Menekültekkel való bánásmód miatt elítélte Franciaországot az emberi jogi bíróság

2022. december 08. 18:37

A franciák nem nyújtottak ellátást több menekült számára, annak ellenére, hogy azt korábban egy francia bíróság megkövetelte.

2022. december 08. 18:37
null

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtöki ítéletében elmarasztalta Franciaországot, amiért az állam nem nyújtott ellátást több menekült számára, annak ellenére, hogy azt korábban egy francia bíróság megkövetelte.

Már a francia bíróság is a menekültek mellett foglalt állást, de a határozatot nem hajtották végre

A strasbourgi székhelyű testület közleményéből kiderül: a panaszosok – két kongói és egy georgiai család tagjai – 2018-ban érkeztek a délnyugat-franciaországi Haute-Garonne megyébe, ahol a helyi prefektúrától – az állam megyei szintű képviseletétől – menedékjogot kaptak,

viszont kérelmezésük ellenére sem biztosítottak számukra sürgősségi elhelyezést.

Ezt követően a családok külön-külön a toulouse-i közigazgatási bírósághoz fordultak, amely jóváhagyta kérelmüket, és felszólította a prefektúrát, hogy keressen számukra szállást. A bíróság határozatát azonban nem hajtották végre.    

5 ezer euró kártérítés

A strasbourgi testület bírái úgy vélik, „a sürgősségi elhelyezéshez való jog, szociális jellegénél és céljánál fogva, hasonló a lakhatási vagy a szociális védelemi törvények keretében elismert jogokhoz”. A sürgősségi elhelyezés megtagadását ezért ebben az esetben nem lehet idegenrendészeti célból hozott döntésnek tekinteni, így polgárjogokat sért. Az ítélet azt is hozzáteszi, hogy habár a prefektúra szerint a regionális befogadólétesítmények telítettek voltak a panaszosok érkezése idején, a hivatal dolgozói nem tettek lépéseket, hogy tájékoztassák

a központi közigazgatást a sürgősségi elhelyezés során felmerült nehézségekről.    

A bíróság elmarasztalta a francia államot az illetékes közigazgatási hatóságok „teljes passzivitása miatt,” ami az illetékességi területükhöz tartozó közigazgatási bíróság határozatainak végrehajtását illeti, különösen az emberi méltóság védelmével kapcsolatos jogvitákban. A testület minden panaszos családnak 5 ezer euró kártérítést ítélt meg, illetve további 7015 eurót kiadásaik fedezésére.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Sebastien Nogier

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2022. december 09. 07:16
Honnét menekültek?? Svájcból?
osbehemot
2022. december 08. 22:14
Akkor húzzatok haza!
szomiboy
2022. december 08. 21:58
Gratulálok az ítélethez, van egy olyan érzésem ezek után megszaporodnak majd a hasonló ügyek, elvégre ilyen könnyen nemigen lehet máshol 12015 Eurót keresni.
letsgobrandon
2022. december 08. 21:42
menekültek, egy faszt ! mocskos bűnöző mind
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!