Élt másfél esztendőt

2016. május 21. 09:48

Valami nagyon nincs rendben a gyermekvédelmi rendszer működésében, ha még meg sem száradt a tinta a gyermeküket halálra éheztető „fényevő” szülők bűne miatti bírósági ítéleten, és már egy újabb, csontra soványodott kisgyerek haláláról értesülünk.

2016. május 21. 09:48
Körmendy Zsuzsanna
Magyar Nemzet

Hol volt az orvos? A védőnő? Hol voltak a szomszédok? Az emberi közösség? Zárkózott volt a család? Meg még be is zárkóztak? Akkor rájuk kellett volna törni rendőri segédlettel az ajtót. Miért mondtak le olyan könnyen arról, hogy megmentsenek egy gyereket? Megelégedtek azzal, hogy igazolják magukat? Szép jelentést írtak? Mosták kezeiket?

Nagy a különbség a sovány, a rosszul evő és a halálra éheztetett gyerek közt. Aki egészségügyi dolgozóként nem tudja a hármat megkülönböztetni, akassza szegre diplomáját, képesítését. Ha egy nő egyedül vállal gyereket (vagy egyedül marad), a védőnő levakarhatatlanul fölkeresi havonta. Nem szeretetből, hanem mert a gyermek, akit anyja egyedül nevel, eleve »veszélyeztetett«. Ott a lakás tiszta lehet, mint egy ispotály, az anya szíve színültig lehet lelkesedéssel, adni vágyással, szeretettel, énekelhet esténként a kicsinyének tiszántúli népdalokat vagy akár a Pillangókisasszony nagyáriáját, turmixolhatja a főzelékeket, mint egy kisangyal, az ő gyereke a »veszélyeztetett« skatulyában marad. Egy jól menő vállalkozói pár, a »kicsit agresszív« férfi meg a szolgalelkű felesége, egy, a természetgyógyászat mindenhatóságától megkótyagosodott házaspár sosem gyanús. Akkor sem, ha gyerekük súlyban, fejlettségi szintben messze elmaradt kortársaitól. Az ilyen jómódú házaspárok gyerekeit nem kell havonta látogatni, még akkor sem, ha idősebbik gyerekükre hasonló problémák miatt már felfigyelt a gyámhatóság. Ennek a múlt héten éhen halt másfél éves kislánynak a családjában is roskadásig tele volt a hűtőszekrény. Csak éppen az alig több mint háromkilósra (átlagos születési súly egy csecsemőnél!) lefogyott gyereküknek nem adtak enni.

Vélhetően nekik is lesz tizenöt évük eltűnődni azon, mit tettek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2016. május 22. 16:42
Lezárult már a vizsgálat?! Tudjuk, ki a felelős?! ...Vagy bolsi módon már kész kellene lenni az ítéletnek???
békalepcse
2016. május 21. 22:09
Zsuzsika! Tessem megérteni, így műkszik az evolúció! Az életképtelennek nem maradnak utódai és ez így vagyon tökéletesen jól! Minek kéne a társadalomnak magára vállalnia egy életidegen ösztönrendszerű utód életbentartását? Ez a társadalom öngyilkossága, bárhogy is nézzük.
Morgen
2016. május 21. 18:39
"Vélhetően nekik is lesz tizenöt évük eltűnődni azon, mit tettek.” Vélhetően fel sem fogják, mit tettek, áldozatnak fogják érezni magukat. A sok baromság helyett a médikusoknak lehetne egy -két jó ötletük ahhoz, hogyan billenjen helyre a családi élet,ahelyett, hogy mondvacsináltan felmentjük őket mindaz alól, ami a gyerek érdeke. A gyerek legfőbb érdeke, hogy szeretetben nőjön fel. Szeretni csak az tud ,akit magát is szeretnek! A legjobb, ha a gyereknek van apja, anyja, kiterjedt családja. Nem azt hallja, hogy a felmenők már bolondok, a nagymama egy "hájas disznó", a nagypapa meg sörhasú idióta, az unokatestvérek meg buták, mint a szüleik! Ja, hogy ilyen társadalmi elvárások manapság nem léteznek? Akkor léteznek majd az okos kuruzslók,sok pénzért. Minden ott kezdődik, hogyan nő fel egy nemzedék.
Békanász a hasadon
2016. május 21. 15:33
Tölgyessy: A 80-as évek vizsgálatai azt igazolták, hogy a magyar állampolgárok értékrendjében a biztonság, az atyáskodó állam jóléti intézményei utáni vágy volt az erősebb, miközben a szabadsághoz, az önállósághoz kapcsolódó igények nagyon hátul kullogtak. Csakhogy ez az atyáskodó, gondoskodó, rendies állam a Kádár-rendszerrel megbukott, és csak akkor lenne újra működőképes, ha évről évre többletjavakat tudna szétosztani. Ezt azonban az MDF-állam sem tudja nyújtani. Az értékviláguk alapján sokan választanák az atyáskodó államot, csakhogy ez az atyáskodó állam évről évre kevesebbet ad. Ez jelentős mozgásteret biztosít nekünk. Hogy mekkorát, azt jól mutatja a helyhatósági választások eredménye. Ma az ország lakosságának többsége szabaddemokrata-önkormányzatban él. Nos, ha az állampolgár tényleg atyáskodó államot akar, ami saját hülyeségétől is megvédi őt és családját, akkor egyszer s mindenkorra el kell felejteni a komcsi libsiket, mert ahhoz idő kell, hogy a hetven éven át szétbaszott társadalom normalizálódjon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!