„Az államnak nincs keresnivalója a családi vagyonokban” – Kósa Lajos és Novák Katalin az illetékek csökkentéséről

2020. június 12. 17:12

A 18 százalékos illeték testvérek közötti fizetésének eltörlése az átlagembernek nyújt segítséget Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke szerint. „A baloldal ismét próbálja megkeseríteni az örömét azoknak, akik támogatást kapnak” – mondja Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, a Fidesz alelnöke. Gyorsinterjúnk a két politikussal az illetéktörvény módosításáról.

2020. június 12. 17:12
Konopás Noémi
Konopás Noémi

Eltörölné a testvérek közötti öröklés és ajándékozás után fizetendő 18 százalékos illetéket a Fidesz. Erről nyújtott be módosító javaslatot Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, a Fidesz alelnöke, alelnök-társával Kósa Lajossal.

***

Megdöbbentő ennek az elvonásnak mértéke. Hogyhogy csak most léptek?

Kósa Lajos: Az illetéktörvényt ezt megelőzően is módosítottuk, 2010 augusztusában bevezettük az egyenesági rokonok közötti örökösödési és ajándékozási illetékmentességet, 2013-ban lehetővé tettük, hogy illetékmentes legyen az öröklés és ajándékozás a házastárs szüleitől is, 2004-ben pedig ezt kiterjesztettük a házastársakra is.

Most a testvéreket szeretnénk tehermentesíteni, velük folytatjuk a megkezdett könnyítéseket. 

Novák Katalin: Az, hogy családon belül hogyan kívánnak gazdálkodni a már adózott jövedelemmel, az abból létrejött vagyonnal, olyan kérdés, amibe az állam nem szeretne beleszólni.

Egyes ellenzékiek „perverznek” nevezték a kormány családpolitikáját az illetéktörvény vitáján. Szerintük a tárgyalt javaslat csak a tehetősebb családoknak segít. Mit gondolnak erről?

NK: A baloldal azt gondolta, hogy a javaslat remek alkalom arra, hogy vitát folytassanak a kormány családpolitikájáról az Országgyűlésben. Családbarát kormányként természetesen álltunk elébe, de konstruktív vita, érdemi javaslatok helyett közösen szidták az elmúlt tíz év családokat segítő törekvéseit. A Jobbik folyamatosan védte a Demokratikus Koalíció becsületét, amit annyiban megértek, hogy rászorulnak. Szomorú volt látni az önkritika és az önreflexió teljes hiányát, úgy tettek, mintha nem okoztak volna kárt a magyar családoknak a saját kormányzásuk idején. Amíg kormányon voltak, megszüntették a családi adókedvezményt, az otthonteremtési támogatást és a 13. havi nyugdíjat. Emellett hagyták elszállni a rezsiárakat és a családi pótlékot tervezték megadóztatni. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy devizacsapdába taszították a magyar családokat. Elég hosszú a bűnlajstromuk.

Számunkra azonban nem a baloldal, hanem a magyar emberek visszaigazolása a fontos,

márpedig a nagy többség szerint érdemes befektetni a jövő generációjába, a magyarok túlnyomó része egyetért a családok támogatásával.

KL: A javaslatot kétféle bírálattal illették: az egyik szerint ez mind semmi. A baloldal hiányolta a nagy intézkedéseket, amelyeknek köszönhetően majd egy csapásra megváltozik a családok helyzete, és pozitívba fordulnak a demográfiai mutatók. Minden egyes intézkedésnél el lehet mondani, hogy egy csomó más problémára nem ad választ, de hát nincs olyan „Lex Bölcsek Köve”, ami mindenre megoldást nyújtana. Aki ilyenre vágyik, alapítson vallást, mert a törvényhozás nem a végső választ keresi a végső kérdésre.  A javaslat másik támadási pontja, hogy csak a gazdag családoknak kedvez. A Párbeszéd be is nyújtott egy módosító indítványt, hogy töröljük el az egészet. 

NK: Önmagában érdekes, hogy egyetlen módosító érkezett eddig, ami ráadásul nem javaslatot tesz, hanem arról szól, hogy inkább ne csináljunk semmit. 

KL: Ez pedig vagy ostobaságból és rosszindulatból fakad, vagy a társadalomismeret teljes hiányát tükrözi. Pont a gazdagoknak nem jelent sokat az illetékmentesség, mert nekik van pénzük, ki tudják fizetni a 18 százalékot, vagy jó pénzért tudnak ügyvédet fogadni, hogy kicselezzék a törvényt. Annak az átlagembernek viszont, aki szülei vagy jelen esetben testvére egész életének munkájával megteremtett 70 négyzetméteres társasházi lakását örökölné vagy kapná ajándékba, nincs több milliója készpénzben az illetékre.

Ez a módosítás tehát éppen a kevésbé tehetős átlagembereknek jelentene segítséget.

Mi a helyzet az értékhatárral? Tervezik, hogy lesz felső plafon? 

KL: A DK azt kérte, legyen 25 milliós az értékhatár, aki ekkora értékben örököl vagy kap ajándékot a családtagjaitól, mentesüljön a teher alól, aki efölött, az fizessen. Ez alapján azt kell gondoljam, hogy bizonyára nem tudják, hol tartanak ma a lakásárak. Vidéki településen, ahol az ingatlanok forgalmi értéke alacsonyabb, lehet ennyiért lakást vásárolni, de ott, ahol az ország népességének 60 százaléka lakik, már nagy kihívás. Vagy nincs tisztában ezzel a baloldal, vagy rosszindulatból keverik a kártyát. Nincs mit kezdeni a baloldali mantrával. Azt állították a vitában, hogy a Fidesz családpolitikája csak a gazdagoknak kedvez és csak hiteleken alapul. Nagyon nehéz velük úgy vitatkozni, hogy a tényeket teljes figyelmen kívül hagyják, hiszen ezek az állítások köztudomásúlag nem igazak. A családtámogatás ma a legkevésbé sem hitelekre, hanem adókedvezményekre és vissza nem térítendő támogatásokra épül, melynek lényege, hogy biztonsággal előre tervezhető legyen a család gyarapodása. A most benyújtott módosítással egyébként azt is szeretnénk kifejezni, hogy a testvéri kapcsolatok – beleértve a féltestvéreket és az örökbefogadott testvéreket is – ugyanolyan fontosak mint a szülő-gyermek kapcsolatok. 

NK: A baloldal ismét próbálja megkeseríteni az örömét azoknak, akik támogatást kapnak. Ugyanezt teszik a 13. havi nyugdíj, a nyugdíj prémium vagy korábban az Erzsébet-utalványok kapcsán is.

Még ennyi év után is meglep az, hogy a baloldal a családok közterheinek csökkentését is ellenzi.

Miért tiltakoznak? Lehetőségeket teremtünk, azt már mindenki maga dönti el, hogy kíván-e ezekkel élni. Nem kötelező felvenni a CSOK-ot vagy a Babaváró támogatást, igénybe venni az ingyenes tankönyvet, étkezést, az Erzsébet-táborokat. Mindenesetre azt gondolom, túl sokat foglalkozunk a baloldali reakciókkal. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a törvényjavaslat benyújtását követően, az emberek örülnek neki, és ez a lényeg.

KL: A hozzám érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy jó, hogy megléptük a módosítást, hiszen az államnak nincs keresnivalója a családi vagyonban. Ezzel pedig azok is egyetértenek, akik éppen most nem álltak öröklés vagy ajándékozás előtt. Gondolkodtunk egyébként, hogy szélesítjük a kört és lehetővé tesszük, hogy az unokahúgok és unokaöcsök is illetékmentesen örökölhessenek, de elfogadtuk a Pénzügyminisztérium érvelését, miszerint egyelőre lépjük meg a mostani módosítást, ha pedig a költségvetés további lehetőségekre ad esélyt, akkor nézzük meg, mit lehet még tenni. 

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jord
2020. június 13. 14:09
Az államnak nincs keresni valója a magánvagyonokban!!!!!! Ma pezsgőbontás lesz a szépszámú a szépszámú magyar oligarcháknál.
Secnir
2020. június 13. 10:40
1. NK: Önmagában érdekes, hogy egyetlen módosító érkezett eddig, ami ráadásul nem javaslatot tesz, hanem arról szól, hogy inkább ne csináljunk semmit. KL: A DK azt kérte, legyen 25 milliós az értékhatár, aki ekkora értékben örököl vagy kap ajándékot a családtagjaitól, mentesüljön a teher alól, aki efölött, az fizessen. kósának sikerült egy mondattal később megcáfolnia novákot. jár a taps. mondjuk kósa sosem volt a legélesebb kés a fiókban, mondom tovább: hír: Eltörölné a testvérek közötti öröklés és ajándékozás után fizetendő 18 százalékos illetéket a Fidesz. KL: 2010 augusztusában bevezettük az egyenesági rokonok közötti örökösödési és ajándékozási illetékmentességet, 2013-ban lehetővé tettük, hogy illetékmentes legyen az öröklés és ajándékozás a házastárs szüleitől is, 2004-ben pedig ezt kiterjesztettük a házastársakra is. KL: A DK azt kérte, legyen 25 milliós az értékhatár, aki ekkora értékben örököl vagy kap ajándékot a családtagjaitól, mentesüljön a teher alól, aki efölött, az fizessen. Ez alapján azt kell gondoljam, hogy bizonyára nem tudják, hol tartanak ma a lakásárak. Vidéki településen, ahol az ingatlanok forgalmi értéke alacsonyabb, lehet ennyiért lakást vásárolni, de ott, ahol az ország népességének 60 százaléka lakik, már nagy kihívás. tegye fel a kezét az, aki ismer olyan családokat, ahol a TESTVÉREK között elképzelhető 25 millió forint feletti ajándékozás (like). saját családban. és most az tegye fel a kezét, aki ismer olyan családot, ahol szeretnének tisztára mosni pénzt 25 millió forint felett azzal, hogy ajándékba kapta a testvérétől.(dislike)
mici
2020. június 13. 08:11
Ellenzéki, amikor megörökli gyermektelen testvére ingatlanát: "És még fizessek Orbánnak és bandájának illetéket is" Ellenzéki, amikor megörökli gyermektelen testvére ingatlanát és nem kell illetéket fizetni: " És ezzel is a csak Orbán és bandája járt jól".
T. Péter
2020. június 12. 22:05
"Az FKF hétről hétre elviszi a szemetet, járványidőszakban is folyamatos volt a hulladékszállítás, a budapestiek meg rendesen fizetik a szemétdíjat. Mégis az idén január óta (most június van) befizetett szemétdíjból egy forint nem jutott a szolgáltatást végző FKF-hez." A kukaholdingban van helye az államnak, tessék mondani?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!