Bulgária kivizsgálja a rendszerváltás óta lezajlott privatizációkat

2020. február 12. 18:59

2018 végéig a bolgár állami tulajdon mintegy 66 százaléka magánkézbe került.

2020. február 12. 18:59

A bolgár államvagyont 40 milliárd dollárra (12 ezer milliárd forint) becsülték az 1989-es rendszerváltáskor. A feltételezett sötét üzelmek és az állami vagyon magánkézbe történő átadásának részben átláthatatlan folyamata miatt Bulgáriában a privatizáció a köznyelvben hamar a korrupció és a pénzügyi visszaélések szinonimája lett. Az állami privatizációs hivatal közlése szerint 2018 novemberéig összesen 18,7 milliárd leva (3 ezer milliárd forint) folyt be az államkasszához – közölte a 24 Csasza című bolgár lap internetes kiadása.

2018 végéig a bolgár állami tulajdon mintegy 66 százaléka magánkézbe került. Az új tulajdonosok még több mint egymilliárd levával (173 milliárd forint) tartoznak az államkincstárnak. A privatizációs megállapodásokból 174-et külföldi – a többi között belga, német, görög, osztrák, orosz, illetve spanyol – befektetőkkel bonyolított le a bolgár állam. A konzervatív kormánypártok, az ellenzéki szocialisták és a török kisebbségi párt (DPS) is üdvözölték a privatizáció felülvizsgálatát.

„Újra és újra felmerül a kérdés, hogy barbár módon kirabolták-e a bolgár államot” – jelentette ki Kraszimir Velcsev, a kormányzó konzervatív Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt frakcióvezető-helyettese. A december óta hivatalban lévő Gesev mostani kezdeményezését korrupt vámosok és egy illegális szerencsejáték szervezésével gyanúsított bandafőnök ellen végrehajtott razziák előzték meg.

A Transparency International szerint az EU 28 tagállama közül (még Nagy-Britanniát is beleértve) Bulgáriában burjánzik leginkább a korrupció, de eddig egyetlen magas beosztású bolgár tisztségviselő ellen sem emeltek vádat ilyen bűncselekmény miatt. Ivan Gesev kinevezését az ügyvédek legfelsőbb tanácsa és emberi jogi szervezetek is bírálták. A jogász kinevezése ellen többen tüntettek az elmúlt hónapokban Szófiában. Bírálói szerint ugyanis Gesev a bolgár oligarchia kiszolgálója.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ElBundi
2020. február 13. 13:42
Nicsak, hátamban a bicsak. A görög szint innen már csak egy pici esés. Jön a Trojka és lerendezi a maradék állami tulajdont is.
mokány
2020. február 13. 00:24
Közölte a 24 Csasza című lap. (24 óra).
Kiscsillag
2020. február 12. 23:34
Itt is kellene
3M..
2020. február 12. 19:40
Magyarország is. Ja, nem! Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!