Kés

2016. január 11. 18:24

Tarlós István életének majdnem 68 éve alatt már sok mindent megélt. És el is ért. Aligha hihető, hogy nem veszi észre, ő is csak egy játékszer, vagy ha úgy tetszik, egy eszköz a kedves vezető kezében.

2016. január 11. 18:24
Sebes György
Sebes György
Népszava

„Tarlós István életének majdnem 68 éve alatt már sok mindent megélt. És el is ért. Aligha hihető, hogy nem veszi észre, ő is csak egy játékszer, vagy ha úgy tetszik, egy eszköz a kedves vezető kezében. Aki decemberben még leült vele tárgyalni - sokra nem mentek egymással -, de januárban nem látja értelmét az újabb csevejnek. Hiszen már minden eldöntetett. A Mahir oszlopainak jelentős része ledőlt, a közlekedés finanszírozásáról van már parlamenti határozat, Budapestet meg nem akarják szándékosan csődbe vinni. Állítólag. A főpolgármester meg csak főjön a saját levében, ha úgy tetszik neki. Ha pedig nem, akkor majd találnak helyette egy másikat, egy igazi bábot, az legalább nem csinál majd úgy, mintha önálló egyéniség lenne és nem hiszi azt, hogy valami is múlik rajta.

Nagyon jól látja Tarlós István, ott a kés a hátában. Egyelőre csak jelképesen. Még tarthat sajtótájékoztatókat, beszélhet amit akar, szórakoztathatja az újságírókat. De csak nem gondolja, hogy pártunk és kormányunk - élén a bölcs vezérrel - majd pont Budapestet hagyja függetlennek és szabadnak.

Ha szépen beáll a sorba, még reménykedhet, hogy neki is leesik valami.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2016. január 12. 11:17
Sebeském! Tarlós valamennyi ballibsit leköröz még 68 évesen is. Hogy mennyire? Nézd meg a fővárost! Már majdnem az összes trágyát eltakarította amit ráhagytatok.Ez meg ugye nagyon fáj,hiszen sikerei vannak. Szeretném látni a pofátokat amikor 2019-ben is indulni fog a főpolgi székért és már most elkönyvelheted, meg is nyeri! Ti meg csak szurkoljatok a piperkőc szoci fajankónak!!!
tango47
2016. január 12. 09:39
Én elküldeném ezt a tetvet az igazi "kedves vezető"-höz egy társasutazásra, csak, hogy érezze a különbséget.
néhai Ch.Pilot
2016. január 12. 02:22
Kedves Vezető, Sebes elvtárs? Édes Anyád!
Mich
2016. január 11. 22:29
Mi az, amit nem mond ki ez a hazugsággyári segédmunkás...?! Az, hogy éppen most Simicskának dolgozik be, gondolom nem ingyen...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!