Mi marad, ha megsemmisül a mindenség? – Mozikban Mijazaki legújabb csodafilmje

Bő tíz éve jelentette be a japán rajzfilmes Mijazaki Hajao, a Chihiro Szellem­­országban és A vándorló palota alkotója, hogy lezárja életművét, akkor, amikor a Velencei nemzetközi filmfesztiválon bemutatták az osztatlan kritikai sikert arató, egyesek által a világ legnagyszerűbb rajzfilmjének nevezett Szél támad című drámát, amely pacifista üzenetével nem kis vihart kavart a remilitarizálás útjára lépő Japánban. Mijazaki nem győzte elégszer elismételni, hogy öreg már, mindent elmondott, amit lehetett, komolyan gondolja a visszavonulást, de azért, hogy elhatározása rövid életűnek bizonyult, aligha kéri számon bárki. A hagyományos, kézzel rajzolós animációs stílus miatt rendkívüli időt és pénzt igénylő munkafolyamat, illetve a világjárvány okozta fennakadások után most itt az újabb, szám szerint tizenkettedik Mijazaki-opus, A fiú és a szürke gém, egy kétórás csodafilm. Csodafilm, igen: e kifejezés műfaji definícióként és kritikai értékelésként egyaránt megállja a helyét. A második világháború traumatikus élményei a Szél támad után e filmben is visszaköszönnek: főszereplőnk, a Mahito nevű fiú egy bombázásban elveszíti édesanyját, egy repülőgépgyártó hadiüzem mérnökeként dolgozó apja pedig meghalt felesége húgával köt házasságot. Egy vidéki birtokra költöznek, ahol nem mindennapi dolgok történnek: a fiút üldözőbe veszi egy gém, mely azt ígéri neki, hogy viszontláthatja anyját, s Mahito a birtok egyik rejtett szegletében egy toronyra bukkan rá, amelyet – tudja meg mostohaanyjától – borult elméjű dédnagybácsikája építtetett. Mahito a toronyba lépve különös álomvilágba kerül, amely mintha a köznapi valóság visszája lenne, élet és halál misztikus határterülete vagy háttérországa, egy ciprusokkal borított sziget, mely felettébb nagy hasonlóságot mutat Arnold Böcklin halálszigetével. Megismerhetjük a varavara nevű lufilényeket, amelyek, miután lakmároztak a Mahito és egy újdonsült segítője által kihalászott mélytengeri szörnyből, felfúvódnak, felszállnak az égbe, hogy emberként szülessenek meg, de emelkedésük közben éhező pelikánok csapnak le rájuk. Az időközben félig emberré vedlett szürke gém összebarátkozik Mahitóval, s együtt indulnak el, hogy megkeressék azt, akinek a nyomában megkezdte a fiú az egész utat, eltűnt mostohaanyját. Nem is mondom tovább a mesét, hiszen leírva elég zavarosnak hat, s talán akkor sem könnyen összerakható, ha mozivásznon látjuk. De az érthetetlenségeket egységbe foglalja a jelentésteli káprázat, a mese nem annyira racionális, mint intuitív módon megragadható lényege.