LMP: A Fidesz nyolc éve kampányol az adófizetők pénzén

2018. január 27. 15:42

Az LMP szerint a Fidesz már nyolc éve, vagyis kormányra kerülése óta semmi mást nem csinál, mint az adófizetők pénzén kampányol – jelentette ki Ungár Péter, az ellenzéki párt országos elnökségi tagja.

2018. január 27. 15:42

Az LMP szerint a Fidesz már nyolc éve, vagyis kormányra kerülése óta semmi mást nem csinál, mint az adófizetők pénzén kampányol. Ungár Péter, az ellenzéki párt országos elnökségi tagja szombaton, sajtótájékoztatón reagált Gulyás Gergelynek, a Fidesz frakcióvezetőjének szavaira, aki szerint Soros György a davosi Világgazdasági Fórumon elmondott beszédével megtartotta kampánynyitóját.

Az LMP politikusa a Fidesz egyik kampánytevékenységeként beszélt arról, hogy „kitalálták a mesebeli Soros-tervet, ami nem létezik, ami kincs, ami nincs”, és szerinte csupán arra szolgál, hogy elfedje a Fidesz kormányzásának kudarcát. Hozzátette: ehelyett Orbán Viktor miniszterelnöknek arról kellene beszámolnia, miért zajlik OLAF-vizsgálat a rokona ellen, vagy hogy miért alacsonyak a bérek. 

Ungár Péter azt mondta: a hazugságon alapuló Soros-kampányt csak azért finanszírozzák az adófizetők pénzéből, „hogy feltápolják az olvasatlan médiájukat”. A politikus a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) országos listára vonatkozó  iránymutatását felvető kérdésre azt mondta: az NVB fideszes vezetésű testület, az élén álló Patyi Andrásnak pedig az LMP társelnöke, Hadházy Ákos már több korrupciós ügyét is feltárta.

(MTI)

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2018. január 28. 15:12
Az LMP nyolc éve él (többek között) az én adóforintjaimból.
nyugalom
2018. január 28. 10:35
az lmp mennyit is kap az adófizetők pénzéből, hogy aztán áruló legyen?
nyugalom
2018. január 28. 10:35
az lmp mennyit is kap az adófizetők pénzéből, hogy aztán áruló legyen?
Mindjárt
2018. január 28. 07:19
Valóban undorító amikor a rákosista fidesz maffia a magyaroktól lopott pénzel hazudozik a magyaroknak miközben magyar emberek pusztulnak el a kórházakban mert ez a lelketlen tolvaj banda kifosztja az országot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!