos intézmények egyszerűen nem rendelkezhetnek. A valódi hatalommegosztást és így a hatalomkoncentráció és az ellenőrizetlen hatalom kizárását csak olyan alkotmányos tényező biztosíthatja hatékonyan, amelynek legitimációja nem a pártalapú struktúrából ered, vagyis nem választott közjogi méltóság. Vagyis nézetem szerint egy közvetlenül választott köztársasági elnök – mint például Franciaországban vagy Romániában – nem biztosítaná a hatalom valódi megosztását, mert az esélyes jelöltek minden valószínűség szerint pártok jelöltjei lennének, vagyis nem korlátoznák valójában a pártok hatalmát. Egy eredményes kampány ugyanis sok pénzbe kerül, így a jelöltek ki lennének szolgáltatva a pártok mögött álló különféle érdekcsoportoknak (ahogyan ez bizonyos mértékig megfigyelhető például az Egyesült Államokban).

Valódi alternatívát nézetem szerint egy komoly alkotmányos jogokkal felruházott uralkodó jelentene, aki az államfői hatalmat öröklés útján töltené be. Az örökletes monarchia ugyanis az egyetlen intézmény egy parlamentáris kormányzati rendszerben, amely valóban független a pártoktól.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
aehrenthal
2014. január 13. 17:24
Szerintem egy parlamentáris kormányzati rendszerben mindenképp szükséges egy olyan intézmény, amely független a pártoktól. Ez pedig gyakorlatilag csak egy örökletes monarcha révén biztosítható, mert ő nem választott méltóság, szemben az összes többivel. Egy választás pedig mindig a választótól függ. A "nép" képviselőket választ (tkp. az Aptv. szerint SEM a "nép" választ, hanem a VÁLASZTÓPOLGÁR, a kettő nem ugyanaz). De hogyan kérheti számon a választópolgár, hogy azután az általa választott képviselő kiket választ? Sehogy. Pedig elvileg ő a közhatalom forrása. Nézetem szerint tehát minden olyan rendszer, amely a nére hivatkozik, mint a közhatalom forrására, hazudik.
Zokni
2014. január 13. 11:27
Ön felsorolt néhány operett-királyságot. Ezek kialakulásának megvannak a történelmi okai, ezért egy MOST kialakítandó királyság melletti érvként nem használhatóak fel. Például Anglia nem az az Anglia lenne a király(nő) nélkül, amelyik ma. Ez tény. De nem lenne semmi baja ettől.
Zokni
2014. január 12. 17:08
"[csupa kárörvendő ocsmányság]" -írja. Ön a Közgépben az "Eu-s pályázat sokszorosítási Osztály" munkatársa lenne? Csak pénzért lehet ennyire ostoba. Ha meg tényleg azért, akkor oké. Az más.
iLermontov
2014. január 12. 11:00
"Sületlenség az egész. A mai összetett társadalmi rendszerben szerintem semmilyen formációjú monarchiának sincs létjogosultsága." Talán tájékoztatni kellene a dánokat, briteket, belgákat, spanyolokat, monacoiakat, lichtensteinieket, vatikániakat stb, hogy a monarchiáiknak nincs létjogosultsága. Vagy esetleg arról, hogy a társadalmi rendszerük nem összetett. LOL :) "Az egy másik kérdés, hogy például Svájcban gyakoribb a népszavazás a fontos kérdésekben." Azért ez eléggé leegyszerűsítése a svájci hatalomgyakorlásnak. Amíg nem tájékozódsz jobban a svájci rendszerről, addig ezt ne nagyon hangoztasd svájciak előtt, mert esetleg rossz néven vennék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!