Kilencvenéves Miki egér

2018. november 16. 14:52

A rajzfilm története egy nyúllal kezdődik.

2018. november 16. 14:52

Miki egér, Walt Disney egyik legnépszerűbb rajzfilmfigurája november 18-án ünnepli kilencvenedik születésnapját.

Miki egér születésnapját az egész világon kiállításokkal, partikkal, exkluzív ruhakölteményekkel ünneplik, ráadásul erre a nevezetes alkalomra Mickey's 90th Spectacular címmel még egy tévéfilmet is sikerült összehozni. Vidám arca továbbra is a világ egyik legismertebb ábrázata, közismertségével talán még a Mikulást is lekörözi.

Érdekes módon Miki egér története nem is vele, hanem egy nyúllal kezdődik. A Disney Brothers Stúdió csak egy fogaskerék volt az Universal Stúdió gépezetében, amikor 1927-ben Walt Disney megalkotta Oswald, a szerencsés nyúl karakterét, amelynek jogait a Universal birtokolta. Kerek, fehér fejével, gombszerű orrával, lógó füleivel a mosolygó Oswald rövid idő alatt népszerű lett, és a Universal rendelt is belőle egy sorozatot. 1928-ban azonban jogi és művészeti vitába keveredtek Disneyvel, embereit átcsábították egy másik munkára, fizetését lecsökkentették. Egyedül Ub Iwerks tartott ki Disney mellett.

Egy veszekedéssel, ötleteléssel terhelt éjszaka után a két rajzoló zseniális változtatásokkal állt elő. Lerövidítették a nyúl fülét, középen kikerekítették, átrendeztek rajta néhány vonalat, és egyszer csak a nyúlból egér lett. Mortimer Mousnak keresztelték, de Disney felesége, Lillian rendkívül ellenszenvesnek tartotta az ódivatú nevet. Addig agyaltak, amíg megszületett Mickey Mouse, becsületes magyar nevén Miki egér.

A főszereplésével készült első két rövidfilmet említésre sem méltatták, ám jött a Steamboat Willie, az első animáció, amely zenét és hangeffektusokat is tartalmazott. Az alkotás premierjét 1928. november 18-án tartották New Yorkban, és hatalmas sikert arattak. Ettől kezdve nem volt megállás, nem telt bele egy hónap és a Mickey Mouse-filmek sorozatgyártása már gőzerővel folyt, húsz év alatt százhúszat készítettek. A főhősnek maga Walt Disney kölcsönözte hangját, csakúgy, mint a csinos cipőt és masnit viselő szerelmének, Minnie-nek.

1928 végére a kis rágcsáló igazi amerikai sztár lett, a mozipénztárak előtt kígyózó sorok álltak, az emberek csak akkor vettek jegyet az előadásra, ha a film előtt Miki egér kalandjait vetítették. Ekkor Disney bevetette csodafegyverét, azaz zseniális marketingfogásait: Mickey Mouse termékek egész sorát dobta piacra, két évvel később megalakult az első Mickey Mouse Club.

Mickey első újraálmodója, Fred Moore, 1935-ben megváltoztatta a figura mozgását. A korábbi rajzolók a rágcsálót körök sorozatából állították össze, amely korlátozta mozdulatait. Moore körte alakúvá formálta a törzsét, pupillát rajzolt a szemébe, fehér kesztyűket húzott a kezére, megrövidítette az orrát, hogy csinosabb legyen. Moore nevéhez fűződik egyébként az 1940-ben készült Fantázia című zenés film legemlékezetesebb részletének megalkotása is, a Miki egér főszereplésével készült Varázslótanonc epizód.

1935-ben a The Band Concert című kisfilmben mutatkozott Mickey Mouse először színesben. Pályafutása során a legkülönbözőbb foglalkozásokat öltötte magára, volt többek között focisztár, vadász, szabó, sőt karmester. (Arturo Toscanini odáig volt azért a filmért, amelyben Miki egy Liszt Magyar rapszódiáját vezénylő karmestert alakított.) Rajzfilmjei hemzsegtek a bohózati elemektől és szójátékoktól. Mivel a nézőközönség jelentős részét gyerekek tették ki, Miki egér mindig egyenes jellemű és becsületes maradt, szemben a folyton civakodó és izgága Donald Kacsával, aki bajt bajra halmozott.

1955-ben a Disneyland megnyitásán Mickey Mouse főszerepet kapott, az élményparkba látogatók ereklyeként vitték haza a vele készült képeket. Az amerikai elnökök életében is fontos helyre került, Harry Truman óta, Lyndon B. Johnson kivételével, minden amerikai elnökkel találkozott. Barack Obama így nyilatkozott a „csúcstalálkozó előtt”: „Érdekes lesz a világ vezetői közül olyasvalakivel összefutni, akinek nagyobb a füle, mint az enyém.”

A sorozatban bemutatott Disney mozifilmek, egyebek mellett a Bambi vagy a Csipkerózsika hamarosan ellopták a rivaldafényt a népszerű egértől, ami a mozipénztáraknál is megérződött. Utolsó rövidfilmje, a The Simple Things, 1953-ban készült, majd harminc év hallgatás után, 1983-ban láthatta újra a közönség a Mickey's Christmas Carol című rövid játékfilmben.

Miközben félig nyugdíjba vonult, fülei még a 21. században is a leghíresebb kulturális ikonok közé tartoznak, és divattervezők egész sorát ihlették meg: a Szex és New York egyik epizódjában például Sarah Jessica Parker mellkasán feszültek, legutóbb Minnie egér öltött haute couture-t, a Lanvin divatház ruhakölteményét.

 Ötvenedik születésnapján helyet kapott a hollywoodi hírességek sétányán, csillaga a Hollywood Boulevard 6925. alatt található. A rajongók természetesen képregény formájában is találkozhattak Mikivel, az új időkhöz alkalmazkodva video- és számítógépes játékokban is szerepet vállalt.

A legfiatalabb korosztálynak ma sem kell nélkülöznie a fehér kesztyűs sztárt: 2013-ban visszatért a képernyőre, ugyanis a Disney filmstúdió rajzfilmsorozatban élesztette fel egyik legnépszerűbb rajzfilmhősét a Disney tévécsatornán.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2018. november 18. 11:18
Ilyen öreg "politikai Mikiegér?"Hiányolom a rombuszos pulóvert...
gabor7th
2018. november 17. 09:59
https://www.youtube.com/watch?v=pQlKIdtD9XQ
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!