Szájer: Belső tanácstalanság van az EP-ben Magyarországról

2013. április 16. 18:50

Belső tanácstalanság uralkodik az Európai Parlamentben Magyarországot illetően – mondta kedden Strasbourgban újságíróknak Szájer József, az EP néppárti frakcióvezető-helyettese, hozzátéve, Martin Schulz EP-elnök azt tanácsolta Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy ne most, hanem inkább a júniusi plenáris EP-ülésen vegyen részt.

2013. április 16. 18:50
Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi alkotmányos helyzetről szerda délelőttre beütemezett plenáris vitát eredetileg – az elmúlt hónapban – még kiemelt fontosságú és időkeretű eseménynek tervezték, mostanra azonban úgy módosultak az elképzelések, hogy csak egy-egy hozzászóló lesz minden frakcióból.
 
Az EP szabadságügyi szakbizottságának, a LIBÉ-nek a Magyarországgal foglalkozó eseti bizottsága várhatóan csak május végére készíti el a jelentését – mondta Szájer. Martin Schulz EP-elnök ezért tanácsolta Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy inkább a júniusi plenáris EP-ülésen vegyen részt – tette hozzá.
 
A magyar néppárti frakcióvezető-helyettes elmondta, hogy Orbán Viktor szerda délelőtt Margaret Thatcher temetésére Londonba utazik, így a plenáris EP-ülés vitáján nem lesz ott, ám kedd este Strasbourgban megbeszélést folytat a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú néppárti frakcióval, valamint külön négyszemközt Joseph Daul frakcióvezetővel is.
 
A néppárti képviselőcsoporton belül – közölte Szájer József – a magyarországi helyzet megítélése jelentős mértékben függ az egyes EP-képviselők tájékozottsági fokától. Abban ugyanakkor – emelte ki – egyetértés uralkodik a frakción belül, hogy érvényesülnie kell a szubszidiaritás elvének, vagyis annak a szempontnak, hogy a kérdéseket a lehető legalacsonyabb szinten kell megoldani, azon a szinten, amelyen azok felmerülnek. A magyar néppárti EP-képviselők – hangsúlyozta Szájer József – nem is azt tartják célnak, hogy minden részletkérdésben egyetértsenek egymással a magyarok és a többi uniós ország képviselői, hanem azt szeretnék, ha a kifogásokat és a nézetkülönbségeket tárgyszerű vitában lehetne tisztázni.
 
Szájer kitért arra, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke – miközben az általa irányított testület még nem végzett a negyedik magyar alkotmánymódosítás mélységi elemzésével – a múlt pénteki levelében három konkrét, általa aggályosnak tartott témát érintett. A fideszes politikus szerint jó lenne, ha e kérdéseket illetően is világosan kifejtenék uniós részről, mi is a konkrét kifogásuk a magyar alkotmánymódosítás tartalmát illetően.
 
A Barroso által első problémás pontként említett elem arra vonatkozik, hogy ha európai bírósági ítéletből Magyarországra nézve fizetési kötelezettség keletkezne, akkor annak a fedezetét pótlólagos adóbevételből lehetne előteremteni. Szájer ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy Brüsszel rendszeresen inti a tagországokat a költségvetési hiány kordában tartására, márpedig – jegyezte meg – plusz fizetési kötelezettség esetén az egyensúly helyreállításához fedezetre van szükség.
 
A második kérdést – az Országos Bírósági Hivatal elnökének ügyáthelyezési jogkörét – illetően Szájer József arra hívta fel a figyelmet, hogy erről jelenleg is folynak a tárgyalások. A politikai hirdetések közzétételének korlátozásával kapcsolatban - amit egyébként Európa egyes országaiban különböző módokon szabályoznak – a magyar politikus azt tartotta fontos szempontnak, hogy a kérdés uniós megítélése ne legyen méltánytalan és egyoldalú.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2013. április 17. 06:59
megint ott tartunk, hogy úgy beszélünk az EU-ról, mintha MO nem lenne tagja
becike4
2013. április 17. 06:59
Nem is értem,pedig a Dojcs Tompi ott bassza a rezet.Miért nem csinál trendet két kúrás között?
micream
2013. április 16. 20:33
nem magyarországról van bizonytalanság, hanem csak a baltással és csapatával nem tudnak mit kezdeni. tanulhattak volna milosevics és mecsiár esetéből. rájöhrttrk volna, hogy a civilizált viselkedés csak civilizált emberekkel eredményes
Obulus
2013. április 16. 20:14
"Az Európai Unió elveszítheti hitelességét, ha nem lép fel az emberi jogok megsértése ellen Magyarországon – ezt mondta az Európai Parlamentben a zöldek frakciójának társelnöke. A német Rebecca Harms szerint Orbán Viktor miniszterelnök nem tanult a leckékből, és folytatja „antidemokratikus megingását”. A szocialista Hannes Swoboda pedig úgy fogalmazott: hihetetlen, amit Orbán csinál.A képviselő ugyanakkor óvott az esetleges szankcióktól, mert azok hátrányosan érinthetnék a magyar embereket. „A magyarokat eleget büntette már a saját kormánya” – tette hozzá az osztrák származású szocialista képviselő a theparliament.com tudósítása szerint." http://hvg.hu/vilag/20130416_orban_ep_harms_swoboda
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!