Először ünnepelték meg III. Károly király „hivatalos” születésnapját

2023. június 17. 22:40

A király az idei parádéra régi hagyományt elevenített fel, ugyanis lóháton érkezett.

2023. június 17. 22:40
null

Először ünnepelték meg szombaton Londonban a hagyományos katonai pompával a brit uralkodó, III. Károly király „hivatalos” születésnapját

Az utóbbi hetven évben Károly néhai édesanyja, II. Erzsébet királynő tiszteletére rendezték meg minden júniusban a nagyszabású és díszes ceremóniát, ám ő tavaly szeptember 8-án, életének 97., uralkodásának 71. esztendejében elhunyt.

Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly egykori trónörökös az Egyesült Királyság uralkodója, és most először fogadta ő a felvonuló díszalakulatok tisztelgését.

A brit uralkodók „hivatalos” születésnapi ceremóniája a színpompás Trooping the Colour.

Ezt a katonai parádét mindig júniusban rendezik, jóllehet a valós születésnap II. Erzsébet királynő esetében április 21. volt, III. Károly pedig november 14-én ünnepli 75. születésnapját.

A Trooping the Colour – a csapatzászlók ceremoniális bemutatása a hadsereg alakulatainak – 1748 óta a mindenkori uralkodó születésnapjának ünnepsége. Azt azonban, hogy a hivatalos királyi születésnap mindig nyáron legyen, VII. Eduárd király, Viktória királynő fia honosította meg a múlt század első évtizedében.

VII. Eduárd születésnapja szintén novemberben volt, amikor a brit időjárás általában alkalmatlan bármiféle nagyszabású szabadtéri rendezvény megtartására, ezért helyezték át a júniusi időpontra a hivatalos ünnepséget. Ez a szokás azóta is megmaradt.

Az elgondolás ezúttal is bevált: London népe szombaton kellemes kora nyári napsütéses időben köszönthette új uralkodóját

Zavartalanul lezajlott az ünnepség

A király az idei parádéra régi hagyományt elevenített fel, ugyanis lóháton érkezett a Buckingham-palotából a Mall sugárúton a királyi lovastestőrség laktanyájához, amelynek parkjában csaknem másfélezer katona díszszemlével tisztelgett előtte

II. Erzsébet királynő 1986-ig – 60 éves koráig – szintén lóháton tette meg a palota és a gárdisták laktanyája közötti egy mérföldet, a következő évben azonban 1969 óta szolgáló kedvenc lova, Burmese visszavonult az aktív szolgálattól, és azután a néhai uralkodó minden évben hintón hajtatott végig a Mall sugárúton.   

Több mint négy évtizede, 1981 júniusában komoly biztonsági incidens zavarta meg a ceremóniát: a lóháton érkező királynőre egy fiatal férfi a tömegből hat lövést adott le, de a fegyverben vaktöltények voltak.

A Marcus Sarjeant nevű lövöldözőt annak idején öt év börtönre ítélték, de három év letöltése után szabadult.

III. Károly szombaton rendezett első hivatalos születésnapi ünnepsége zavartalanul lezajlott.

Az uralkodó – akit május 6-án koronáztak meg a londoni Westminster-apátságban – a szombati születésnapi ünnepség végén, a Buckingham-palota teraszán, családtagjai társaságában üdvözölte a tiszteletére összegyűlt több tízezres tömeget, majd megtekintette a ceremóniát záró nagyszabású légiparádét, amelyet a légierő, a haditengerészet és a hadsereg hetven repülőgépe és helikoptere mutatott be, kötelékekben átrepülve a palota felett.

A Trooping the Colour ceremóniája annak a régi katonai gyakorlatnak a stilizált felidézése, amellyel az egyes alakulatok zászlait és jelképeit, vagyis színeit (colour) rendszeresen végighordozták a katonák (troops) előtt, akik így a csata zűrzavarában is könnyen felismerhették, hogy mely színek alatt kellett szükség esetén gyülekezniük.

(MTI)

Nyitókép: WIKTOR SZYMANOWICZ / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2023. június 18. 11:15
Az emberi ( bocsánat angol baromság) a modern világ szárnyalása idején. Hary herceg jót lépett. Neki már szégyelni való dolog ez maskarás, idióta célból való, hamis felvonulás.
Ergit
2023. június 18. 08:39
Az életkor nem érdem.
chief Bromden
2023. június 18. 07:46
Ha történik vele valami, az ágyasa viszi tovább a királyságot? Azért az durva lenne.
kampman
2023. június 18. 07:18
Az ünnepség része, hogy a királyra olyan kalapot vagy mit adnak, ami alól nem lát ki rendesen?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!