Balla Irma-gyilkosság: életfogytiglant kér az ügyész az újabb terheltre

2015. december 01. 14:13

Vádat emelt az ügyészség D. Lajos ellen, aki a vádirat szerint 2007-ben meggyilkolta Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt. A bűncselekménnyel korábban az áldozat fiát, Schönstein Sándort vádolták meg, és először el is ítélték, annak ellenére, hogy D. Lajos már akkor beismerte a gyilkosságot, de utóbb visszavonta a vallomását. D. Lajosra most életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kérte az ügyész.

2015. december 01. 14:13

Vádat emeltek D. Lajos ellen, aki a vádirat szerint 2007 áprilisában megölte Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken a más ügyben jogerős börtönbüntetését töltő D. Lajos ellen. Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt.

A vádirat lényege szerint 2007 márciusának végén a börtönbüntetéséből feltételes szabadságon lévő férfi Debrecenben egy építkezésen dolgozott segédmunkásként, de pár nap elteltével elbocsátották. Az anyagi gondokkal küszködő vádlott ezután elhatározta, hogy az építkezés szomszédságában élő asszonytól fog pénzt vagy értékeket szerezni. Április 6-án éjjel a nyitott ajtón bement a sértett házába, és feszítővassal az ágyon ülve olvasó asszonyra támadt. Többször megütötte a fején, majd olyan erővel szorította meg a nyakát, hogy a nő azonnal meghalt. Ezután a férfi elvette az asszony telefonját, mp3-lejátszóját és húszezer forintot, majd a lakást kulcsra zárva távozott – ismertette a főügyész-helyettes.

Balla Irma meggyilkolásával korábban az áldozat fiát, ifj. Schönstein Sándort vádolták meg. Az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt 12 év fegyházra ítélte, de a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla új eljárást rendelt el az ügyben. A megismételt elsőfokú eljárásban a Debreceni Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat, és ezt az ítélőtábla jóváhagyta, így a döntés jogerőre emelkedett.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 2013 novemberében ismét elrendelte a nyomozást az ügyben. A korábbi és az időközben beszerzett bizonyítékok alapján idén februárban nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt D. Lajos 36 éves debreceni lakost gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. 

Az áldozat fia ellen folyó eljárás alatt D. Lajos kétszer is beismerte a gyilkosságot, ám később visszavonta vallomásait.

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egysegelem
2015. december 02. 14:48
Emlekszem ra, erdekes ugy volt, es milyen hosszu ideig tartott, a srac valami 20 korul volt amikor kezdodott, a legjobb evei mentek pocsekba azt soha nem adja vissza senki neki.
thymian
2015. december 02. 14:48
Én is csak arra lennék kíváncsi, a bíró mennyit fog kapni? A bírók miért érinthetetlenek?
antioxi
2015. december 02. 14:48
Mekkora disznó volt az a biró, aki az igazi elkövető kétszeri beismerése ellenére (hiúságból) a Schönstein gyereket ültette le évekre. Ha lenne igazság, akkor a kártéritést az első birónak kellene kifizetni
kurbitalis
2015. december 01. 20:49
És a trehány nyomozók? Őket ki vonja felelősségre?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!