Az alkotmányos identitás fogalma

2016. október 25. 15:01

A nemzeti alkotmányos identitás tehát egyrészt meghatározza az adott alkotmányos rendszert, másrészt megkülönbözteti azt más, eltérő identitású alkotmányos rendszerektől.

2016. október 25. 15:01
L. Simon László
Magyar Idők

A Nemzeti identitás és alkotmányos identitás az Európai Unió és a tagállamok viszonylatában elnevezésű szegedi konferencián 2014 novemberében Kruzslicz Péter Az Európai Unió értékei a szerződések értelmében című előadásában kifejtette, hogy »az identitás, és így a nemzeti alkotmányos identitás egyik meghatározó tartalmi eleme, hogy az sajátos, csak az adott rendszerre jellemző. Arról van szó, hogy a kiválasztott értékek, és azok az alkotmányos rendelkezések, amelyeken keresztül ezek megjelennek, az adott nemzeti rendszerre jellemzőek, megkülönböztetik azt más nemzeti rendszerektől.

A nemzeti alkotmányos identitás tehát egyrészt meghatározza az adott alkotmányos rendszert, másrészt megkülönbözteti azt más, eltérő identitású alkotmányos rendszerektől.« Ez egybecseng Jacobsohn azon véleményével, amely szerint »egy alkotmány identitása tapasztalat útján alakul ki; nem elvont találmány vagy jól körbeburkolt, a társadalmi kultúrába ágyazott központi mag, amely csak arra vár, hogy felfedezzék. Az identitás inkább egyfajta párbeszéd útján alakul ki, és számos, a nemzet múltját kifejező törekvés és vélemény elegyeként jelenik meg, továbbá azok elhatározásaként, akik valamilyen módon szeretnék meghaladni ezt a múltat. Változhat, de ellenálló, elpusztíthatatlan – és eltérő helyzetekben különbözőképpen jelenhet meg.«

A mostani módosítás azért is fontos, mert egy újabb apró lépés annak a kikényszerítésére, hogy az Európai Unió vezetői betartsák saját jogszabályaikat, szerződéseiket. Ahogy Sulyok Márton a Nemzeti és alkotmányos identitás a nemzeti alkotmánybíróságok című tanulmányában kifejti: »a többsebességes Európa vonatkozásában a tagállamok közötti különbségekből fakadó nézeteltérések elcsitításának ellenszere lehet az, hogy az unió megtanul tűrni, és tartva magát szerződéses kötelezettségvállalásaihoz a tagállamokkal szemben, ténylegesen tiszteletben tartja azon nemzeti sajátosságokat, amelyeket az egyes alkotmányok, alkotmányjogok megjelenítenek«.

Erre már csak azért is szükség van, mert megtapasztaltuk, hogy hazánkat még az uniós kompetenciaszempontból teljes mértékben nemzeti hatáskörbe eső kérdés, az alkotmányozás esetében is komoly támadások és (jog)sérelmek érték. Erre a legdurvább példa a Tavares-jelentés volt, amellyel kapcsolatban Gál Kinga európai parlamenti képviselő joggal jegyezte meg, hogy »az Európai Parlament tulajdonképpen a hatáskörét túllépve egy bíróságot játszott, megsértve ezzel a magyar országgyűlési képviselők méltóságát és szuverenitását. A dokumentum olyan elemeket kért számon a magyar Országgyűlésen, amit más országoktól az Európai Parlament nem követelt meg.

A jelentés tulajdonképpen megkísérelte átvenni a magyar polgárok által választott Országgyűlés szerepét, és közvetlenül kívánt beavatkozni magyar közjogi és politikai kérdésekbe. Ez az eljárás szembe megy az Európai Unió szerződésével. A jelentés elfogadásának fontos tanulsága volt: az európai baloldal nem rendelkezett a szükséges többséggel a 7. cikk Magyarországgal szembeni elindításához, hiszen a liberálisok erre irányuló javaslatát az EP nagy többséggel leszavazta. Fontos megjegyezni azt is, hogy a Tavares-jelentésnek sem jogi, sem költségvetési, sem gazdasági következménye nem lett Magyarország számára«, viszont máig ható belpolitikai hatása van, hiszen az alaptörvény legitimitását megkérdőjelezőknek politikai hivatkozási alapot jelent.

Az alkotmányos identitás fogalmának alaptörvénybe emelése ezért is fontos aktus: egyértelművé teszi a nemzeti alkotmányos identitás elsőbbrendűségét, miközben kimondatlanul is magában hordozza az európai uniós alkotmányos identitás definiálásának szükségességét, illetve azt is, hogy az uniós és a nemzeti alkotmányos identitások egymáshoz való viszonyát a közeljövőben rendeznünk kell.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2016. október 25. 18:58
Hagyjukmar ezt, te barom! Csak a hulyegyerekek veszik be ezt a granitszilardsagu fosotokat, meg hogy nem azert toljatok tovabbra is fullba a kretent, hogy addig se a kinos tolvajlasaitokkal foglalkozzunk, te gyoker!
kukagyerek
2016. október 25. 17:11
Ez a figura az egyik biztosíték arra, hogy a szemét fidesz bukjon 2018-ban.
nick89
2016. október 25. 15:14
Megjegyzés 3. hozzászólóként: Egyetértek az utánam szólókkal!
Akvínói akvavit
2016. október 25. 15:14
Pártomon belüli ellenszenv-listán nagy a tülekedés az első helyekért: Rogán, L. Simon, Deutsch... Jajjj!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!