Nem ugyanaz!

2013. február 26. 19:44

Ezzel a logikai trükkel sikerült egy kegyeleti megemlékezésen felkelteni a gyűlölet érzelmét.

2013. február 26. 19:44
Huszár Ágnes
Huszár Ágnes
Galamus

„2013. február 23-án emlékeztek meg a budapesti Nehru-parkban a tatárszentgyörgyi gyilkosságok évfordulójáról. A rasszista gyűlölet áldozataira emlékezve a Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkárság helyettes államtitkára is letett egy koszorút és felolvasta az államtitkárság hivatalos közleményét. Ebben többek között ez áll: »Tatárszentgyörgy, Nagycsécs és Olaszliszkai áldozatai ugyanannak a gyűlöletnek az áldozatai.« 

Amivel megint sikerült egy retorikai fogással az áldozatokról elterelni a figyelmet és egy post hoc ergo propter hoc fogással az első cselekményt a második okaként feltüntetni. Ezzel a logikai trükkel sikerült egy kegyeleti megemlékezésen felkelteni a gyűlölet érzelmét. Ki ellen is? Az olaszliszkai gyilkosok ellen. De mi köze volt hozzájuk a tatárszentgyörgyi áldozatoknak? Tényszerűen: semmi. Hacsak az nem, hogy ők is – akárcsak rajtuk kívül több százezer ember Magyarországon – romának számítanak.
 
Az államtitkárság közleménye tehát egyéni cselekedeteket, bűnöket etnikai csoportoknak tulajdonít és ilyen módon relativizál. Nem kétséges, hogy a két csoport – magyarok és romák – közül melyik jár rosszabbul. Nyilván a romák, hiszen a logikai trükk szerint: »ők kezdték«. És ez a közlemény ártatlanul meggyilkolt emberekre, köztük egy kisgyermekre való megemlékezés alkalmából született.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2013. február 27. 09:37
A romák elleni sorozat gyilkosságról elég nehéz lesz lemosni a Gyurcsány kormány féle titkosszolgálati kapcsolat gyanút. Ott voltam a Deák téren az egyházam által a tatárszentgyörgyi gyilkosságról megemlékező gyász istentiszteleten. Nekem már akkor volt egy hiányérzetem Olaszliszkával, Gadnával kapcsolatban. Azok és a még sok más helyhez köthető, a roma közösség tagjai által elkövetett gyilkosságok ugyan nem mentség Tatárszentgyörgyre, de a példás büntetések kiszabásának lassúsága és a bűntettek nagy száma nem igazán független a kétségtelenül aljas és elítélendő gyilkosság sorozattól. Egy országban rendet kell tartani. Egy velejéig elhibázott szociálpolitikát, melyben minél nincstelenebb valaki, annál "érdemesebb" a családi pótlék és egyéb segélyek reményében a gyermekvállalás, már régen meg kellett volna változtatni. Ne maradhasson gyermek és segély ott, ahol remény nem lehet arra, hogy legalább szakmát szerezve munkát s jövedelmet kaphasson felnőtt korában! Az intézeti elhelyezés ugyan sokkal drágább, mint a segélyezés mai rendszere és óriási konfliktusokat gerjeszetene, de ez, ami van, jobb? Különösen a leginkább érintett, nyomortelepeken felnövő gyermekek számára? Hogyan lehetne a gyakran írni-olvasni gyengén tudó szülőket munkához, keresethez juttatni, mert ez lehetne a másik, a kiegészítő alternatíva, elvileg.
kuruclabanctzs
2013. február 27. 08:33
Majd csak agyonver a banya elvbarátai közül is valakit imádott rétinéger kisebbségük. Akkor melyikükért nyüszítenek majd?
Necoure Yamakee
2013. február 27. 07:32
Ennek a gyulolkodo, hungarofob ven kriptaszokeveny eloskodonek annyi koze van a huszarokhoz mint hajhagymanak a kerteszkedeshez.
Wazze
2013. február 27. 06:55
"melyik jár rosszabbul. Nyilván a romák," Mégis a magyarok hullanak, mint a legyek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!