„Az visel meg, ha nem tudok a gyerekek lelkéhez közel férkőzni”

2016. szeptember 27. 14:13

Előtte arról szólt a tánctanítás, hogy élveztem a talentumaimat, hogy az Isten vidámnak, jópofának, vagánynak teremtett. Nem gondoltam, hogy ez nemcsak azért van, hogy élvezzem, hanem a szolgálat eszköze is, hogy az élet értelme a hazatalálás, és nekem mint tanárnak az az egyetlen feladatom, hogy hazafelé igazítsam a gyerekeket. Interjú.

2016. szeptember 27. 14:13
Holló András
Képmás

„A tánciskolának olyan poros hangzása van. Idősödő urak és középkorú hölgyek között egy-egy csetlő-botló kezdő randizó. Nem olyan hely, ahol fiatalok jönnek össze egyetem vagy munka után csak azért, hogy táncoljanak. Holló András klubja pedig ilyen. De kezdjük az elejéről: szalagavatóra készülő fiamtól, aki meglehetősen szűken méri az efféle jelzőket — különösen, ha az illetőnek sem az autókhoz, sem a számítógépekhez nincs köze —, azt hallottam, hogy a tánctanár tök jó fej. Aztán a bálon azzal szembesültem, hogy az övék a legelegánsabb, leglátványosabb koreográfia, és a tanár egy kerekesszékes férfi. Így jutottam el a tánctanárhoz, akit egymásnak adnak a gimnáziumok — az interjú hetében éppen négy szombati szalagavatón van jelenése — és akiről feltételeztem, hogy szokva van a nem kertelő kérdésekhez...

 Köze lehet a gyerekeknél elért sikernek ahhoz, hogy kerekesszékből tanít?

— Köze van, de nem közvetlenül. A motorbaleset után nemcsak fizikai értelemben kezdtem másképp élni, hanem lelkileg is. Előtte arról szólt a tánctanítás, hogy élveztem a talentumaimat, hogy az Isten vidámnak, jópofának, vagánynak teremtett. Nem gondoltam, hogy ez nemcsak azért van, hogy élvezzem, hanem a szolgálat eszköze is, hogy az élet értelme a hazatalálás, és nekem mint tanárnak az az egyetlen feladatom, hogy hazafelé igazítsam a gyerekeket. A tánc ehhez csak egy kommunikációs eszköz, éppúgy, mint például a matematika vagy a biológia.

 Olyan gyerekek is vevők erre, akik nem egyházi iskolába járnak?

— Sőt! Ki vannak éhezve rá, hogy ne csak arra kapjanak választ, mennyi kétszer kettő, hanem arra is, hogy miért és hogyan érdemes élni. Ez nem vallási kérdés, hanem boldogság és életforma kérdése.

— Hogy lehet a táncon keresztül mindezt átadni?

— Kulcskérdés például a férfi-nő szerep. Sok fiú nem meri vállalni a teremtő eredeti terve szerinti vezető szerepet. Félnek a döntéstől, a felelősségtől, az irányítástól. Szívesebben sodródnak, ez látszik a mozgásukon, a kommunikációjukon.

(...)

 Sosem késő elkezdeni?

— Én 19 évesen kezdtem! Addig a lányok is megszóltak a bulikon, hogy rossz mozgásom van. Amikor leszereltem a katonaságtól, az unokahúgom vett rá, hogy menjek el a tánciskolába, mert kevés a fiú. Mondtam, hogy ha a többi unokatesót is beszervezi, elmegyek. Nem gondoltam, hogy mind a hetünket rávesz. Már az első órán éreztem, hogy ez nem az a bulikon való lötyögés, hanem egy csodálatos létforma. Azóta nem telt el nap, hogy ne táncoltam volna, a baleset óta — fejben.

(...)

Az visel meg, ha csak táncot tanítok, és nem tudok a gyerekek lelkéhez közel férkőzni. Az már nekem kevés. Kötöttek az eszközeim, kerekesszékből meg pláne, és nem rajtam múlik, hogy elfogadnak-e, hogy megnyílnak-e. Ezért minden alkalommal imával készülök és el akarom fogadni a helyzetet akkor is, ha valami nem sikerül jól. Meglepő módon az én tánciskoláimban több a fiú, kitartóbbak és ragaszkodóbbak is, mint a lányok.

(...)

 A magyar emberhez milyen tánc illik?

— Biztosan sokan hallanák szívesen, hogy csakis a magyar néptánc, de nem feltétlenül gondolom ezt. Pedig szeretem, táncoltam a néptáncot, bár nyilván nem ismerem mindet. A hagyományaink őrzését és tiszteletét nagyon fontosnak tartom, de nem gondolom, hogy ez kellene legyen magyarságtudatunk mércéje. Egyáltalában nem baj, ha emellett a fiataljaink más kultúrák ajándékait is élvezik és azokban tudják jobban megélni a teljességet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!