Ráhel könyve

2013. május 03. 08:22

A jelenlegi kormányfőnek még éles versenyben, a bukást is többször kockáztatva kellett kivívnia a mostani pozícióját, ám a létharc az Orbán család számára véget ért.

2013. május 03. 08:22
Hargitai Miklós
Hargitai Miklós
NOL

„Őszintén reméljük, hogy nem okoz majd törést a jobboldalon – konkrétan az Orbán család és Tarlós főpolgármester viszonyában – az a sajátos áthallású megállapítás, amely szerint a Sziget fő kultúrmissziója a »polgári büszkeség« növelése. (Magunk közt: a Sziget és a többi könnyűzenei fesztivál marketingháttere a Google szerint gyakori szakdolgozattémának számít, s e díjnyertes munkában nem találni sok mozzanatot, amely az átlagosnál valamivel tájékozottabb újságolvasónak újdonságot jelentene.)

A láthatóan sok munka mellett jó néhány helyesírási hiba és nem kevés értelmetlen mondat is belefért – ami talán fanyalgásnak hat, de csak addig, amíg a művet össze nem vetjük mondjuk Orbán Viktor 1987-es, anarchobalos beütéseivel együtt is kordokumentum-értékű és úttörő témaválasztású szakdolgozatával. A jelenlegi kormányfőnek még éles versenyben, a bukást is többször kockáztatva (néha inkább kísértve) kellett kivívnia a mostani pozícióját, ám a létharc az Orbán család számára véget ért.

És fogalmazhatunk nyugodtan általánosabban is: akad néhány, a szocializmus bukásakor még legfeljebb átlagos egzisztenciájú família az országban, akiknek a politika annyira bejött, hogy az utódoknak már nem kell megküzdeniük a világban elfoglalható helyért. Ha a hír igaz, és a gyermek azon a versenyen is nyer, ahol (személyesen) el sem indult, akkor az alkotó nyugodtan hátradőlhet: a gép forog, az új világ – az atya képére és hasonlatosságára – felépült.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Soma
2013. május 03. 15:08
Ez mind semmi! Helmeczy "ügyvédúr" fogja össze pertársaságban az autós devizahiteleseket. Azt a sok "szakmait", amit ma reggel összehordott, a legjobb gyomrú kutya sem venné be! :-))
Bro222
2013. május 03. 13:05
Ennek az írásnak az volna célja, hogy még páran csatlakozzanak a zorbánozók közé? Vagy az, hogy a már meglevők jól lakjanak eme ízléstelenség segítségével, mely mellőz minden tárgyilagosságot? Az idei zindexes majális videó után biztos vagyok benne, hogy hatalmas lesz a zakó amit kapni fognak...
mary
2013. május 03. 12:35
Ez a liberális demokrácia ! Rohadt szemetek vagytok mindannyian !
tóth mária
2013. május 03. 12:30
Egy kicsit a szerző családjával is foglalkozni kellene, érezze,hogy ő milyen sz@rt írt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!