Nemzetközi fórumokhoz fordul az OTSZ

2014. november 17. 20:54

Minden lehetséges nemzetközi fórumon igyekszik az integrációs törvény kapcsán indított kártérítési ügyét továbbvinni az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség.

2014. november 17. 20:54

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) minden lehetséges nemzetközi fórumon továbbviszi kártérítési ügyét, amelyet az integrációs törvény kapcsán indított - ezt Dávid Ferenc, az OTSZ szóvivője, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára mondta el az MTI-nek pénteken a Fővárosi Törvényszék hétfői döntését követően.

A bíróság elutasította az OTSZ kártérítési keresetét a magyar állammal és további öt alperessel szemben, megállapítva, hogy az állam a szövetkezeti hitelintézetekről szóló törvény megalkotásával és a Takarékbankban végrehajtott tőkeemeléssel nem okozott kárt, ezért nincs kártérítési kötelezettsége sem. 

Dávid Ferenc az MTI-nek úgy fogalmazott: „az OTSZ-nél szomorúan állapítjuk meg, hogy a hazai jogi fórumokon lezárták az ügyet, az OTSZ vesztett”. Hangsúlyozta: a folyamat igazi vesztesei a takarékszövetkezetek, a vesztesek a takarékszövetkezetek tagjai, azok a személyek, akiket erőszakos módon, először államosítás, majd irányított privatizáció során „kifosztottak”. Egy tőkés csoport szimbolikus összegért megszerezte az irányítási jogot a takarékszövetkezetek ernyőbankja felett, ezzel pedig az egész takarékszövetkezeti rendszer irányítása felett – mutatott rá. „Úgy ítéljük meg, hogy kistulajdonosokat zsebeltek ki, a takarékszövetkezeteket lefokozták, és szűk profitérdek, egy szűk profitcsoport fogja a takarékszövetkezetek valóban jó teljesítményét lefölözni” – fogalmazott.

Az OTSZ szóvivője kiemelte: az, hogy a Fővárosi Törvényszék lezárta az ügyet, azt jelenti, hogy a hazai fórumokon zárult le ez a jogvita. Emlékeztetett arra, hogy Demján Sándor, az OTSZ elnöke a takarékossági világnapon már jelezte: az OTSZ viszi továbbviszi az ügyet, és mérlegelik a szakértők a bírósági fokozatokat.     „Beszélhetünk Brüsszelről és Strasbourgról is, illetve az Európai Bizottság pénzügyi biztosáról, ezekhez a szakértői körökhöz is el fog jutni az OTSZ. Minden nemzetközi lehetőséget igénybe fogunk venni” – szögezte le Dávid Ferenc.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2014. november 18. 07:15
Mekkora léről van szó, hogy megéri ezeknek a senkiknek a hazájukra támadni?
fogd a pénzt és kuss
2014. november 17. 21:20
az ab már elzavarta őket
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!