Hová megyünk, Miniszterelnök Úr?

2011. július 29. 15:02

Az új világrendről továbbra sem tudjuk, hogy a lényegét tekintve miben lesz más.

2011. július 29. 15:02
Kiss Ádám
Hírszerző

Az a szövegösszefüggésben valóban nem világos, hogy a régi világ, ami »inkább börtön, mint otthon« volt számunkra, mire vonatkozik. De mivel a régi világ folytonosan a »nyugati jóléti társadalom« kontextusában hangzik el, ebből azt vehetjük ki, hogy az Orbán szerint most megbukó nyugati jóléti társadalom volt kényszerlakhely a magyarság számára.

Ez kényszerlakhely a szöveg alapján elsősorban nem földrajzi, hanem gazdasági-társadalmi szempontból értelmezhető. Szóval a fejlett nyugat-európai országok társadalmi-gazdasági rendjéhez való tartozás volt börtön. Ha Orbán Viktor nem is a nyugat-európai kultúrkör teljes elutasításáról beszélt, ez akkoris elég világosan elutasítja azt a kört, amihez eddig tartoztunk, vagy tartozónak gondoltunk magunkat, például az uniós tagsággal.

Ebből a gondolatmenetből logikusan következik, hogy ehelyett a »börtön« helyett a miniszterelnök Közép-Európában hozna létre valamiféle új renden alapuló társadalmi-gazdasági entitást, mely az új világban a centrum lesz a nyugat helyett. De itt megint csak ugyanahhoz a kérdéshez jutunk vissza: a régi világ börtönéből kiszabadult, közép-európaizmusra épülő Magyarország mitől és miben lesz más, mint az a tőlünk nyugatabbra lévő országok eddigi társadalmi-gazdasági berendezkedését jelentő kényszerlakhely, ahová eddig tartoztunk?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalandféreg
2011. július 30. 11:12
"Magyarország mitől és miben lesz más, mint az a tőlünk nyugatabbra lévő országok" Teljesen jogos kérdés, én is kiváncsi lennék a válaszra
1120
2011. július 30. 04:24
Ez a kisfiú egyszer már bebukott ezzel a témával. Valaki szólhatna neki szelíden, hogy csitt, buta vagy!
pepi
2011. július 29. 22:42
Nem az a kérdés hogy hová tart az ország, milyen jövője lesz, hogyan csinálja. Az a lényeg, hogy a vidéki hülyegyerek okos miniszterelnököt játszik a bohóc kormányával és erre onanizál az egyszeri jobboldali szimpatizáns.
Krupp Skya
2011. július 29. 21:09
HSL ülj le mert LSL
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!