Tavaszra elkészülhetnek az intézményvezetők kinevezéseink szabályai

2013. február 14. 08:37

Tavasszal készülhetnek el a szükséges jogszabályváltozások ahhoz, hogy a jövőben a fenntartók ne csak pályázat, hanem kinevezés útján is választhassanak vezetőt kulturális intézményeik élére.

2013. február 14. 08:37

L. Simon László kultúráért felelős államtitkár a Közszolgálat című lapnak elmondta: reméli, hogy a Fidesz-frakció és a kormány is felkarolja a kezdeményezést. „Egyelőre csak egy államtitkári javaslatnál tartunk, amit Balog Zoltán miniszter úr is támogatásáról biztosított. Azt kértem a Parlament Kulturális és sajtóbizottságának elnökétől, Cser-Palkovics Andrástól, hogy a parlamenti ülésszak legelején a bizottság tűzze ezt a kérdést napirendre, alakuljon ki szakmai vita” – tette hozzá L. Simon László.

Arra a kérdésre, hogy miért lenne jobb az igazgatói pályáztatásnál a kinevezés, az mondta: a sajtóban leegyszerűsítették a mondandóját, ugyanis nem arról beszélt, hogy a kinevezésnek kell felváltania a pályáztatást, hanem arról, hogy nem érdemes fenntartani a pályáztatási rendszer kizárólagosságát. 

Abban az esetben, ha az intézményfenntartó tudja, kit akar kinevezni és az illető megfelel a szakmai feltételeknek vagy ha olyan vezetőről van szó, akinek már van vezetői tapasztalata ezen a területen, és a fenntartó szeretné meghosszabbítani a kinevezését, szükségtelen pályázatot kiírni a posztra” – fogalmazott. 

Kiemelte: abban az esetben is felesleges, sőt áthidalhatatlan gyakorlati nehézségekhez vezet a pályáztatás, ha egy nemzetközileg is elismert szakembert szeretne látni az állam vagy a főváros egy-egy kulturális intézmény élén.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Secnir
2013. február 14. 09:38
-Faszomba má' ezzel a sok papírmunkával meg időfecsérléssel polgárok! Az mnb elnöke legyen a béla, csak minden reggel 7 és fél 8 között hívjon fel; esztike legyen az esti színház vezetője - papíron, de a jai igazgasson, maximum öt párttagot vehet be az FB-be; a mol-t a gyula igazgassa tovább, engem meg a pista vigyen ki a vidi meccsére. tiboromat addig meg látni sem akarom, míg ki nem dolgozza azt a törvényjavaslatot, hogy én határozzam meg a miniszterelnök személyét is!
StG
2013. február 14. 09:05
Na hát így lett pl Balsaiból is alkotmánybíró
orbán(c)
2013. február 14. 09:02
Jön a választás........
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!