Merkel három éven belül EU-föderációt alapítana

2012. november 07. 20:33

Három éven belül a nemzeti költségvetéseket, adópolitikát és munkajogot is brüsszeli felügyelet alá helyezné Angela Merkel. Mint mondta: további lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy az EU-nak világos felhatalmazás- és hatásköre legyen.

2012. november 07. 20:33

A német kancellár szerdán az Európai Parlamentben elmondta, véleménye szerint az eurózóna tagjainak mindent meg kell tenniük a közös pénz stabilitásáért, és attól sem szabad megriadni, ha ezért alapszerződést kell módosítani. Hozzátette: további lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy az EU-nak világos felhatalmazás- és hatásköre legyen, illetve hogy beleszólhasson a nemzeti költségvetések alakításába.

Merkel közölte: Németország mindent megtesz majd az euró megmentéséért, cserébe azonban az adópolitikát és a munkajogot is nemzetközi hatáskörbe emelné. A kancellár kiállt a bankunió mellett is. Emellett azt elképzelhetőnek nevezte, hogy az eurózóna 17 országának EP-képviselői szavazhassanak csak bizonyos kérdésekről.

Merkel a föderáció felé elmozduló eurózóna tervét már a decemberi csúcson el akarja fogadtatni a tagállamok vezetőivel, és két-három évet adna a terv végrehajtására – írta az Index.

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Alasseo
2012. november 08. 12:23
Egyet értek az ajvékolókkal. Ha a náci Horthyék nem nyomorítják meg és hajszolják világháborúba az országot, ma minden más lenne. Köszönjük nekik, a mindenkori jobboldal jól agyonveri és megfojtja folyamatosan a mindenkori Magyarországot. Ja, hogy a nácik és Horthy néhány agyhalottnál most megint menők? Hupika, fiúk!
orion
2012. november 08. 09:03
Tegnap az ATV betelefonálós műsorában egy vénasszony arról a vágyáról beszélt, hogy jöjjön már a zúnijó és váltsa le Orbánt, hiszen ezt tették az olaszokkal, a görögökkel és ez dejó! Úgy kezdte, miért hagyja az EU a 16%-ot, és oda jutott, hogy bezzeg Kádár alatt volt bölcsöde. Ezt még a Zsóti se vágta, pedig nála unintelligensebben senki nem tud bólogatni meg jajongani, hogy ezt mégse tessék mondani! A németek-ha nem is világuralmi, de- Európa-uralmi tervei mit sem változtak, legfeljebb új köntöst szabtak hozzá. " Emellett azt elképzelhetőnek nevezte, hogy az eurózóna 17 országának EP-képviselői szavazhassanak csak bizonyos kérdésekről." Mindezt az után, hogy kirabolták, kivéreztették az amúgy is lepusztult, fizikailag, erkölcsileg, mentálisan tönkretett "végeket". Ügyes! Hát nekem nem kell se a német sas, se a francia kakas, se ez a sárkánytojás-szaporulat, ami fölött kotlanak nagy, meleg szeretetben.
Selamat
2012. november 08. 08:35
Nos, a német precizitás, az a német precizitás :-DD Merkell, vagyis a németek helyében, hogy is lehetne másképp gondolni? Majd fognak itt mindenféle saját ország, saját maguk módján megélő tagországokkal bajlódni? Hát még mit nem ;-)) Mondjuk, ha talán nem engedték volna, hogy többek között, egy gyurcsány nevű csótány, bajnai miniszterével együtt elgarázdálkodja országa lehetőségeit, akkor most nem pénzügyi föderáción (központi ellenőrzésen) kellene gondolkodni, hanem virulna egy erős nemzetekből álló, valódi együttműködés. De még nem késő.
tevevanegypupu
2012. november 08. 08:16
Na az tseszne be, nem a ciankali..Magam sem ertem, hogy lehettem olyan lokott, mikor arra szavaztam, hogy legyunk tagjai az EU-nak. Egyaltalan hogy kepzelhettem ep esszel, hogy Magyarorszag egyenjogu, egyenrangu felkent szerepelhet majd egy olyan kozosulesben ahol ott van Franciaorszag, Nemetorszag, Anglia...stb..Tokeletesen naiv es ostoba az, aki ugy hiszi, barmifele dontesi lehetosegunk van..Most mar csak az hianyzik, hogy vegleges tartomannya sulyesszen bennunket ez az eszelos, hatalomvagyo, nagyseggu nember..Ha mar muszaj volt az egyesult Europa, legalabb valami kis szuverenitast orizzen meg minden kis orszag.Mi Europa vagyunk, de semmikeppen olyan uniformizalt modon, ahogy azt szeretnek. Ha valaki meg akarja szuntetni az orszagok egyeniseget, nemzeti buszkeseget - mert erre megy ki a jatek - az szamolhat azzal, hogy az evezredes europai kulturat teszi tonkre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!