Nem sérti a tulajdonhoz való jogot a trafikrendszer

2014. július 08. 15:57

Az Alkotmánybíróság határozata szerint nem sérti a tulajdonhjoz való jogot, hogy a trafikrendszer bevezetésével csak koncesszióval lehet dohánytermékeket árulni, mivel a szabályozás alapján a korábbi trafikosok nem a tulajdonukat veszítették el, hanem csak a dohányárusítás jogát.

2014. július 08. 15:57

Tizenhat korábbi trafikos azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert koncesszió híján a Nemzeti Dohányboltok bevezetése óta nem tudták a tevékenységüket folytatni. Szerintük a trafikrendszer kialakítása a tulajdonhoz való jogot és a vállalkozás szabadságát is sérti, az Alkotmánybíróság azonban elutasította a panaszukat.

Az Alkotmánybíróság viszont megállapította, hogy az árusok nem a boltjaikat veszítették el, hanem csak a dohányárusítás jogát, ezért a trafikrendszer nem sérti a tulajdonhoz való jogot. A határozatban hangsúlyozzák: senkinek nincs alanyi joga ahhoz, hogy valamilyen vállalkozást, tevékenységet folytasson, és a jövőbeli várt haszon sem alapjog. A korábbi hatósági engedélyek, amelyek alapján addig árusították a dohányt az érintettek, szintén visszavonhatóak voltak, így a panaszosok álláspontjával ellentétben nem lehet kisajátításról beszélni – szögezi le a döntés.

A testület álláspontja szerint ugyan a vállalkozáshoz való jog valóban sérült, azonban ez a jog korlátozható, és dohánytermékek esetén a kiskorúak védelme és a dohányzás visszaszorítása indokolja az alapjogkorlátozást. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy a régi trafikosok nem voltak kizárva a pályázásból a trafikkoncessziók elnyerésénél, így ebben a tekintetben biztosan nem sérült a vállalkozás szabadsága – foglalja össze a döntést a hvg.hu.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2016. március 18. 18:40
Ez eddig is érthető volt! A 2. körös pályázatban (a fennmaradó helyekért) kifejezetten csak a nem nyert trafikosok indulhattak. Akkor hol voltak? Esetleg az adóbevallásuk addig sem volt "igaz"?
pitypang1125
2014. július 18. 13:27
" egészségesebb életmód irányában támogat sokakat" Ezt nem gondoltad végig te sem.Aki erős dohányos az úgy is beszerzi valahogy a dohányt, ha más nem feketén! Nem mellesleg több a szanaszéjjel dobált csikk a közterületeken mint valaha,pedig már kezdett az a kultúra meghonosodni nálunk is hogy nem hajigálom a csikket szerte széjjel. De viszont a tinédzserek ugyan úgy füstölnek mint eddig.Akkor mire is volt ez jó?
Pinter68
2014. július 18. 13:26
"Úgy beszélnek a trafikról (a földről is) mintha tulajdonjoguk lenne rá." Hát, mivel a trafik tényleg az övék, azt hiszem ez érthető is. Talán még egy Fidesz szavazó számára is. Amiről itt szó van, az a dohánykereskedelem állami koncesszióba vonása, anélkül, hogy bármiféle előjogot biztosított volna azoknak a magánvállalkozásoknak, akik azt már évek, adott esetben évtizedek óta folytatták és a bevételük jelentős részét képezte. Ha az állam valós célja az adóbevételek maximalizálása lett volna, akkor biztosan nem azt a módszert választják, hogy szétverik a jól működő dohányértékesítési hálózatot. Hanem inkább azt, hogy mindenkinél meghagyják a jogot, de koncessziós díjat szednek érte. Persze akkor nem lehetett volna ilyen államilag garantált bevételszerzési lehetőséghez juttatni a csókosokat.
Pinter68
2014. július 18. 13:25
"Érdekes módon nem is pályázott egyetlen faszkalap sem egészen addig ameddig nem emelték meg a dohányáruk árrését?" Szóval akkor szerinted az rendben van, hogy meghirdetik rossz feltételekkel a pályázatokat, majd a lezárás előtt pár nappal, hirtelen bejelentik, hogy bocsesz, de duplájára emeltük a garantált árrést. Ha esetleg nem lenne teljesen egyértelmű, mi volt a cél, akkor az történt, hogy szándékosan írták ki rossz feltételekkel a pályázatot, hogy a nem bennfenteseknek elvegyék a kedvét a jelentkezéstől. A bennfentesek meg pontosan tudták, hogy ez lesz a forgatókönyv. Szóval semmi más nem történt, mint a szokásos hányingerkeltő, etikátlan és egyébként szabálytalan Fidesz trükközés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!