Nyilatkozat Semjén szakdolgozata ügyében

2012. december 11. 11:31

Meggyőződésünk, hogy az ügy nem tekinthető mindaddig lezártnak, amíg a két szereplő nem tisztázza nyilvánosan a felelősség kérdését.

2012. december 11. 11:31
TÁTK-professzorok
ELTE TÁTK

Az ELTE Társadalomtudományi Kar professzorai a következő nyilatkozatot teszik Semjén Zsolt szakdolgozata ügyében.

A Semjén Zsolt szakdolgozata és Molnár Attila Károly megjelent cikkei között megállapított jelentős szövegazonosság azt jelzi, hogy súlyos tudományetikai vétség történt. Bárki is követte el ezt a vétséget – a szakdolgozó, a konzulens, vagy mindketten együtt -, az ügy sérti az oktatás és a tudományos kutatás erkölcsi alapjait. Az ilyen vétség nem évül el, és erkölcsi megítélése nem igényel külön szabályozást. Az az általánosságban megfogalmazott vád, amely szerint a Társadalomtudományi Kar oktatóinak útmutatása alapján jött létre a szövegazonosság, besározza a sok ezer tisztességes munkával elkészített szakdolgozatot és a Kar becsületét. 

Az ELTE Társadalomtudományi Kar professzorai mélyen elítélik az ilyen magatartást. Meggyőződésünk, hogy az ügy nem tekinthető mindaddig lezártnak, amíg a két szereplő nem tisztázza nyilvánosan a felelősség kérdését. Ameddig ez nem történik meg, a professzorok szakmai szempontból a szakdolgozatot nem tekintik érvényes munkának. 


2012. december 11.


Ferge Zsuzsa egyetemi tanár

Fokasz Nikosz egyetemi tanár

Gyáni Gábor egyetemi tanár

Halmai Gábor egyetemi tanár

Huszár Tibor egyetemi tanár

Orosz Éva egyetemi tanár

Örkény Antal egyetemi tanár

Pete Péter egyetemi tanár

Rudas Tamás egyetemi tanár

Sík Endre egyetemi tanár

Somlai Péter egyetemi tanár

Székelyi Mária egyetemi tanár

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 178 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. december 11. 16:52
elte tát ez untig elég, sőt sok!!! Ha jön a cápa szája tát va mutogatja fogsorát....
Aaronboy
2012. december 11. 16:34
Kurva banda. Ti beszéltek a Kar becsületéről? Nektek nincs becsületetk, ballib csicskák.
OberEnnsinnen
2012. december 11. 16:15
Valakinek fellelhetetlenné válik szakdolgozata, annak másodpéldánya, a címe ugyanaz, mint a sógoráé, ááá, nem folytatom, no, az ilyentől azonnal el kell venni ezt a végzettséget. Nem ezt teszik, sőt még ő a tisztesség bajnoka. A másikra egy nem létező vizsgálat sarat dobál, úgymond tisztázza magát, de mindezt az egyetemen kívül. A rögtönítélő - statárium - bíróság azt mondja: halálra vagy ítélve, meghalsz. Ha tudod magad tisztázni, megmenekülhetsz. De ebben a bíróság semmilyen formában nem vesz részt.A 22-es csapdája, kommunista mázzal leöntve 2012, Magyarország. "Az az általánosságban megfogalmazott vád, amely szerint a Társadalomtudományi Kar oktatóinak útmutatása alapján jött létre a szövegazonosság, besározza a sok ezer tisztességes munkával elkészített szakdolgozatot és a Kar becsületét." Ezt ki más tisztázhatná, mint a Társadalomtudományi Kar? A kar becsületét ebben a formában magában kis "k"-val írjuk. A kádári kontraszelekció és aljasság még sokáig él?
Öreg
2012. december 11. 15:48
Amíg Gyurcsány nem ismeri el hivatalosan- mert kérdezésre már megtette - a másolás tényét, addig eme lista jeles aláírói a kettős mércét reklámozzák! Egyébként vannak olyan jogtudósok, akik szerint - ha történt mulasztás- azt az értékelő bizottság követte el. A konzulens pedig még egy év múlva sem tudta eldönteni, hogy kié a szöveg? Hátha épp ő használta fel a diákok dolgozatát!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!