Hivatalos: szomszédunkba látogat III. Károly király

2023. május 17. 07:43

Károly walesi hercegként 1998 óta rendszeres vendégnek számít Erdélyben, ahol több birtoka is van.

2023. május 17. 07:43
null

Nicolae Ciuca román miniszterelnök kedden megerősítette,

 június másodikán Romániába látogat III. Károly,

az Egyesült Királyság tíz napja megkoronázott uralkodója.

A román kormányfőt az általa vezetett Nemzeti Liberális Párt keddi tanácskozása után újságírók reagáltatták arra a sajtóértesülésre, miszerint az erdélyi ingatlanait korábban trónörökösként rendszeresen felkereső Károly hamarosan megkoronázott uralkodóként is visszatér Romániába.

A látogatás a bukaresti kormány agendájában is szerepel

Ciuca megerősítette, hogy a látogatás szerepel a bukaresti kormány agendájában, és az általa vezetett kabinet az elnöki hivatallal és más intézményekkel közösen szerepel vállal a látogatás előkészítésében. Arra a kérdésre azonban, hogy hány napot tölt Károly király Romániában, azt válaszolta: nem tudja.

A román lapok hétfőn meg nem nevezett hivatalos forrásokra hivatkozva adták hírül a brit uralkodó közelgő látogatását, amely állítólag a bukaresti, protokolláris programon kívül Károly király Brassó megyei, Szászfehéregyházán (Viscri) található birtokára is kiterjed.

Az Adevarul című lap úgy tudja, hogy

III. Károly király látogatásról a koronázási ünnepségen állapodtak meg,

amelyen Klaus Iohannis elnök és felesége, valamint a Román Korona Őre címet viselő Margit hercegnő is részt vett.

Több birtoka is van Erdélyben és Székelyföldön

Károly walesi hercegként 1998 óta rendszeres vendégnek számított Romániában, Erdélyben több házat, a székelyföldi Zalánpatakon egy falusi gazdaságot is vásárolt, ezeket szinte minden évben felkereste. A brit királyi családnak erdélyi magyar gyökerei is vannak: a király szépanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett.

(MTI)

Nyitókép: Aaron Chown / POOL / AFP

***

***

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ben Jeremiah
2023. május 17. 09:31
"több birtoka is van..." Vazze. Egész románia angol-francia gyarmat. Ők hozták létre, és csakis az ő kegyelmükből áll fönn ma is.
felcsutfan
2023. május 17. 08:37
Minek menne Magyarországra? Ő is olvasta az első negyedéves GDP adatokat: Románia +2,8 százalék, Magyarország -1,1 százalék. Az unortodox gazdaságpolitika újabb fényes diadala.
-Zsolt-
2023. május 17. 08:31
Katikát, mint rokont nem látogatja meg? 🤣🤣🤣
Marhajó!
2023. május 17. 08:29
Legyen világos: az egyetlen, tényleges hatalommal bíró európai uralkodóház mára csak az angol. A Habsburgok eltörlése volt a nagy tettük 1920-ban, azóta magukat örökösnek tartják mindazon területen, mely régen a Habsburgoké volt. Ez vezet az erdélyi birtokszerzéshez is. -- Lesz ez még másképp. Egyszer még helyreáll a magyar uralkodóház.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!