Gyurcsány embervadászata

2021. február 24. 18:48

Hogy lehet az, hogy egy még ma is élő – tehát el nem utasított – feljelentés ellenére sem történt semmilyen számonkérés?

2021. február 24. 18:48
Bán Károly
Magyar Hírlap

„A napokban a VivaNatura Televízió Völgyesi Miklós nyugalmazott Legfelsőbb Bírósági tanácsvezető büntetőbíróval készített interjút.

Völgyesi volt az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján történt rendőri brutalitások kivizsgálására alakult Civil Jogász Bizottság társelnöke, később pedig a Balsai-bizottság büntetőjogi szakértője.

A műsor készítői azt a kérdést tették fel, hogy tizenöt évvel a rendszerváltozás történetének leggyalázatosabb eseménye után hogyan ülhetnek olyanok a parlamentben, jelentkeznek be a hatalom megszerzéséért a jövő évi választásra, akik embereket kínoztak, tartóztattak le és börtönöztek be jogtipró módon? Hogy lehet az, hogy egy még ma is élő – tehát el nem utasított – feljelentés ellenére sem történt semmilyen számonkérés?

A feljelentést Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel szemben éppen Völgyesi Miklós tette meg a Balsai-bizottság jelentése alapján, amelyet az Országgyűlés határozati javaslatban is elfogadott. A volt büntetőbíró úgy fogalmazott, Budapest utcáin az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján embervadászat folyt, és hivatalos személy által elkövetett emberölés kísérletét valósította meg az akkori miniszterelnök.

A Balsai-jelentésre hivatkozva azt mondta, a rendőri vezetők csak legfelsőbb politikai utasítás és jóváhagyás alapján adhattak parancsot, illetve tűrhették el a magukat és a testületet példátlan módon kompromittáló cselekményeket. Ez szükségszerűvé és elkerülhetetlenné teszi a bukott kormányfő politikai és jogi felelősségének a vizsgálatát. Sőt, Völgyesi szerint a terrorcselekmény gyanúját is megalapozhatta volna, ám ennek vizsgálatára sem került sor.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lazio154
2021. február 25. 11:08
Az volt, hogy akik az ügyben tenni akartak azok abban az időkben fasiszták voltak, minden politikai formáció szerint. Gaudira és Morvaira gondolok. Szélsőjobboldalinak nyílvánította őket mindét oldal. Persze ilyen ellenszélben hiába mentek Brüsszelig, mindenki csak mosolygott rajtuk. Az okt. 23. események csak a csucspont volt. A rendőrség a székház ostroma utáni időkben már, sérült kollégáik miatt minden este járókelőket vert, előljáróik jótékony félrenézésével. Már akkor is be volt kamerázva a teljes város, bizonyíték lett volna. Csak annyira sokan besározódtak a rendőri vezetőktől kezdve az utcai sétálókig, hogy felelőségre vonás esetén a főváros helyismerettel rendelkező karhatalom nélkül marad. Ezért aztán a rendőrpalota most is tele van velük.
furunkulus13
2021. február 25. 09:25
Fletó egy mocskos gazember, és hétpróbás politikai bűnöző, de ő a fő biztositéka, hogy 22-ben is Orbánék nyerjenek. Egy érték, vigyázni kell rá!!
Secnir
2021. február 25. 06:03
bán károly és völgyesi sztárbíró hol volt az elmúlt tíz évben? egy kő alatt? milyen élő feljelentés? budai gyula már kétszer perbe fogta, és el is ítélték. vagy háromszor, már nem emlékszem. meg perbe fogta az összes rendőri vezetőt is, és mind jól el is ítélték, no. hát ilyen a mi gyulánk. . .. ... ....vagyis tárgyalás volt, de megdőltek a vádak, de nem érdekes, a fő az volt, hogy meglegyen az ellenségkép.
írmag
2021. február 24. 23:14
A kommunizmus áldozatainak emléknapjára megjelentetett cikk szerzője a magyar igazság szószólója! Köszönetem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!