„A sarkalatos törvények olyan jogszabályok, amelyek módosításához a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatára van szükség. A minősített többséget igénylő döntések köre az Alaptörvény elfogadásával módosult. A legfontosabb változás az volt, hogy bekerült néhány olyan terület, amelyek eldöntését szinte sehol sem kötik a parlamenti erők széles konszenzusához, mivel a kormányzás immanens elemének tekintik őket. A Fidesz ezeken a területeken szerette volna megkötni a következő kormányok kezét, ezt maga Orbán Viktor jelentette ki egy interjúban.
Nos, könnyen lehet, hogy a következő években a saját csapdájába esik a Kormány, hiszen egy fegyelmezett ellenzék mellett egyedül nem fog tudni változtatni egy sor fontos törvényen, és csak reménykedhet abban, hogy az általa elfogadott szabályok kiállják az idő próbáját – például a közteherviselés, a nyugdíjrendszer, vagy a családi adózás területén. Az eddigi tapasztalatok nem ebbe az irányba mutatnak. A gazdasági stabilitási törvény több alapvető jelentőségű rendelkezésének hatályba lépését is kitolta az Országgyűlés, és az is beszédes, hogy a stabilitást a nevében is hordozó jogszabályt több mint hússzor módosították 2011-es elfogadása óta. Idén január helyett például csak 2016-ban fog hatályba lépni a társasági adó egykulcsossá tételét előíró rendelkezés. Ha nem várt gazdasági körülmények miatt ettől a szabálytól el szeretne térni majd a kormánytöbbség, önerőből ezt nem fogja tudni megtenni.
Adná magát a feltételezés, hogy a második ciklusra már lelassult a törvénygyár, ezért nem is lesz olyan nagy szükség a kétharmadra. Ennek azonban ellentmond, hogy az Országgyűlés honlapja szerint az alakuló ülés óta eltelt nagyjából fél évben közel 50 olyan döntés született, amihez legalább a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata szükséges volt. Ez a szám az előző ciklus utolsó egy évében 214 volt.
(...)
Minden kétharmados jogszabály végén található egy rendelkezés, amely kijelöli, hogy az adott törvényben mely szakaszok számítanak sarkalatosnak. A jelenlegi alkotmánybírósági gyakorlat szerint azonban ez csak a (minősített) parlamenti többség véleményének tekinthető. Annak eldöntése, hogy mely szakasz az Alaptörvényi felhatalmazás végrehajtása, vagyis mihez kell valójában kétharmados többség, az Alkotmánybíróság feladata. A testület mondhatja ki tehát a végső szót például abban a kérdésben is, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó a közteherviselés alapvető szabályának minősül-e, és így csak minősített többséggel lehet módosítani, vagy nem, és feles többség is elegendő a megváltoztatásához.
Ez azt jelenti, hogy a kormányzat a politikai megoldásokon túl megteheti azt is, hogy egyszerűen feles többséggel módosítja a sarkalatos törvények megfelelő részeit, és bízik benne, hogy az alkotmánybírók is egyetértenek az álláspontjával. Az út járható, még ha lenne is némi bája annak, ha a Fidesz a saját maga által sarkalatosnak minősített rendelkezések sarkalatosságát vitatná az Alkotmánybíróság előtt.”
