„A Nemzetközi Büntetőbíróság szakítópróbája lehet Ukrajna ügye” – beszélgetés Carsten Stahn professzorral

Az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus a februári orosz támadást követően jelenleg is zajló háborúba torkollott. A nemzetközi jogászok egyöntetűen egyetértenek abban, hogy Oroszország cselekménye nem igazolható, és a nemzetközi jog alapvető elveit sértő, úgynevezett agressziónak minősül. Ugyanakkor az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely a kollektív biztonsági mechanizmus kulcsfontosságú intézménye, az orosz vétó miatt megbénult. Milyen más eljárások vagy intézmények állnak a nemzetközi közösség rendelkezésére a béketeremtéshez? Milyen korábbi példák említhetők?

Ennek a háborúnak az egyik leginkább szembetűnő jellemzője az arra adott gyors és sokoldalú reakció. A híres mondás úgy tartja, hogy háború idején a törvény elhallgat. Jelenleg azonban ennek éppen az ellenkezőjét láthatjuk. A háborút ezúttal nemcsak fegyverekkel, hanem a jog eszközeivel és a nemzetközi közösség különféle intézményei előtt vívják. E körben például figyelemreméltó, hogy számos szerv már napokkal az inváziót követően agressziós cselekménynek minősítette az eseményeket. Oroszország számos olyan érvre hivatkozott, amelyeket korábban a nyugati hatalmak alkalmaztak saját beavatkozásuk igazolásához, így például az önvédelem, a nemzetiségek és kisebbségek védelme vagy az atrocitások megakadályozása, megelőzése. Ezeket az érveket mindig kétkedéssel fogadták azok, akik elszenvedői voltak ezeknek a beavatkozásoknak. A nyugati hatalmak pedig az iraki, az afganisztáni vagy a líbiai beavatkozásokkal hozzájárultak a bizalmatlanság növeléséhez, valamint ahhoz, hogy az erőszak alkalmazásának tilalma terén egyfajta kettős mérce rajzolódjon ki. Éppen ezért jelent nehézséget, hogy képmutatás nélkül követeljék e szabályok egyetemes érvényesülését.

Ennek fényében az ENSZ Közgyűlésnek az orosz beavatkozást övezően kialakított határozott jogi álláspontja és indokolása igen jelentősnek értékelhető...

Igen! Az ENSZ Közgyűlés állásfoglalása azt mutatja, hogy még akkor is van megoldás, amikor a Biztonsági Tanács működését blokkolják. Ez a döntés az 1950-ben a koreai háborúban elfogadott „Uniting for Peace Resolution” határozat mintáját követi. Az inváziót „agressziónak” minősíti, és elítéli Donyeck és Luhanszk térségek ENSZ Alapokmánnyal ellentétes módon történő elismerését. Világossá teszi, hogy az erőszak alkalmazása Ukrajna identitása és demokratikus működés iránti elkötelezettségét érintő támadás, nem pedig önvédelmi vagy humanitárius célú „különleges katonai művelet”. Bár jogi értelemben önmagában nem kötelező, mégsem csak a szimbolikus szerepe, hanem konkrét jogi vonatkozásai miatt fontos. A Nemzetközi Bíróság például erre hivatkozott az ideiglenes intézkedésről meghozott döntésében annak érdekében, hogy igazolja a helyrehozhatatlan károk és a sürgősség fennállását. Ez egy fontos precedenst jelent a háborúból fakadó nemzetközi jogi kérdések terén, így például a szankciók és ellenintézkedések igazolásához, a hadiállapot, a nemzetiségi kérdések, a büntetőjogi felelősségrevonás és az esetleges jóvátétel megítéléséhez.

Amint utalt arra, Ukrajna a népirtásról szóló egyezmény alapján pert indított a Nemzetközi Bíróság előtt. Hogyan látja ennek a pernek a jogalapját és kilátásait?

A Nemzetközi Bíróság előtt folyó eljárás kiválóan példázza azt az ukrán stratégiát, miszerint a háborút a jog mezején is meg kell vívni. A dilemmát a Nemzetközi Bíróság szűk joghatósága jelenti. A jogkérdés lényegében az, hogy a „népirtás” elleni intézkedésként a „különleges katonai műveletre” való orosz hivatkozás olyan vitának tekinthető-e, amely a népirtásról szóló egyezmény értelmezésével, alkalmazásával vagy érvényesítésével áll összefüggésben. Ukrajna egy ügyes jogászi érvelést adott elő. Új jogra hivatkozott, miszerint „ne legyen kitéve a népirtás hamis állításának”, és a következmények megakadályozása érdekében ideiglenes intézkedés elrendelését kezdeményezte.

És mi az ügy jelentősége a mostani háborúban?

Az eset rávilágított arra a feszültségre, amely a nemzetközi jog korlátai és a súlyos jogsértések miatti fellépés erkölcsi szükségessége között áll fenn. A Nemzetközi Bíróság korábban a NATO tagállamokkal szemben erőszak alkalmazása miatt a népirtásról szóló egyezmény alapján indított eljárásokban elutasította joghatóságának megállapítását. A mostani rendelkezést ez az előzmény szemmel láthatóan befolyásolta. Ezt Bennouna marokkói bíró nyíltan el is ismerte. Mint fogalmazott, azért szavazott az ideiglenes intézkedés mellett, mert látja azt „a tragikus helyzetet, amelyben az ukrán népet szörnyű szenvedések sújtják”, bár a népirtásról szóló egyezmény „egyetlen rendelkezése sem terjed ki a népirtással összefüggő állításokra vagy ezeken az állításokon alapuló erőszak alkalmazására”.

A határozat egy új nemzetközi jogi helyzetet teremtett. Világossá tette, hogy az invázió bárminemű folytatása a nemzetközi jog, nevezetesen a Nemzetközi Bíróság kötelező határozatának megsértését jelenti. Ennek a hosszú távú következményei már jóval összetettebbek. Vajon ez a felfogás erősíti vagy gyengíti a népirtásról szóló egyezmény alapján történő vitarendezést? Vajon a Nemzetközi Bíróság megerősíti ezt az értelmezést, amikor nem nyugati államok fordulnak majd hozzá „a népirtás hamis állításával” szembeni védelem miatt?

Sajnos egyre több híradás érkezik az úgynevezett „jus in bello”, vagyis a nemzetközi humanitárius jog megsértése miatt. Hogyan látja azokat a nemzeti vagy nemzetközi mechanizmusokat, amelyek az egyéni elszámoltathatóság és büntetőjogi felelősségre vonás fórumaiként szolgálhatnak ezen bűncselekmények miatt?

Ez a háború már ma is az egyik legrészletesebben dokumentált konfliktusnak számít. Látjuk a bizonyítékokat a polgári célpontok, a kulturális javak vagy a védett helyszínek elleni támadásokról, a polgári lakosság terrorizálásáról, túszejtésekről vagy olyan fegyverhasználatról, amelyek szükségtelen szenvedést okoznak.

Erre lehetőséget kínál az ENSZ Emberi Jogi Tanács által újonnan, erre a feladatra létrehozott vizsgálóbizottság. A bizottság felhatalmazása a jogsértésekre és visszaélésekre vonatkozó bizonyítékok összegyűjtésére, összesítésére és elemzésére terjed ki „bármilyen jövőbeli jogi eljárásra tekintettel”. Az ilyen típusú bizottságok által más esetekben, így például Szíriában vagy Mianmarban gyűjtött információk és bizonyítékok hasznosak bizonyultak az eljárások lefolytatásának támogatásához. Ezt olyan magánszervezetek munkája egészítik ki, mint például a Bellingcat, amelyek már más esetekben, így például az MH17-es járat tragédiája során rendkívül sikeresek voltak a bűnelkövetési minták és az elkövetői csoportok nyílt hozzáférésű források alapján történő rekonstruálásában. Ezek a vizsgálatok állami nyomozások megindításához és büntetőeljárások lefolytatásához vezethetnek, ideértve az egyetemes joghatóság gyakorlását is. Ukrajna mellett számos állam, így például Németország vagy Svédország is jelezte már készségét a konfliktusban elkövetett háborús vagy emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására és üldözésére. Az ilyen nyomozások azonban időt vesznek igénybe, és végső soron csak néhány elkövető felelősségre vonását érik el. Mindazonáltal jelzésértékűek, hiszen azt üzenik, hogy a bűncselekmények elkövetését figyelik és szankcionálják. Emellett korlátozhatják a biztonságos menedéket nyújtó országok számát, és ezzel az elkövetők utazási lehetőségeit, valamint az áldozatok számára igazságtételi lehetőségét kínálnak.

Milyen kihívásokkal kell szembenézni ezen eljárások lefolytatása során?

A gyakori kihívások közé tartozik az, hogyan lehet hozzáférni a bűntettek elkövetésének helyszíneihez, hogyan lehet tanúvallomásokat foganatosítani a folyamatban lévő konfliktusokban, illetve hogyan lehet a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt folyamatban lévő nyomozásokkal összehangolni a bűnüldözési erőfeszítéseket úgy, hogy közben ne kettőzzék meg a munkát, az egyes fórumok ne versenyezzenek ugyanazokért a tanúkért vagy bizonyítékok megszerzéséért. A Nemzetközi Büntetőbíróság most helyzeti előnyben van, hiszen 2014 óta közvetlenül érintett a konfliktusban. Ugyanakkor a háborús bűntettek feletti joghatóságát az alapszabálya korlátozza. Ennek megfelelően

kizárólag a használatuk következményei miatt tud büntetőeljárást indítani.

A demilitarizált övezetek, így például a humanitárius folyosók elleni intézett támadásokat csak a civilek védelmét előíró általános rendelkezéseken keresztül tudja vizsgálni. A konfliktus tehát arra is rávilágít, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság alapszabályát a jelenkori hadviselés tapasztalataihoz és valóságához hozzá kell igazítani.

A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze már bejelentette, hogy megvizsgálja a háború következtében előállt „helyzetet”. Bár sem Oroszország, sem Ukrajna nem ratifikálta a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumát, de Ukrajna korábban két olyan nyilatkozatot nyújtott be, amelyek elismerik a bírói fórum joghatóságát Ukrajna területén. Hogyan látja a joghatóság tényleges gyakorlásának kérdését, milyen előfeltételeknek kell még teljesülniük? Hogyan végzi a Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálatait és tárgyalja az eseteket?

A Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága szilárd lábakon áll. Ukrajna 2015-ben határozatlan időre hozzájárult a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságának gyakorlásához az „Ukrajna [teljes] területén 2014. február 20. óta elkövetett” cselekmények tekintetében. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg zajló invázió a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága alá tartozik annak ellenére, hogy sem Ukrajna, sem Oroszország nem részes állama a bíróság statútumának. Ezt támogatja, hogy példátlan módon 41 állam közösen fordult a büntetőbírósághoz, amely lehetőséget nyújtott arra, hogy a főügyész felgyorsítsa az eljárást. A Nemzetközi Büntetőbíróság szakítópróbája lehet Ukrajna ügye. A főügyész pedig megragadta az alkalmat, hogy további támogatást kérjen az államoktól. 

Bár a Nemzetközi Büntetőbíróság már tanúságot tett arról, hogy képes bizonyítékokat gyűjteni, lehetséges tanúkat kihallgatni vagy parancsnoki láncolatot visszafejteni a fennálló konfliktusos helyzetekben, de sokkal nehezebb a bizonyítékok láncolatát visszabontani, vagyis az ahhoz szükséges bizonyítékokat azonosítani, amely az elkövetőket az egyes bűncselekményekkel társítja. Mind az állami büntetőbíróságoknak, mind pedig a Nemzetközi Büntetőbíróságnak valószínűleg mindaddig nehéz lesz kézre kerítenie a gyanúsítottakat, ameddig őket a hadviselő felek védik. Ezt jól mutatják az MH17 járat ügyében folytatott vizsgálat tapasztalatai is. Bár a Nemzetközi Büntetőbíróság kibocsáthat elfogatóparancsokat, azok végrehajtása igencsak nehézkes lenne, mivel a büntetőbíróság az államok segítségét veszi igénybe a gyanúsította elfogásához. Az MH17-es esettel ellentétben pedig nem tarthat a terhelt távollétében tárgyalást.

Van korábbi példa az agresszió bűntettével kapcsolatos egyéni nemzetközi büntetőjogi felelősség vizsgálatára? Milyen lehetséges fórumai lehetnek ennek?

A Nemzetközi Büntetőbíróság eljárási lehetőségének további hiányossága, hogy az agresszió bűntette miatt korlátozott a joghatósága. Az agressziót érintő módosításokkal kapcsolatos tárgyalásokon több állam, köztük a Biztonsági Tanács állandó tagjai is aktívan lobbiztak annak érdekében, hogy kizárják a joghatóság gyakorlását az agresszió bűncselekménye felett „olyan állam vonatkozásában, amely nem részese” a statútumnak.

Ugyan sok állam, köztük Ukrajna, a bűncselekményt beillesztette saját joghatóságába, de csak néhány állam fogadott el olyan rendelkezést, amely lehetőséget nyújt egyetemes joghatóság vagy esetleg feltételes egyetemes joghatóság gyakorlására. Az előbbire Szamoa, míg az utóbbira Ausztria, Horvátország, Kelet-Timor vagy Moldova szolgál példaként. Ennek gyakorlását azonban egyfelől a személyhez tapadó immunitás, másfelől pedig a vádemelés politikai természetét övező aggályok is hátráltathatják. Ritka kivételt Viktor Janukovics volt elnök ügye jelentett, akit a távollétében lefolytatott eljárás eredményeként a kijevi bíróság 2019-ben a Krím-félsziget és Kelet-Ukrajna elleni agresszióban való közreműködés miatt elítélt. Ugyanakkor ő csak a második államfő volt, akit ilyen bűncselekmény miatt ítéltek el.

Hogyan lehet orvosolni az agresszió tekintetében fennálló joghatósági hiátust?

Számos elképzelés született már az „agresszió” tekintetében fennálló hiátus orvoslására. Ezek közül az egyik egy különleges agressziós bíróság létrehozását célozza. Ugyanakkor egy ilyen nemzetközi bíróság nagy valószínűséggel nem lenne képes meghaladni az állami bűnüldözés gyengeségeit. Hiányozna a végrehajtási ereje, szembe kellene néznie az immunitás jelentette kihívásokkal, valamint a részrehajlás gyanújával is, ha csak bizonyos személyek vagy az egyik hadviselő fél által elkövetett bűncselekményeket vizsgálja. Mélyebb legitimációs kérdéseket vet fel a nyugat nemzetközi büntető igazságszolgáltatást érintő kettős mércéje is, hiszen

Egy másik elképzelés egy speciális bírósági kamara létrehozását célozza Ukrajnán belül. Ennek előnye a háborúval sújtott régióhoz és a sérelmet szenvedett közösséghez való közelség, valamint az, hogy Ukrajna saját jogi környezetében és jogi kultúrájában zajlana az elszámoltatás. Ennek megvalósíthatósága ugyanakkor jelentős mértékben függ a politikai kontextustól, ideértve a függetlenség és pártatlanság biztosítását, valamint az eljárások lefolytatásához szükséges biztonsági intézkedést és kapacitást. Emellett mesterkéltnek tűnik az agresszióval kapcsolatos hatáskört elkülöníteni az emberiesség és háborús bűnöktől. Ugyanakkor korai az agresszió miatti elszámoltatás ideális forgatókönyvein gondolkodni, miközben az ukránok a túlélésükért küzdenek.

Számos példát láttunk már olyan sikeres büntetőeljárásokra, amelyeket a Nemzetközi Büntetőbíróság vagy más ad hoc nemzetközi törvényszékek folytattak le fegyveres konfliktusokat követően. Ugyanakkor egyiknek sem olyan konfliktus volt a tárgya, amelyben a Biztonsági Tanács egy állandó tagja vett volna részt. Hogyan látja ezúttal az igazságos és sikeres eljárások lefolytatásának esélyeit?

Ez valóban egy nóvum. Ugyanakkor a dél-oszétiai adminisztráció tagjai ellen Grúziában elkövetett bűncselekmények miatt 2022. március 10-én kiadott letartóztatási parancsok e tekintetben már újszerű lépésként értékelhetők. Ez az első alkalom, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság a Biztonsági Tanács állandó tagjának állampolgárait kísérli meg letartóztatni. Talán az amerikai állampolgárok ellen az afganisztáni helyzet miatt indított nyomozások kapcsán kifejtett erős amerikai tiltakozás jelzi jól, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság milyen akadályokba is fog ütközni az eljárása során. Mindennek dacára úgy gondolom, hogy

Először is, egy független és pártatlan vizsgálat kulcsfontosságú a félretájékoztatás és hamis információk terjesztése elleni küzdelemben, amelyek minden eddiginél fontosabb részét képezik a stratégiai hadviselésnek. Másfelől, a Nemzetközi Bíróság vizsgálatainak egy fontos tovagyűrűző hatása lehet, hogy megkönnyíti az állami kereteken belül folytatott nyomozásokat és vádelőkészítési eljárást. Végül pedig az ad hoc bíróságok tapasztalatai vagy az Al-Bashir-ügy tanulságai világossá teszik, hogy a nemzetközi igazságszolgáltatás hosszú távú perspektívát igényel. A politikai változásokkal és átalakulással az ügyek összefüggése néha több mint egy évtizeddel a cselekmények elkövetését követően gyökeresen megváltozhat.

Kép: Martijn Beekman / ANP / AFP