Pert nyert az Index Kiss László alkotmánybíró ellen

2014. november 19. 08:43

Kiss László alkotmánybíró azért perelte be az Indexet, mert a portál tudósított az Ungváry Krisztián történész ellen indított személyiségi jogi peréről és annak strasbourgi végkifejletéről. Ungváry korábban arról írt, hogy Kiss a nyolcvanas években az állambiztonságnak dolgozott. Az Index elsőfokon megnyerte a pert.

2014. november 19. 08:43

Ungváry Krisztián történész arról írt egy cikkben, hogy Kiss László jelenlegi alkotmánybíró a nyolcvanas években az állambiztonságnak dolgozott a Pécsi Egyetemen. Kiss emiatt büntető- és polgári pert is indított: az előbbit elvesztette, az utóbbit viszont megnyerte és Ungvárynak kártérítést kellett fizetnie. Ungváry Strasbourgban keresett jogorvoslatot, sikerrel. Az Európai Emberi Jogi Bíróság ítélete szerint Ungvárynak történészként joga volt a kutatásokkal megalapozott szakmai véleménye közléséhez.

Az Index a pereskedés során többször is beszámolt az ügyről, ezért Kiss a portált is beperelte. Az alkotmánybíró szerint az Index strasbourgi ítéletről szóló cikkei azt a hamis látszatot keltették, mintha Strasbourgban kimondták volna, hogy Ungváry róla szóló kijelentései megalapozott szakmai kutatásokon alapulnak.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletében megállapította, hogy a sajtó dolga az, hogy a közérdekű kérdésekről információkat közöljön, véleményeket terjesszen, az Index pedig pontosan ezt tette. A portál pedig nem foglalt állást arról, hogy Ungváry állításai igazak-e, csupán a strasbourgi bíróság megállapítását közölte, miszerint a történésznek joga van a szakmai véleményét közölni.

Bodolai László, az Index ügyvédje azt mondta: tudomása szerint ez az első olyan eset, hogy a bíróság ügynökügy miatti sajtóperben igazat adott egy lapnak.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Onurisz
2014. december 05. 13:58
No-no! Nem volt kötelessége együttműködni. Ez egy helyzet volt, amit többféleképpen meg lehetett oldani. A tisztességesek leültek a tiszttartó/tartótiszt urakkal és meghallgatták öket, s mondtak vagy írtak valami általánosságot, aztán akár még szóltak vagy üzentek is a megfigyelteknek, hogy mire vigyázzanak. A gazemberek pedig, mint "alkotmánybíró úr" is vagy a kiszes Feri, összedolgoztak a belügyes elvtársakkal, ahogy azt a történész megírta. Egyáltalán nem volt mindegy ki hogy állt hozzá, és a nyolcvanas években már egyáltalán nem volt kivételes a tisztességes viselkedés.
Tintamin
2014. december 05. 13:57
Tele az alkotmánybíróság es a parlament és az egész közélet kommunistákkal. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy most mindent központosítanak, mint a 80-as években, minden szál Bástya elvtárs kezében fut össze, aki saját stadiont is építtetett magának. Lesz még itt Orbán-szellem Vasútja....
csuka
2014. december 05. 13:57
"viktornak is van tasnádija meg zoltayja ... :D Meg kövér-féléje" -------------------------------------------------- Meg vaj is lehet a fején!
Omega2010
2014. december 05. 12:47
" Megint elkaszálta a Fidesz az ügynöktörvényt Index 2014.02.13. 14:16 A kormánypárt megint elutasította az LMP által benyújtott ügynöktörvényt. Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága ugyanis – már sokadjára – nem vette tárgysorozatba a Schiffer András frakcióvezető által benyújtott, az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslatot"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!