Mit ér a jegybank, ha magyar?

2021. december 20. 18:57

A jegybank független és önálló, de nemzeti szívvel és aggyal hozza meg döntéseit.

2021. december 20. 18:57
null
Matolcsy György
Magyar Nemzet

„Nézzük a magyar nemzeti jegybank legfontosabb célzott és eredményes lépéseit a 2013–2021 közötti időszakban:

1. A jegybank nyereségessé tétele 2013-ban

2012-ben az MNB régi vezetése hibás számítást adott át az EU-nak, amelyben 2013-ra 203 milliárd forint veszteséget irányzott elő a jegybank mérlegében. Ez – a veszteségtérítési kötelezettség miatt – a költségvetés 3 százalék feletti hiányát vetítette előre. Ha mindez csakugyan így történik, maradtunk volna a túlzottdeficit-eljárásban, ami állandó fenyegetést jelentett volna az ország pénzügyi stabilitására nézve. A veszteséget az MNB új vezetése a 2013 tavaszától hozott intézkedésekkel nyereségbe fordította át, ami lehetővé tette 2013 júniusában a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését Magyarországgal szemben.

2. A hitelkiszáradás felszámolása

2009 és 2012 között kiszáradt a magyar hitelpiac, évente 5-10 százalékkal csökkent a kkv szektor hitelállománya. Ha ez a helyzet fennmarad, akkor nincs növekedési és felzárkózási fordulat, nem tartható fenn a foglalkoztatás bővülése és nem lett volna megnyerhető az évtized. Ezt fordította meg a Növekedési Hitelprogram 2013 közepétől, megteremtve a későbbi kétszámjegyű hitelbővülés alapjait.

3. Alacsony kamatkörnyezet kialakítása

Az MNB három kamatcsökkentési ciklussal infláció alatti kamatkörnyezetet alakított ki. A mérsékelt, de kiszámítható negatív jegybanki reálkamat (inflációnál kisebb alapkamat) ösztönözte az üzleti szektort és a családokat a beruházásokra. Ez a döntő oka annak, hogy az évtized második felében már 25 százalék feletti beruházási ráta alakult ki Magyarországon, ami a jövőben is a fenntartható felzárkózás egyik feltétele.

4. Banki források pénzpiacra terelése

A jegybank mérlegéből egy célzott programmal (Önfinanszírozási program) kivezettük a bankrendszer befektetéseit és áttereltük a pénzpiacra. Ennek hatására javult a költségvetés finanszírozási helyzete, csökkentek a bankközi kamatlábak és bővült a hitelállomány.

5. A jegybank lépései nagyságrendileg javították a költségvetés helyzetét

A 2013 és 2021 közötti időszak jegybanki döntései három szálon keresztül jelentősen javították a magyar költségvetés helyzetét. Az alacsony kamatkörnyezet mérsékelte a költségvetés kamatkiadását, aminek köszönhetően a teljes megtakarítás 2021 végéig 5800 milliárd forint lesz. A jegybank hitelezést ösztönző lépései az elmúlt 9 évben összesen 30 ezer milliárd forinttal bővítették a GDP-t, ami – a költségvetésbe befizetett adók révén – a költségvetés számára 11 ezer milliárd forint többletbevételt hozott. A harmadik talán a legfontosabb: a pénzügyi rendszer többletlikviditása miatt biztonságossá vált a költségvetési hiány hazai forrásokból való finanszírozása.

6. A svájcifrank-hitelek jól időzített forintra váltása

2014 őszén éles vita alakult ki az MNB és a Pénzügyminisztérium között a svájci frank alapú hitelek forintra váltásának időzítéséről. A pénzügyi tárca ezt 2015 tavaszára halasztotta volna, az MNB az előre hozott, 2014 őszi forintosítás mellett állt ki. A helyes döntést végül a miniszterelnök hozta meg. A 9 milliárd euró értékű, lehető legjobbkor végrehajtott forintosítás megelőzte a svájci frank téli erősödését, ami a 2015. január 15-i árfolyamrögzítéshez (1,2 euró/frank árfolyam) vezetett. Ha tavaszra halasztottuk volna a döntést, akkor mintegy 70 százalékkal emelkedett volna meg az adósok (az 1,2 millió szerződés mögött álló közel 2,5 millió állampolgár) fizetési kötelezettsége, ennek minden pénzügyi és politikai kockázatával.

7. A hitelalapú válságkezelés jegybanki finanszírozása

2020–2021 között a nemzeti jegybank mintegy 11 ezer milliárd forinttal járult hozzá a magyar válságkezeléshez. A GDP-arányos jegybankmérleg 26 százalékról 49 százalékra nőtt, de volt mozgástér, mert a korábbi 7 évben 40 százalékról csökkent majdnem a felére. Az elmúlt két évben a nemzeti jegybank lépéseinek többsége olyan célzott válságkezelési intézkedés volt, amelyeket a nemzeti kormány egyedül nem lett volna képes meghozni. Kiemelten ilyenek a hitelmoratórium kidolgozása, az NHP Hajrá hitelprogram, a nagyvállalati hitelek fedezetként történő befogadása, a bankrendszer pénzügyi helyzetét erősítő és a hitelezést segítő felügyeleti lépések, továbbá a Növekedési Kötvényprogram.

A független, de a kormányzattal és a bankrendszerrel stratégiai szövetségben működő magyar nemzeti jegybank a 2013–2019 között konjunktúrában, majd a 2020–2021 közötti válságban és válságkezelésben megmutatta, hogy mit ér, ha egy jegybank független és önálló, de nemzeti szívvel és aggyal hozza meg döntéseit.”

Fotó: MTVA/Róka László

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2021. december 21. 10:03
Orbán 1 Géniusz!, mert zseniális, hazaszerető embereket választott maga köré! Az első és legfontosabb pozíció Matolcsy, akit Varga Mihály követett, amint a Jegybank "hogyis hívjákot" le lehetett váltani. Az összefosott ellenzéknek meg a "szagértői" kormányzás jut, márkis.ar személyében.
mucsay
2021. december 21. 09:31
matolcsy általában kiváló, időnként a csoda szintjén intézgeti a pénzügyeinket, nem értékeljük eléggé.
Akitlosz
2021. december 20. 21:08
A forint hogyan van? Egyetlen dolga lenne a Nemzeti Banknak, a forint értékállóságának a biztosítása. Képtelen ellátni a feladatát. Eleve a szándékában sincsen. Olyasmikkel foglalkozik, ami nem a dolga.
aaabbbccc
2021. december 20. 20:42
plusz a bankok rugdosasa, hogy vegre probaljanak meg a 21. szazadba atlepni, azonnali fizetes, qr kod, stb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!